Berigwan születtem. Szüleimet kissé meglepte a bőröm színe, ám attól még örömmel neveltek fel. Életem korai szakaszában, olyan 3-4 éves koromnál vette észre anyám, hogy én is erőérzékeny vagyok és ami azt illeti, nem is kicsit. Örömmel nézett engem, ahogy a játékaim reptetem. S ez rám is átragadt. Boldog voltam a családom körében és mindent megkaptam, amire csak vágytam, de mégsem lettem elkényeztetve. Föleg mivel anyám Jedi így tudta, hogy nem kerülhet túl közel hozzám. Természetesen ez egy olyan dolog ami lehetetlen egy anya számára és ezért mindig is közel fogok állni hozzám. Ám ő, Zalah mester ezt nem fogja mutatni és helyesen fog dönteni, amikor kell. Apám, Zushtir egy hadnagy, így a vele töltött időm csupa játékkal és kacagással telt. Miután mindketten látták az erő felé tanúsított fogékonyságom, egyértelművé vált,  hogy a Jedi akadémián fogom tölteni a gyermekkorom hátra lévő részét. Öt és fél éves koromra folyékonyan beszéltem és írtam mint a togruta, mint a közös nyelvet. Nagy tehetségnek tűntem az erő terén is.

Korai fejlődésemnek hála elég hamar a Jedi akadémia ifjonca lettem. Mivel nagy volt bennem a potencial és kicsit koraérett is voltam, így igen csak könnyen haladtam. 10 éves koromra már padawan voltam Estcal mester alatt. Ő egy 38 éves ember volt. Szikár, közel 190 cm magas, egész jóképű, némi arcszőrzettel, ami mindig is zavarta, mert szakállat akart. Kapcsolatunk első évében kemény volt velem, hogy megtanuljam milyen is az élet a rendszerben. Később feloldódott és bensőséges kapcsolatot alakítottunk ki. Ő is azok közé tartozott akik nem nézték furcsán az albínó bőröm színére. A második évben inkább tűntünk két barátnak mintsem mesternek és tanítványnak. Gyakran mondtam neki, hogy azokat csomókat borotválja le az arcán, amire mindig megkaptam, hogy az szakáll. Mindig ugratott, bár néha igen fárasztó módon. Ezzel is próbált nevelni. Gondolom én, aztán lehet, hogy csak ilyen. Összesegében egy életvidám, a Jedi rend mellett elkötelezett ember volt ő. Önzetlen és jószívű, de kemény és ellentmondást nem tűrő. Kedveltem őt, és mondhatni, hogy megszerettem, második apám lett. Kicsit szigorúbb és kicsit nem togruta, de apafigura.

Sok küldetésére elvitt, így ott még tovább tanulhattam tőle. Arról, hogy miképp használjam az erőt, miképp tárgyaljak és miképp törekedjek a békés úton történő megoldásra. Harcolni is ő tanított, ám valamiért, tőle eltérően én a dupla pengés fénykard felé indultam, míg ő egypengéset használt. A második és a negyedik forma mestere volt, így nem kell mondanom, hogy elég sokszor kaptam ki tőle. Ám mindegyik hibámat meggyarázta és ötleteket adott, hogy miképp javítsak. Sajnos szokása volt rímekben és rejtvényekben beszélni, ezért néha napokat törtem a fejem azon, hogy mit is akart mondani. Leginkább a negyedik formát oktatta nekem, mert látta, hogy mozgékony vagyok. Sokszor edzettem addig, amíg már alig láttam. Fejlesztettem a kardvívás képességeim, ahogy erőhöz főződő kapcsolatomat is. Sokat meditáltam és sok tant olvastam. Sokszor hallgattam a többi mester beszédét. Csak úgy ittam magamba a tudást. Nem volt bennem vágy hatalom iránt. Inkább meg akartam felelni magamnak és az elvárásaimnak, amiket ifjoncként állítottam fel.

