Velvet and Tailor

Sith Lord ☽ Reagszám : 10

Darth Surrus egy unott kézmozdulattal belefojtotta a szót a vele szemben ülő moffba, aki olyan rémülten nézett a sith lordra, mintha az éppen a torka köré fonta volna az erőt. A férfi persze nem tett ilyet- nem is volt rá szüksége, hogy ilyen eszközökhöz nyúljon. Az izzadó férfinek bőven elég volt a tudat, hogy amennyiben tovább próbál hízelegni az apró szívességért, amit kapni remél, azzal felbosszantja a Citadella talán leghatalmasabb emberét. És hiába nem tudta senki, mi történik azzal, aki így tesz, mindenki tisztában volt vele, hogy nem akar így tenni. Csupán egy udvarias biccentéssel viszonozta a Kitartás Sétányának tizenegyes szektorát irányító katonai kormányzó meghajlását, aki természetesen pontosan tudta, hogy ez az az időpont, amikor menni kell.
Surrus abban a pillanatban, hogy a moff kiment, megérintette az asztala alatt húzódó tucatnyi gomb egyikét: a vörös gombot, ami azonnal elküldte tanítványának akaratát. Pragmatikus ember lévén nem vesztegette ezután az idejét: miközben várakozott, a legújabb időszakos kiállítások katalógusait böngészte át a Krilli Sithművészeti Múzeumban. Nem volt ideje rá, hogy elmenjen oda, de erről az apró hobbiról nem mondott le még évtizedek múlásával sem.
Miközben lassan lapozgatott a képek között, a tanítványa kisugárzását kutatta az Erőben- ismerte már a nő minden apró rezzenését, ezért tudta, hogy pontosan milyen messze járhat tőle. Tudta, hogy ha a Primo Maiorra vagy a Lethre küldené, vagy valamilyen csoda folytán kijuttatná a csillagok közé, akkor is érezné őt- akkor is megtalálná, ha vak volna. Ez így volt rendjén. Ő teremtette a Red Velvet néven ismert lényt abból a gyenge, megtört, becsapott lányból, ezért talán őt érezte a leginkább magáénak.
Amikor érezte, hogy Scarlaerot közel jár már hozzá, egy mozdulattal bezárta a katalógust, és kinyitotta a moff unalmas jelentéseit arról, amit az ügynökei fáradalmas munkával összegyűjtöttek a Kitartás Sétányának katonái között uralkodó közhangulatról. Nem tartozott a munkájához a sereg ellenőrzése, de egy embernek az ő rangjában és pozíciójában tudnia kellett mindenről. Ehhez volt talán a legtökéletesebb eszköze a Vörös Bársony, aki talán már túl tökéletes is volt eszköznek. Erre vagy arra, de ki kell lépnie ebből a státuszból.
Hiába volt már este tizenegy, Surrus szinte mosolygott, amikor a szeretett tanítvány belépett az ajtón. Hátradőlt a székében, megigazította a kényelmes szürke ruhát, amit a mai napra választott, azután csak szó nélkül intett a szék felé. Nem volt rá szüksége: ha akart valamit Scarlaerottól, sokszor nem volt már szüksége szavakra sem. Követte a sith tanítvány lépteit, mozdulatait, ahogy helyet foglal, azután enyhe derűvel nézett a szemébe.
- Mesélj, kedvesem: milyen napod volt?- ahogy teltek a hónapok, amik évekké álltak össze, Surrus egyre mulatságosabbnak találta a rituális kérdést, amit talán sok szerető házastárs tett fel valahol máshol, más körülmények között. Persze, a sith lordnak esze ágában sem volt ennyire lealacsonyítani a nőt.
Felállt, miközben a válaszra várt, és a kis apocrisi fenyőből készült asztalon pihenő italokhoz lépett. Mindig ő döntötte el, hogy mit isznak, ezért nem kérdezett semmit, csupán kitöltötte a Rawor-bogyó teát a bögrékbe, azután kínos pontossággal és precizitással helyezte el a tálcát az asztalon kettejük közé. Tudta, hogy a nő nem válaszol, amíg le nem ül- néhány másodpercig még élvezte a tanítvánnyal a csendet, azután helyet foglalt a székében.