Tizenhárom éves koromban alkottam meg a fénykardomat. Hosszú napokat, heteket töltöttem azzal, hogy kitaláljam. Sokat meditáltam. Az alakján, az anyagán, a kristályon, a színén, a súlyán. Végül megalkottam mindent, ami hozzá kellett. Már csak egy dolog hiányzott. A kristály. Hosszú meditációval sikerült megfelelőt találnom és pár óra út után rá is leltem a hegyekben. Gyorsan el is indultam, hogy megtaláljam. Viszonylag könnyen meglett a hegy, ahol volt, viszont nem az alján, hanem magasan egy barlangban éreztem. A lábánál állva néztem felfelé. Ez hosszú és kemény mászás lesz. Közel 1 óra kellett ahhoz, hogy elérjek a barlanghoz. Nem kell mondanom, hogy párszor igen csak megcsúsztam ám sikerült kapaszkodót találnom. Ahogy belépek egy szárnyas állattal találtam szemben magam, aki nem tűnt túl barátságosnak, ám nem támadt meg. Felállt és végigmért, majd közel jött. Igyekeztem nyugodt maradni és ezt mutatni felé is. Sikerrel jártam, mert pár pillanat múlva félre lépett és lefeküdt. Ekkor láttam meg a kristályt és kapásból tudtam, hogy milyen. Egy nagy krayt sárkányból származó csiszolt kő volt az. Gyönyörű sárga volt, elmosolyodtam amikor megláttam. Illik hozzám. Felvettem és elraktam a táskámba, majd visszatértem vele az akadémiára. Összeszedtem a többi alkatrészt is és elindultam keresni egy helyet, ahol elvégezhetem az összerakását. A kristály gondolom egy Jedi-é volt még jó pár éve, ki tudja, hogy mikor élt. Az meg, hogy miképp került oda, jó kérdés.

Több órát bolyongtam az erdőben, amire találtam egy megfelelő helyet. Egy tisztást, ahol éreztem, hogy koncentrált az erő. Kellemes meleg érzés töltött be, amikor a közelébe értem. Arcomon kis mosoly jelent meg. Tökéletes. Leültem a tisztás közepére, törökülésben és kiterítettem a kardom darabjait, amit egy lepelben hoztam magammal. Majd belekezdtem a meditációba. Mély, erővel átjárt folyamat. Kizártam mindent. Lelki szemeim előtt csak a fénykardom láttam. Körülöttem vibrálni kezdett a levegő, ahogy teljesen elmerültem ezen érzésekben és  darabok elkezdek lebegni. Pár másodpercig egymás mellett voltak a levegőben, majd lassan elindulnak egymás felé. Először felépült a kard alapja, a váza, belekerült a kristály, amit körbe zárt a négy energiacella. Lassan köréjük kerül a markolat és a pár díszítő elem és a két gomb, ami bekapcsolja, illetve ki. Végül lassan visszaereszkedik a lepelre. Szemeim szintén lassan kinyílnak, ahogy kilépek a meditációs transzból és lenéznek. Ismét mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy jobb kezem lassan lenyúl és ráfonódik a kardomra. Felemelem és érzem, hogy tökéletes. Pont olyan nehéz, amilyennek gondoltam, olyan a súlypont, ahogy szerettem volna. Összehajtom a leplet és elrakom, majd felállok és veszek egy mély levegőt. Megnyomom a gombot és már hallom is, ahogy kicsap a kardom két, sárga pengéje. Mosolyom nagyobbra szök és belekezdek egy mozdulatsorba. Tökéletes lépések, tökéletes vágások. Vigyorogva végzem el a faleladatót, majd elzárom a fénykardot és a derekamon kialakított helyre akasztom. Meghajlok a tisztás előtt, majd visszaindulok az akadémiára.

Tizenhat éves koromra eljutottam arra a szintre, hogy letegyem a lovagi vizsgát. Anyám, apámmal együtt nagyon örültek ennek. Tudták, hogy erős vagyok és, hogy hamarabb kezdtem, mint a többi padawan és egyben biztosak voltak, benne, hogy sikerrel végzem el a feladatom. Ez nagy erőt adott nekem. S mesterem szintén osztotta ezt a véleményt, aminek mindennél jobban örültem. Készen álltam, minden téren késznek éreztem magam. Így a Jedi tanács behívott magához, hogy megkezdjék a vizsgámat. Első körben kérdések sorát kaptam, hogy lássák, miképp gondolkozom az erőt, a galaxist, a fajokat és a birodalmat illetően. Nem tudom, hogy meddig tarthatott eme beszélgetés, de végül sikeresen zártam. Ezután jött a víváspróba. Az egyik nagymesterrel találtam szembe magam. Ismertem őt. Egy zabrak mester, Hepa mester, aki szintén dupla pengés fénykardot használ, mint én. Tudtam, hogy jobb nálam és ki fogja használni minden gyengeségem, amiken nekem túl kell lépnem, hogy sikeresen teljesítsem a vizsgám. Felkészültem, testben és lélekben egyaránt. Kiürítve az elmém álltam vele szemben. Nem gondoltam semmire csak az előttem álló mesterre. Elhalványult a külvilág és a környezet. Egy darabig csak nézett, majd oldalra indult. Körözni kezdtünk, kezünkben már benne volt a fénykardunk. Egyikünk sem támadt. Vártuk, hogy mit lép a másik.

Végül egyszer rontottunk egymásnak és a két kard pengéje egymásnak feszült. Én csak egy pengét használtam, míg a mester mind a kettőt. Ezt látva lejjebb mozdult és alulról indított támadást, ahol nem volt kardom. Viszont ekkor kiengedtem az első pengém és hárítottam. Levetődtem és egy rúgást indítottam a lába ellen. A támadásom nem sikerült, mert a mester hátraugrott és én utána vetettem magam, alacsony támadást mérve rá. A két penge ismét összeért és hamar szét is vált, ahogy elugrottam mellette. Ismét csak az egyik részét használtam fénykardomnak. Kicsit sajátos stílusom lett az évek alatt. S ezt most meg is mutathattam a nagymestereknek is. A mesterem már ismerte és sok potenciált látott benne. Máshogy használom a dupla pengét, mint mások. Ismét körözni kezdtünk. A kardomat forgattam a kezemben, majd neki iramodtam az előttem állónak. Természetesen ő védekezett és én pont ezt vártam tőle. Ahogy elérte a felső pengém az övét, lekapcsoltam így meglepetésére ellenállás nélkül csapott le. Gyors mozdulattal bekapcsoltam az alsó részt és a fénypengém a hasa előtt állt meg. Egy pillanatra megfagyott a levegő, majd mély hangját hallottam. Gratulálok ifjú padawan. Sikeresen teljesítetted a vizsgát. Ez a mondat akkor mindennél többet jelentett számomra. Mosoly jelent meg arcomon és oldalra nézve láttam, ahogy a szüleim arcán is ez van, ahogy a mesteremén is. Lovag lett belőlem.

Velem együtt még hét padawanból lett lovag, így nyolcan álltunk a Jedi templomban a tanács előtt, hogy lovagokká avassanak minket. Letettük az eskünket és már Jedi lovagokként álltunk fel. Ezután volt egy kisebb állófogadás ahol mind a nyolc családjaik és mesterik is megjelentek. Mindenki vidám volt és úgy beszélgettek a jövőről, terveikről és hasonlókról. Láttam a szüleim és mesterem arcán, hogy elégedettek velem és büszkék rám. Én is így éreztem. Elértem a kitűzött célom. Lovag lett belőlem. Pár nap múlva a Jedi tanács előtt álltam. Ugyanis jött az első megbízások. Meglepetésemre régi mesteremmel kellett tartanom ezen. Mosolyogva mentem a dokkokhoz, ahol ő fogadott egy Defender könnyű korvett előtt. Kiderült, hogy mától ez az én személyes hajóm, amit a küldetések során használtok. Megköszöntem neki és beszálltunk.

Első feladatom a Nar Velar-re vezetett, az egyik holdjára, ahol egy kisebb nyomozást kellett lefolytatnunk. Köztársaság információ szerint nagyobb fegyver szállítmányt akarnak eladni a Birodalomnak. Ezt jöttünk megakadályozni. Minden gond nélkül szálltunk a holdon és köpenyünket felvéve indultunk el az üzlet helyére. Közel fél óra alatt meg is érkeztünk a helyre. Már sötét volt. Egy kisebb város szélén voltunk, néhány épület és raktár között. A Birodalmi teherhajót hamar és könnyen észrevettük. Közelebb mentünk a házakon és, amikor már elég közel voltunk megbújtunk és úgy néztük az ügyletet. Valami furát kezdtem érezni az erőben. A sötét oldalt. Itt van egy Sith, ő koordinálta az átvételt pár katonával, pont kilépett a hajóbók és hevesen gesztikulált a katonák felé.  A mesteremmel egymásra néztünk. Ketten vagyunk, ő meg egyedül és azt a pár katonát hamar le tudjuk fegyverezni. Ezt a szállítmányt nem hagyhatjuk elmenni. Gyorsan kiagyaltunk egy tervet. Két oldalról közelítjük meg őket. Elsőnek a katonákat hatástalanítjuk, majd a Sith-t. Lehetőleg élve kéne elfognunk, hogy ki tudjuk kérdezni.