Red Velvet ☽ Reagszám : 8

Cookie Thumper

Wrap your hands around my neck

Felöltözhetett volna elegánsabban is - úgy kapta fel a fejét a karjairól, hogy csak abban volt biztos, hogy időt veszít minden további felesleges gondolattal, agyát elöntötte az az otthonos, gyomrot és lelket simogató - már amennyire rá ez még igaz - csiklandás, az édes szorítás, hogy vár rá, őrá vár, és ezt az időt nem fogja mindenféle készülődéssel elinflálni. Felkapta az első kezébe akadó köpenyét, és rohamléptekkel távozott a lakosztályából, helyet sem hagyva további kétségeinek arról, vajon megfelelően fest-e.
Surrusnak az ilyesmi egyébként sem számított bizonyos alkalmakon kívül, és általában azokat is saját kedvére használta ki: az ő tenyere szorította a nyakát szinte minden egyes fényűző összejövetel után a dolgozószoba hűvösében, az ő ujjnyomait nem takarta el az estélyi nyakrésze, combján a harisnyatartó szemtelenül alkalmatlan pajzsnak bizonyult bármilyen akarata ellen - de vajon volt egyetlen szívdobbanásnyi idő, amikor bánta?
Beleütközik a moffba, annak ábrázata elárulja, hogy kellemetlen perceken van túl, kölcsönösen üdvözlik egymást, kölcsönösen nem veszik észre a másik magasabb gondolatok között lebegő tudatát, az egyik udvariasan nem tesz megjegyzést a másik űzött vad arcszínét, a benne dajkált, jövő iránti félelem ringatását, ő pedig el sem jut odáig, hogy érdeklődjön, miért rója ilyenkor a folyosókat.
Belép az ismerős helyiségbe, de még mindig olyan tisztelettel süti le a szemét, mint legelőször - már legelőször a közös múltjuk kezdetén, azelőtt soha nem jutott volna eszébe ez a szó a férfivel kapcsolatban. Túlzónak találta a berendezést, a benne ragadozóként keringő sith jelenléte pedig egyenesen röhejesnek tűnt, ahogy szinte minden más is a Citadellában: most az ő egyik vállán is nyugszik az értelmetlen, hedonista fénye, vakító forrósága egy birodalomnak, ami sosem szégyellt mások testein délcegen állni. A székhez lép, csak lassan kortyolgatja a másik látványát, nem siet sehová, úgy nyalogatja az alakját szembogara, mint alkoholisták a kedvenc nedűiket. Felötlik benne valami buta kis sor, ki tudja, hol olvasta, hol lényeges ez.. "Mint niktofil a éjszakát/Én téged látlak szépnek" - halkan fújja ki a levegőt, úgy érzi, az megperzseli majd a légkört, és türelmet lélegzik most, türelmet és imádatot.
- Fárasztó, nagyúr: gondom adódott a testek eltűntetésével kapcsolatban, és több időt vett igénybe megoldanom, mint reméltem. A segítség, akit ajánlott, megbízhatatlannak bizonyult, így utána őt is figyelmeztetnem kellett a kötelességeire.. - arról nem tart beszámolót, hogy vakarta le magáról mindhármuk vérét, ez a részlet bizonyára nem különösebben érdekli a mestert hetvenhetedjére. Volt valami bizarr abban, hogy mindig meghallgatta, mi történt vele aznap, de szeretett beszélni hozzá, szerette a tekintetét magán érezni - közös éveik alatt már azt a félelmét is levetkőzte, hogy a másikat tulajdonképpen nem is érdekli az egész, csak udvarias egy ügyes fegyverével. Nem engedte bő lére a mesélést, a nehézségek ecsetelése nem tartozott a kedvenc időtöltései közé, főleg, ha Surrus társaságában lehetett helyette. - És az öné, Nagyúr? Annyira örülök, hogy láthatom..
Nyelnie kell egyet, inkább elmosolyodik, éhes mosolya egyszerre érzéki, egyszerre őszinte örömmel teli. Kivárja, míg a tálca és a férfi is helyére kerül végleg, és csak utána érinti meg az előbbit az ujjával, utóbbit ismét a tekintetével, áhítattal, templomi áhítattal.

Sith Lord ☽ Reagszám : 10

Darth Surrus elmosolyodott, ahogy tanítványa jelentette neki ellenségei halálát. Nem érezte a zavart az Erőben, amit Scarlaerot félelme vagy csalódottsága generált volna, ha kudarcot vall, de mindig szerette hallani is a tanítványai és szolgái sikerét. Csupán Iveron hadnagy okozott neki csalódást, de úgy döntött, hogy először az ő jelentését hallgatja meg a történtekről, mielőtt úgy dönt, hogy érdemes-e eltávolítania őt az előléptetésre váró tisztek listájáról.
- Politika, diplomácia, csalódás- a szokásos dolgok. De nem akarlak a napom részleteivel untatni, kedvesem.- a sith lord felállt a székéből, és könnyed, sima léptekkel a lány mögé lépett, akinek finoman megérintette a nyakát, amit azután végigsimított. Néhány másodpercig elégedetten nézte a fiatal tanítvány hófehér bőrét, azután lehunyta a szemét.
Tisztán érzett minden élőlényt a Sanctumban, de egyiket sem olyan lángolóan, mint ezt a tanítványát, aki egyszer jedi volt, de most lángoló szeretettel, rajongva imádta őt. Akármennyire elutasította a ragaszkodást, ő maga sem állíthatta azt, hogy nem kötődött kicsit sem ehhez a lányhoz. Sok dolgot látott benne: tökéletes fegyvert, szeretőt, gyermeket, és talán az életműve régóta várt végső örökösét. Még egészséges volt, de már elég öreg volt hozzá, hogy komolyan gondolkodnia kelljen azon, hogy ki viszi tovább az életművét. Nem a gyermekei, abban egészen biztos volt.
- Szeretném veled tölteni a nap hátralevő részét, jól esik a társaságod. Nem akarom azonban megszakítani az éjjel kellemes részét megszakítani, ezért előbb egy feladatot bíznék rád.- miközben visszasétált az asztala mögé, Darth Surrus végigsimított a lány haján, és bekapcsolt egy hologrammot, ami megvilágította az asztalt: egy Scarlánál alig idősebb fiú nézett vissza a Holoképről kissé idegesen.
- Miután a háborúnak vége, az én dolgom lesz elintézni, hogy a Birodalom minél nagyobb szelethez jusson a zsákmányból- százmilliárdok múlhatnak azon, hogy a háború közben milyen lemondásokra tudjuk rávenni a Lamassát. Ahogyan a képen is látod, az új király rendkívül fiatal, és bár jó iskolákban tanult, a kora, a gyász és a ránehezedő teher miatt törékeny. Valaki ki fogja használni ezt, ezért minél előbb lépnünk kell. Szereztem neked meghívót a koronázási bankettre holnaputánra, holnap délután Jen Daramba kell utaznod. Hogy szeret, retteg tőled vagy bízik benned, nem számít: a lényeg, hogy minél irányíthatóbbá váljon.
A sith lord egy gombnyomással átküldte személyes jegyzetekkel kiegészített könyvét a lamassai kultúráról és politikáról Scarlaerot gépére. Tudta, hogy a nő ebben is jártas valamennyire, de nem akart semmit a véletlenre bízni. Rengeteg fontos szövetség születésénél bábáskodott már, de ez a mostani volt az, ami miatt emlékezni fognak rá.
- Mehetünk, kedvesem.- Lord Surrus igazi úriemberként nyújtotta oda a karját a tanítványának, akit a szoba sarkában álló, földalatti hálókamrájába vezető privát lifthez vezetett, az egyetlen bejárathoz a csak általa ismert labirintuson kívül. Ha bármi más helyet választott volna az alváshoz, gyanította, hogy már nem élne. Nem volt még senki a személyesen általa elmekontroll alatt tartott rabszolgákon kívül, akit levitt volna magával, de úgy vélte, hogy a hosszú útra induló tanítvány megérdemel egy jutalmat és még néhány erős láncot, mielőtt ilyen hosszú útra bocsájtja. Kedvesen a lányra mosolygott. - Tetszik az inge, kedvesem.

Red Velvet ☽ Reagszám : 8

Cookie Thumper

Wrap your hands around my neck

+18
Furcsa, milyen könnyen alkalmazkodott hozzá - suhan át az agyán, ahogy figyeli, hogy formálják a szavakat a másik ajkai. Nem is a menetrendje, vagy az ellentmondást nem tűrő parancsai teszik ezt olyan meglepővé, sem az étvágya vagy vágyai, de az, mennyire soha nem tudta elképzelni, hogy ragaszkodni fog valakihez. Persze ott volt a mestere, de ő a feltétlen figyelme mellé mindig bőven adagolta, hogy az érzelmi függőség vakvágány, a végeredménye pedig mindig tragédia. Igaza lett, és mégis -
Becsukja a szemét, és mélyet lélegzik Surrus jelenlétéből, egy pillanatra egészen feloldódik az irodája légkörében, megszűnik önálló entitás lenni. Azt kellene vallania, hogy az érzelmek kizárólag gyújtósként szolgálnak önnön máglyánkhoz, az idő és az el nem szakított szálak öntik rá a benzint, mi pedig boldogan és vakon égünk el benne: de még padawanként sem gondolt erre így, belefordul a nyakát ért érintésbe, és tényleg úgy érzi, ha mindazt, ami köztük van, nem is lehet a normális, a természetes, a helyes égisze alá bevonszolni, ez tulajdonképpen egyáltalán nem érdekes, emberek mindketten. Ember volt akkor, amikor ellopta azt a lehetőséget rabszolgaként, ember, mikor kisurrant a templomból egy kis édességért - és nem is lehetne más, mint ember, mikor minden idegszála kinyújtott ujjbegyekkel kapaszkodik a másik teste felé, vörössel festve a szemhéja belsejét, forró vágyakozást karcolva a morál alatt megrekedő, párás merengésbe. Akarja, és akarja, hogy akarja.
Ha lennének jóakaró barátai, társnői, ők bizonyára igényelnének magyarázatot arra, hogy ennyi belátást egyensúlyozva miért nem ismerte még be magának, milyen beteges a kapcsolatuk - milyen kényelmes, hogy nincsenek - de ismerni a gyarlóságunkat nem jelenti azt, hogy változtatni is kívánunk rajta.
- Köszönöm, Nagyúr.. értem. - és épp csak egy apró fújás kell a szeretettől hamvadó lelkének, legszívesebben belemarkolna az asztalba, hogy ne küldjék el, ne ilyen messzire, és ebben a másodpercben nem teljesen biztos benne, hogy ő van-e még jelen, vagy csak az olvadó imádat, ami egyszer meg fogja fojtani, anélkül, hogy a mestere így ítélkezne felette. Mikor még közvetlenül volt kiszolgáltatva neki, elültette a tehetetlenség magvait a fejébe, és azóta sem tudott szabadulni a gondolattól, hogy halálra is ítélte a rajongásával, talán nem is tud róla. Talán nem is számít neki: már nincs szükség rá, hogy uralkodjon magán, lenyeli a pulzáló pánikot, az kitárja karjait a véredényeiben, de elsimul a felszínen: dehogy félek, dehogy rettegek, dehogy akarom az arcélem a térdkalácsodba nyomni, könyörögni, kiöklendezni a szívem, és elsírni, hogy utána meg fogok halni. Arra ítéltél, hogy lassan párologjak el ennek az érzésnek a lezárt lombikjában, és innen nem vezet út kifelé: én vagyok a lepke, amit a gyermek te elkapott, most őszinte örömmel fojtogat, és fekszem a csizmád orra alatt, még lélegzem, de nem sokáig.
Nem sokáig, édes Nagyúr.. és ki tudja megmondani, meddig még?
Ölelj addig magadhoz, amíg van mit.