Meg is kezdtük a tervet. A mesterem maradt a helyén, míg másik pozíciót vettem fel. Amint jó helyen volta, jeleztem neki és mind a ketten leugrottunk a házakról, majd a hajó felé futottunk. A katonák kapásból tűzet nyitottak. A Sith egy pillanatra megzavarodott, majd felém indult, miközben rászólt a katonákra, hogy rakják be a ládákat. Heves harc alakult ki köztünk, míg a mesterem a fegyverek feljutását igyekezte megakadályozni. 10 perc harc után csatlakozott a ő is. A harc még hevesebb lett és nem látszott úgy, hogy győzni fogunk. Hiába voltunk ketten egy ellen, a Sith jól harcolt, nagyon is jól. Egy hirtelen mozdulatával ellökött és egy falnak repültem, pár pillanatra elvesztettem az eszméletem. Amikor magamhoz tértem pont láttam, amint a Sith kitrükközi a mesterem és a mellkasába állítja a pengéjét. Felkiáltottam, miközben rám vigyorgott, majd a hajó felé iramodott. Utána ugrottam én is, ám ekkor a hajón bujkáló pár katona tűzet nyitott rám, így megtorpanásra kényszerítettek. Végül bezárult a zsilip és felszálltak. Nem vitték el az összes fegyvert, ez némileg jó dolog volt, ám súlyos árat fizettünk érte. Odamentem a mesterem testéhez és térdre rogytam mellette. Nem engedtem a haragnak. Helyette boldogságot éreztem, hogy ilyen módon ment el. Úgy, hogy egy jó célt szolgált, amivel életeket mentett meg. Lehunytam a szemem és lehajtottam a fejem előtte. Egy darabig így ültem mellette. Végül felálltam és elhelyeztem a robbanószereket. Majd megfogtam a mesterem testét és visszaindultam a hajómhoz. Kellő távolságból élesítettem a bombákat, így megsemmisítve a fegyvereket és raktárat. A hajon lefektettem a testet a pihenőbe, majd hazaindultam vele.

A Jedi templomban búcsúztattuk régi mesterem. Ott volt az összes tanítványa, barátjai és családja. Szép szertartás volt. Úgy halt meg, ahogy szeretett volna. A jóért harcolva. Ezután egy hosszabbat meditáltam, hogy rájöjjek, miben hibáztam. S tudjam, miben kell fejlődnöm. Sok dolog van, amit még nem tudok és amit még meg kell tanulnom. Az első feladatom elvégeztem, még ha ily módon is. Némi fegyvert sikerült kivinniük, de nem az összeset. Pár hónap után ismét behívtak egy küldetésre. Most is a semleges területre kellett mennem, ám másik holdra és egyedül. Tüstént útnak indultam. Zökkenőmentes út után leszálltam, majd felülök a siklóra és útnak indulok a kietlen tájon. Ugyanis a gyanú elkerülése végett, a semmi közepén raktam le a hajót. 15 perc után meg is érkezek a célhoz. Egy kráter és ismét a Birodalmiak. Természetesen megint feketekereskedelem. Közel érve ismerős érzés fog el. Ugyanaz a Sith, akivel pár hónapja találkoztam. Tehát a sors ismét összehozott bennünket. Kapásból tudtam, hogy innét csak az egyikünk fog távozni. Egyedül voltam, így úgy véltem, hogy egyszerű és közvetlen taktikát fogok alkalmazni. Odalopózok és kellő közelségben támadok.

Egész jól és csendben sikerült megközelítenem a két hajót. Pont a Sith mögött voltam, a Birodalmi teherszállító alatt. Ezért gyorsan raktam is rá pár tapadóbombát. Most nem fog megszökni. A rámpa közelében volt pár doboz. Tökéletes fedezékként szolgált. Odamentem és hallgatóztam egy kicsit. Pont belekezdtek a tárgyalásba. Nem meglepő módon megint fegyverekről volt szó. S nem ez az első eset. Valamire készülnek és ennyi fegyver vétellel csak egy dolog lehet. Vártam még egy darabig, majd megnyomtam a kezemben a kapcsoló gombját és a birodalmi hajó orra földnek csapódott egy robbanás után. Ekkor ugrottam ki. Elsőnek a katonákat ütöttem ki. A Sith körbenézett, hogy mi történt és mire engem kiszúrt, már csak ketten voltunk. Felálltam vele szemben. Arcom nyugodt volt, légzésem szabályos. Aztán nekem rontott. Heves harc alakult ki ismét. Táncoltunk egymás körül és a fénykardjaink daloltak. Ám mint legutóbb, most is csak egy pengét használtam és ő nem figyelt erre. Ez okozta a vesztét. Amikor egy összecsapás után hátrébb ugrottunk és ő utánna felém vetette magát, úgy tettem, mintha ki akarnám védeni a támadását. Ám mielőtt elért volna visszahúztam a kardom pengéjét és a másikat engedtem ki. A Sith a lendülettől előre felé haladt és a kardja a fejem mellett ment el. Láttam az arcát is, amint ráeszmélt, hogy vesztett. Zihált és félelem volt a szemében. Testem gyorsan mozdult ahogy a kezem is. Félbevágtam és holtam esett a földre. Egy darabig néztem a két részben lévő testét. Az égett húsának szaga betöltötte az orromat. Nyugodj békében eltévedt lélek. Hagyták el ajkaimat a szavak, majd megfordultam és megsemmisítettem a birodalmi hajót. A kereskedőt pedig letartoztattam és magammal vittem a hajómra, majd vissza a köztársasághoz, ahol bíróság elé állították.