- Akkor úgy készülök, hogy.. hosszabb ideig távol leszek. - nyel egyet, még az iménti gondolatoktól nehezen, és azon mereng utórezgésként, mennyire másnak ismeri mindenki: ha történet lenne, az olvasó csalódott volna a karakterében, amiért nem parázslik szerteszét humoros fricskáival sziporkázva, úgy pislog csak vörössel a háttérben, mintha Surrus éjjeli lámpája lenne, aminél dolgozni szokott. Eszébe jutott már, hogy vajon mi van akkor, ha ez a történet rég véget ért, de valaki úgy döntött, hogy kíváncsi a folytatásra, ezért van még életben, holott a dramaturgia lezárult, a főszereplő pedig meghalt. Meghalt az előző mesterrel együtt. - Köszönöm, Nagyúr.
Lehúzza az italát, aztán a karjába karolva követi a liftbe: karja az övének nyomódik, ez az ő szívdobogása, utoljára, mielőtt kidobja a frontra, még ha csupa selyemben is. Megfojtasz, Nagyúr - és én nem mozdulok, hogy könnyebb dolgod legyen. De hát erre vagyok való, így készültem: talán mosolyoghatnék hozzá, esetleg valami frappáns, csípős és pikáns egysorossal előrukkolhatnék, vörös és fehér, fehér és vörös, megfojtom én is a fiút és minden csodálatos. Fáj a fejem, Nagyúr, fáj, és szomjas vagyok. Miért vagyok ilyen semmi a tekinteted előtt?
Óvatosan felnéz rá, aztán mint aki fuldoklik, a szája után kap: épp azelőtt, hogy kitörne belőle a sírás és a honvágy szennyes zuhataga. Rámarkol a férfi ingnyakára, és a csókjai könyörögnek valami enyhülésért, vagy több tűzért, talán ő maga sem tudja, miért, de bármiért, akármiért... akármi akkoráért, amennyire ő imádja.
- Bedrogozott.. mert sejtette, hogy mire készülök! Saj-sajnálom, Nagyúr.. túladagoltam, ha bárki gyanakodna, azt hiszik majd.. de.. bennem is volt, nem sok, mert rájöttem, és megöltem, Nagyúr, gyorsan és hatékonyan, nem lesz meg a teste soha, de mikor megöltem.. a-akkor elvetélt, és talán a drogok miatt, de nagyon fájt a fejem, és lá-láttam, és azt is, hogy halott.. hogy ön halott, és... Sajnálom, Nagyúr.. mindjárt jobb lesz.. sajnálom. - tenyerét az arcélére tapasztja, és még mindig éhezve, szomjasan a szemébe néz. Akarja.
Mindent akar, ha utoljára is.

Sith Lord ☽ Reagszám : 10

- Nem tudom, hogy mennyi időt leszel távol pontosan. Talán egy-két hét alatt megoldod a dolgot. Talán kell hozzá néhány hónap.- ha nem lett volna már annyira régen vele, hogy tisztán érezze az Erőben, Darth Surrus nem szívesen küldte volna ilyen hosszú magánútra tanítványát. Racionálisan nézve elküldeni őt olyan volt, mint szétnyitni az ujjakat, amik a pórázt tartják, és reménykedni benne, hogy a póráz már felesleges.
Mégis, ez a küldetés szükségszerű volt, és bár akadtak volna más tanítványai, akik éppen olyan ügyesen megoldották volna ezt a feladatot, Surrus meg akart bizonyosodni pár dologról. Először is, tudni akarta, hogy az érzés, amit az Erőn keresztül érez, valóban valódi és tiszta-e, valóban a lány legbelsőbb érzéseit és gondolatait látja-e ilyen tisztán. Tudni akarta, hogy ha egy pillanatra szétnyitja a kezét, a madár elrepül-e. És tudni akarta, hogy jól adagolta-e a szeretetet.
A sith lord a fiatal lányra nézett a liftben, aki olyan rajongással és szeretettel nézett rá, mint talán még soha senki. Kellemes, szenvedéllyel teli érzés volt, de a férfi tartott tőle, hogy mi fog történni, ha kiderül: Scarlaerot nem képes enélkül a szeretet nélkül létezni. Sajnálta volna, ha tanítványa, akit direkt erre a feladatra nevelt, végül alkalmatlannak bizonyul öröksége fenntartására, és a férfi biztos volt benne, hogy ha néhány hét egy másik égitesten a kelleténél jobban megviseli, akkor nem hagyhatja rá a kis birodalmat, amit a Birodalmon belül felépített. Akkor talán magával viszi inkább oda, ami a halál után várja. Surrus nem volt ostoba, mint néhányan azok közül, akik még mindig halhatatlanság után kutattak. Senki nem él örökké, és aki mégsem fogadja ezt el, valószínű tovább csökkenti az élettartamát.
Darth Surrus néhány másodpercig csak csendben nézte a fiatal sith lovagot, aki előtte állva vonaglott olyan erős érzelmekkel felruházva, amit sok sith lord is csak meditáció után képes előhívni magából. Nem változott az arca, de belül feldühítette és csalódottsággal töltötte el Scarlaerot reakciója, ami látszólag bizonyította félelmei alapját. Talán túlhevítette a kardot, az pedig örökre merev maradt- nem hajlik meg, éles, nem lehet elvenni, de törékeny. Lehajolt, a térdhajlata alá nyúlt, és a karjaiba vette őt. Már szüksége volt az Erőre is, hogy a teste elég erős legyen, de úgy döntött, hogy saját kezével viszi a személyes folyosói orvosi szárnyába.
A harag és a csalódottság mellett a sith lord keserűséget, félelmet, fájdalmat és szomorúságot érzett. Sokan gondolták, hogy már régen nincsenek emberi érzelmei, de pont azért játszotta a játékot jobban legtöbb ellenfelénél, mert nem volt szociopata, és mert ő is gyakorolta azokat az érzéseket, amikkel mindenkinek számolnia kell.
Vannak, akik rangot, becsületet, hatalmat, hitet, de még az egyént is félredobva hajlandóak mindent megtenni valakiért, és ha ezt valaki elnézi, könnyen áldozatul eshet egy ilyen kétségbeesett embernek. Surrus értette ezt az érzelmet: tényleg szerette Scarlát, talán jobban, mint magán kívül bármit valaha a világon. Nem szólt egy szót sem, de tudta, hogy a fiatal lány érez mindent. Tudta, hogy a tanítvány tudja, hogy nem csak eszköz és szolga, de gyermek, szerető, örökös is a mestere szemében.
- Lefuttatunk egy orvosi analízist.- a férfi letette a lányt a vizsgáló asztalra, és miközben a droid összekészítette az eszközöket, lehajolt, és belecsókolt a nyakába- természetesen nem az ajkát csókolta meg, ahol továbbra is maradhatott valami a veszélyes anyagból. Szinte sajnálta, ha valaki egy ennyire összetett terv után csalódni kényszerül egy merénylettel, de próbálkoztak már ennél ügyesebb módszerekkel is. - Ha jobban vagy, gyere a szobámba!- a sith lord még egyszer, sokat sejtetően végigsimított a lány combjának külsején, mielőtt megfordult, és ütemes, halk léptekkel visszasétált a folyosón a szobája irányába.

Red Velvet ☽ Reagszám : 8

Cookie Thumper

Wrap your hands around my neck

+18
Voltam már jobban is - ne nézz így rám, én vagyok az, van az őrületnek valami kényelmes megoldása arra, hogy narrálhassan a nagyharangos végzetet, amiről könyvtárak álmodnak, amit a komplexusok ringatnak, de nézd csak, megtalálható még egy ilyen rejtett párbeszédben is. A fejem csavarokkal rögzül egymáshoz, és most annak a szernek az utóhatásaként egy nagy kéz egyre-másra tekergeti őket - nem hiszem, hogy van bármelyik nyelven elég érzékletes kifejezés arra, hogy lefessük verbálisan.
Velem kapcsolatban sosem lehet egyértelműen kijelenteni, mi lesz egyik vagy másik tudatmódosítás végeredménye - de el kell ismerned, példás, mennyire stabil tudok maradni általában a körülmények dacára. Minden bizonnyal nem voltam az erény csókos szájú kis angyala már a születésem pillanatában sem: fogalmazhatunk úgy is, hogy az életem egy kiszámítható lejtő a sötét oldal irányába, és sosem álltam meg annyira, hogy belegondoljak, önerőből megváltozathatjuk-e az irányt...?
Ettől függetlenül emlékszem mindenre, a zaklatottságom fizikai jellegű, és csodálatosan tehetséges vagyok abban, hogy az Ő kedvéért megtegyek dolgokat: ha azt akarja, hogy jobban legyek, úgy is lesz.
Mikor távozik, felülök: a droid nem vitatkozik, nyilván ebben a pózban is tökéletesen meg tud csapolni, és mivel nem érzékeli, hogy itt akarnám hagyni, jeleznie sem kell sehová. Nem vagyok teljesen önmagam, legalábbis a krómon tükröződő arc nem emlékeztet rám: lássuk be, kurva szarul nézek ki.
- ...nna, mit hozott a cica? - kérdezem csak úgy mellékesen, mert menten megőrülök, ha nem folytathatok egy hétköznapi párbeszédet akárkivel. Akármivel. Ebben a másodpercben abban is biztos vagyok, hogy akár a hajfonási technikákat is megvitathatjuk, amíg segít nem elegánsan végighengeredni a padlón.
- A vizsgálat még tart. - voltam már rosszabb társaságban is, ami azt illeti. A droid például nem állít meg, mikor lenyomom a torkomon az ujjam, és belehányok a csapba, pedig biztos lenne rá valami megjegyzése. A saját nevem szótagszámát már nem tudnám felidézni, de Surrus gondoskodott róla, hogy még a saját koporsómban se merevedjek le, ha a mérgezések természetéről kérdeznének. Ha-ha, Scarla, te egy igazi nagyágyú vagy, csak így lehet, hogy nem kattantál még be. Némi bájos öklendezés után megengedem a csapot, és fuldokolva inni kezdek - a kis hang a hátam mögül lehet az együttérzés jele, meg az is, hogy az elemzés elkészült. Míg a víz is visszajön, épp ideális meghallgatni.
- Silentium mérgezés esélye: 78 százalék, mértéke: 15 százalék. Javasolt gyógymód: purgálás. Szeretné, ha megkezdeném? - integetek valamit felé, de még könnyekig vagyok hatódva a kedvessége hallatán: egy ilyen empatikus droid mellett az igazán jó hányni. Épp így képzeltem el az estémet.. talán tarthatnék műsorokat is a témában. Scarlaerot Kron, és a sithekkel randizás buktatói, este nyolctól a kettes csatornán. Kibaszott gyönyörű.
- Köszi-köszi, megoldom. Szerintem nem súlyos, csak.. hát nem ez életem legszebb estéje. - belehajolok a csapba, és csak élvezem a hideget. A tükörképem halkan felteszi a kérdést, hogy vajon vízihullára vagy ghoulra emlékeztetek jobban? Tétjeiket megtehetik a reklám után, kedveseim. -Kérlek, adj.. fertőtlenítőt. Mindenfélét. És egy fogkefét.. ha van.
Nagyjából fél óra alatt összekanalaztunk engem: másodszori felmérésre már csak 0.2 százalékot állapítottunk meg, ami nem kritikus mennyiség, legfeljebb rosszabbul alszol. Nem tudom, milyen összetevő gondoskodott a hosszútávú hatásról, de szinte kár érte, hogy megöltem a készítőjét. Szinte. Azért az elmúlt kerek óra emlékei alapján nem fogok könnyeket ejteni érte - a pokolban, ha létezik, külön szegmens jut azoknak a nőknek, akik elrontják egy másik nő éjszakáját.