Ennek az esetnek lassan már tíz éve. A harci stílusom sokkal kiforrottabb lett és van pár új mozdulatom is. Mostanra sok feladatott is elvégeztem. Ám egy dolgot még nem csináltam. S az nem a szerelem, ami tiltott dolog, mert kötelék egy másik iránt. Valljuk be, ez nem olyan dolog, amit olyan egyszerű megfékezni. Így nekem is volt benne részem. Meglepő módon egy emberrel történt ez meg. Húsz éves lehettem amikor először találkoztam vele. Meglepő módon egy küldetésen. Mellém kirendelt tiszt volt. Jacrom-nak hívták és egy 186 cm magas, igen csak jóképű férfi ember volt. Jól kidolgozott test, erős és magabiztos. Mit ne mondjak, igen könnyen elcsavartuk egymás fejét. Akciónk egy hosszabb mélyen a Birodalmi területen volt. Közel 2 hónap töltöttünk ellenséges űrben, holdon és városokban. S, nos, elég közel kovácsolt minket az idő. 2 héttel az akció kezdete után feküdtünk le először. Vad és szenvedélyes közösülés volt életem első, ám korántsem utolsó alkalma. Mind a ketten tudtuk, hogy ez nem lenne szabad, ám mégis megtettük. Az érzelmeink erősebbekk lettek a józan eszünknél. Az első éjszaka közel 3 órányi élvezettel telt. Csodás volt, nagyon is. Könnyen rabjává lehet válni, túl könnyen.

Ezek után mégsem feledkeztünk meg a feladatunkról. Azt rendesen elvégeztük és mellette csináltunk egyéb dolgokat is. Nem egyszer feküdtünk le a hátralévő másfél hónapban. S ezzel csak nőtt a kötelék kettőnk közt, amit nem engedhettem meg magamnak. Tudtam, hogy amint visszaérünk meg kell szakítani ezt a kapcsolatot és el kell felednünk a másikat. Így is hatalmas kockázatot vállalunk, mert ha az egyikünket elfogják, akkor a másik nem fog objektíven gondolkodni és rossz döntést fog hozni, amivel bukik a küldetés és információkat is kiadhat. Ám annyi szerencsénk volt, hogy nem buktunk le és gond nélkül tudunk visszatérni a Cordrillára. Ott, mielőtt leszálltunk volna elé álltam és elmondtam neki, hogy jobb, ha megszakítjuk a kapcsolatunkat. Láttam a szemén a szomorúságot, de egyben azt is, hogy megérti. Még adtam neki egy utolsó csókot, majd elváltunk, örökre. Azóta láttam párszor, de nem tettünk úgy, mintha közelebb állnánk. Nem volt könnyű elengedni, de ezt is egy próbának éltem meg, hogy miképp tudok uralkodni az érzelmeimen. Azt hiszem, elég jól sikerült.

Ám nem teljesen erre gondoltam. Nem volt még padawanom, így még lovag vagyok. S ami azt illeti, szívesen vállalnék egyet. Hogy átadjam neki a tudásom, a tapasztaltaim. A jókat és a rosszakat egyaránt. A győzelmeim történeteit és a bukásom okait. Hogy tanuljon és hogy jó Jedi legyen belőle. Szívesen próbálnám ki magam ezen a téren is. Úgy vélem, hogy jó mester lenne belőlem. Sok dolgot tudnék átadni neki. Ám egyenlőre még léptem ezen ügyben. Még.