Nem állítom, hogy ez a legvonzóbb formám, de élek, Surrus él, minden napsugaras és csodálatos. Megigazítom magamon az ingét, mielőtt bekopognék, szorongatom a jelentést, meg a fogkefét, amit elméletileg kölcsönbe kaptam, de már nyilván nem szolgáltatom vissza a droidnak. Enyhén fertőtlenítő és barackillatom van.
- Nagyúr, én.. elnézést kérek. Silentium volt, de egy eddig ismeretlen hatótávon. Megoldottuk a problémát. A laboratóriumot nem semmisítettem meg, talán még ott van a feljegyzés a méreg összetevőiről. - annak a nőnek a lábszárcsontjával kellene megkeverni, de ezt csak a fantáziám mondatja velem. Vagy a humorérzékem. -Természetesen holnap elutazom és teljesítem a kérését, és megértem, ha most elbocsájt.
De inkább ne: óvatosan ránézek, beleharapok a számba. Egyébként én is én vagyok a legszerencsésebb lány ebben a galaxisban, hogy az övé lehetek, talán kitart még egy kicsit, ő pedig nem vág ki az ajtón.

Sith Lord ☽ Reagszám : 10

18+

Miután visszavonult a szobájába, Darth Vinam kedvenc kiállítása katalógusának végignézésével töltötte az időt. Nem volt teljesen érdektelen számára tanítványa állapota, mégsem akarta most végignézni a Scarlaerot szenvedését. Eleget látott már belőle, amikor megtörte, és amúgy sem volt az az érzelgős típus, aki olyan könnyen meghatódott, ha valakinek éppen jutott néhány kellemetlen óra.
Már jóval azelőtt megérezte, hogy a lány kezd jobban lenni, mint maga a lovag. Lekapcsolta a holoképeket, öntött maguknak italt, és keresztbe vetett lábakkal várta a lányt. Talán a nő volt a helyénvalóbb kifejezés. Darth Surrus nem mozdult, hogy kinyissa az ajtót, amikor meghallotta, hogy Scarlaerot belép, és nem is mutatott ki semmilyen érzelmet, amikor gyermeke és szeretője elmondta neki, hogy mi történt vele. Ezt is a tanulási folyamat részének tekintette: csak azt mérgezik meg időnként, aki jól csinál valamit.
- Maradj itt éjszakára!- a férfi felállt az egyik pohárral a kezében, határozott léptekkel a lányhoz sietett, és a kezébe nyomta az üvegpoharat. Az erős, aranyszínű alkohol volt az egyik kedvence, és bár talán erősebb volt annál, amit a lány általában inni szeretett, úgy gondolta, hogy most segít rajta. Amúgy sem akarta a fertőtlenítő szagát érezni a csókjában.
Gyengéden, de határozottan átkarolta tanítványa derekát, és az ágyhoz vezette őt, mintha csak mesebeli herceg volna, aki a boldog befejezés után tölti hercegnőjével első félénk éjszakájukat. Végigsimított a lány oldalán, azután lesegítette róla a fürdőköpenyt. Ritkán térdelt le, most mégis fél térdre ereszkedett, hogy lehúzza Scarla nadrágját, és egyenesre vágott körmeivel végigkarmolja a meztelen combokat. Egy határozott mozdulattal lehúzta a bugyit is- nem számított rá, hogy a lány ellenáll, vagy bármit tesz közben a lábai megemelésén kívül.
Miután felállt, hátulról átkarolta, erősen magához szorította, és az ingen keresztül határozottan a melleibe markolt, miközben enyhén ránehezedett, hogy letolja az ágyra. Beleharapott a nyakába- elég erősen hozzá, hogy a lánynak tényleg fájjon, azután egyik kezével a lány hátának ívét nyomta le, másikkal pedig hátrahúzta a fejét hajánál fogva, miközben odanyomta magát Scarlaerot meztelen testéhez. Csak a nadrág választotta el őket.
Rövid gondolkodás után ebben a pózban Surrus elengedte a lányt, átkarolta a combját, és határozottan a hátára fordította, miközben felmászott mellé. Úgy döntött, hogy ezután a nap után ad a lánynak egy apró ajándékot, amit magával vihet az útra, és ami talán megerősíti a kissé meggyengült köteléket. A szemébe nézett, miközben egy határozott mozdulattal megmarkolta a lába közét.
A sith lord néhány másodpercig simogatta csak a lányt, mielőtt különösebb ceremónia nélkül mélyen beletolta hosszú, finom ujjait. A hátába markolt, előrehajolt, és vörös foltot szívott a nyakába, miközben előbb lassabban, majd egyre nagyobb sebességgel kezdte ki-be szúrni az ujjait. Mélyebbre hatolt, mint a sith lovag teste, mélyen a lelkébe mászott, miközben ő maga is úgy érezte magát, mintha éppen a számára legkedvesebb személyt juttatná örömhöz. Hosszan, vadul megcsókolta Scarlát, miközben még mélyebbre dugta az ujjait a lány hüvelyébe.
A szemébe nézett, miközben lassított kicsit, és az Erővel lassan kezet font a nyaka köré. Elkezdte az Erővel óvatosan elszorítani a sith lovag légcsövét, csak annyi időre engedve el a nyakát, hogy tudjon lélegezni.

Red Velvet ☽ Reagszám : 8

Cookie Thumper

Wrap your hands around my neck

[+18]
Surrus minden, amitől féltem gyerekként: mikor kurvának neveltek, és előre megígérték, hogy ha rosszul viselkednék, majd nem felejtenek el puszta kedvességből 'problémás' ügyfeleknek kiközvetíteni, úgyhogy legyek olyan felnőtt, hogy nem harapok rá az előttem féltérdelő úriember farkára. A saját érdekemben, ugye.
Surrus az, aki a rémálmainkban kísért, és aki emlékeztet rá két csókja között egy bordák közé mért, látszólag simogatással, a szívünkre tett ujjbegyekkel, hogy a szerelem háború, a szex pedig csak egy módja a hadviselésnek..
Nem ellenkezem - az ujjaim belekapaszkodnak az övébe, amikor lehúzza a sajátjait a combomon, hogy nyomokat hagyjon maga után. Nem volt mindig gyengéd - akkor igen, mikor ez volt a taktikája, ringatni a másik figyelmét, amíg megszokod, amíg érteni véled.. talán ez a legijesztőbb oldala. A törődő.. mert mi lehet rémületesebb egy mérges sithnél...?
Pontosan.

Levegő után kapkodok, és igyekszem úrrá lenni a reflexen, hogy valamit beleállítsak a hátába: elfog valami nosztalgikus érzés, de nem esik jól. Vannak emberek, akik szeretnek egyfajta perverz langymelegséggel visszagondolni a hibáikra, vagy azokra a döntéseikre, amelyekkel hosszú órákra lefoglalhatják magukat: mi lett volna, ha ; vagy csak egy kicsit később..? Az a hónap, amit Surrus vidám cellájában töltöttem, bőséggel elég volt arra, hogy azt is megbánjam, amit soha el sem követtem, pedig nagyon szerettem volna - hogy azon rágjam magam két megerőszakolása között, hogy kellett volna áttolnom azt a csillárt a belső szervein..
De nem az egóm behegedt sebei miatt nem szoktam ezzel az egésszel szórakoztatni magam, sokkal prózaibb oka van.
Lehet, hogy ő gyermekkorom problémás kuncsaftja, a torkomon letolt ujjak sokasága, a zsarnok és a mészáros. Sőt, biztos - mikor azért könyörögtem neki, hogy ne menjen el bennem, mert semmitől nem rettegek jobban, minthogy terhes leszek, ő egyszerűen análisan folytatta - akkor nem volt kedvem értékelni, de így utólag el kell ismernem a humorérzékét - megmutatta a felvételeket az egykori mesteremnek, több szögből kielemezve, hol rontotta el az életét azzal, hogy megbízott egy hozzám hasonló kis prostituáltban, később velem számoltatott fel más, rejtőző jediket, aztán megtanított, hogy végezhetem ki őket a leghamarabb.. és egyszer hagyta, hogy kikövetkeztessem, a döntései hány életbe kerültek. A problémás kuncsaft, az erőszakoló, a zsarnok és a mészáros.
De én szeretem Surrust..

Olyan csak ez az egész, mintha a frontvonal lázadozna halkan a sereg ellen - de végül úgyis a másik ellen fordítja az arcát. Előbb szúrnám magam szíven, mint őt hátba.
- Sur...rus.. - ha van a Birodalomnak iróniája, az elbújhat emellett. Vagy a mestere kacsintott a jövőre, mikor ezt a jelzőt adta neki az eredeti neve helyett...? Azt nem osztotta meg velem: Surrus volt az első pillanattól kezdve, főleg abban a pár másodpercben, mikor rákacsintottam a folyosón. Két napja voltam a Citadellában, épp megúsztam egy orvosi ellenőrzésen való lebukást, hogyne éreztem volna elég pofátlannak magam ahhoz, hogy ezt a luxust élvezzem. Megtérült, mint a mellékelt ábra mutatja - jó befektetés vagyok a szó sok értelmében. De előbb levegőhöz kell jutnom ahhoz, hogy megszólaljak. - Még...! Kér..lek.. bassz meg.
A prostituáltak nem mind áldozati bárányok - de ki tudja, hivatalosan nem értem meg, hogy azzá avassanak. Lehet, hogy kikérnék maguknak, hogy a nevükben nyilatkozom: akkor úgy fogalmazom meg, én élvezem a hatalmát. Van a szabálykövetésnek, a térdhajtásnak egy perverz eufóriája, amikor a mester megsimogatja a fejünket érte, és igen, bele lehet szeretni az érzelmi rabszolgaságba. Nem, köszönöm, nincs szükségem egyetlen neves pszichiáter fogadóórájára sem.
Megvonaglom a kezei alatt, és felnyomja magam beleharapok a torkába - arra úgysincs időm, hogy nyomot hagyjak, vagy tényleg fájjon, de nem is ez a cél. Érzem a szám körül a ragadós nyálat, a szám szélén kibukkanni a nyelvemet, aztán a füle alatti puha rész alatt lüktető vénákat - mindig jobb egy erőhasználóval, kedveseim - és az ujjait magamban.
- Nagyúr.. kérem, kérem, dugjon meg..! A magáé akarok lenni.. kérem..

Sith Lord ☽ Reagszám : 10

18+

Darth Surrus azóta nem érezte, hogy igazán, önzetlenül, feltétlenül szeretne valakit, hogy a Sith Rend lordjává vált, hátrahagyva az igazi nevét. Ő még emlékezett rá, hogy mi volt az, de ez az információ nem volt elérhető szinte senki számára, családja eredeti neve pedig az archívumban volt már csak elérhető- ő, családja és háza is a Surrus nevet viselte.
A suttogó sokáig nem szeretett mást, csak önmagát. Felesége iránt semmit nem érzett, négy gyermekéhez pedig alig kötötte több terveknél és némi büszkeségnél (vagy szégyennél). Surrus szótárában a szeretet eredeti értéke már régen elinflálódott: nem szerette, hanem értékelte a művészetet, a jó étel számára már csak kielégítő volt, a családja pedig, bár nem volt rá jobb szó, csak ösztönök által hozzáragasztott emberek sokaságává vált. A sithek pedig, már megélik az érzelmeik és az ösztöneik tüzét, nem a rabjaik, és föléjük tudnak emelkedni.
Ahogy Darth Surrus lepillantott az alatta vonagló lányra, nem úgy gondolt rá, ahogyan másra gondolt volna hasonló helyzetben. Ahányszor meditált a lányra, mindig ugyanazt látta benne. Scarlaerot jóval több volt egy ösztönösen megvédendő lénynél, akit könnyű eltaszítani az ágyból, vagy egy hatékony fegyvernél, ami gyönyörű és értékes mivolta ellenére eszköz is maradt. Darth Surrus úgy érezte, hogy Scarlaerot őszintén boldoggá teszi őt, emiatt pedig néha már nem tudta, hogy ezek a pillanatok-e a közjáték részei, vagy a tervek, amiket időről időre megmozgat a Citadella bábmestereként. Talán a halhatatlanságot kutatta a fiatal lányban, akit ő formált meg: nem csak rég kihalt tüzet, de jövőt is látott a fiatal sithben. Ő volt az az örökös, akire szívesen ráhagyta volna a munkáját.
Néhány másodperc múlva Darth Surrus elengedte a tanítványa nyakát az Erővel, csak hogy kihúzza az ujját és fölé kerüljön. Hosszú másodpercekig tanulmányozta a lány arcát, úgy, ahogyan Darth Surrusként talán soha nem tanulmányozott senkit ebben a helyzetben. Nem a lány arcának vonásait, finom vonásainak tökéletességét, vagy a teste meztelenségének bármelyik pontját nézte most: talán soha nem érezte egy elsuhanó pillanatnál tovább, hogy boldoggá teszi őt valaki más boldogságának látványa. Megragadta a lány vállait, és egy mohó csípőmozdulattal betolta magát.

Ahogy ránézett, ahogy hallgatta mozgás közben, újra elöntötte az a szenvedély minden mozdulattal, ami az Akadémián beléjük égett, és amit a kinti világban olyan fáradtságosan kellett feláldozni mind az értelem oltárán. Akarta Scarla boldogságát; boldoggá tette, amikor felnyögött, amikor elélvezett, amikor nagy, csillogó szemekkel nézett a reggelijére, amikor elmosolyodott azon az apocrisi nyáron a legkisebb lánya egy csínytevésén. Még soha nem élvezte öncélúan a boldogságot.

» Red Velvet