HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó





Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (13 fő) Szomb. Dec. 30, 2017 9:16 pm-kor volt itt.
Latest topics
» World of witchers
by Vendég Kedd Szept. 11, 2018 2:36 pm

» 296 - Wretched hive
by Miraon Nen Pént. Aug. 31, 2018 1:34 pm

» Welcome on board, my lord!
by Red Kerrigan Pént. Aug. 31, 2018 2:07 am

» A Véres Aukció [Kaland]
by Revan Szer. Júl. 04, 2018 4:10 am

» Khaya
by Revan Szomb. Jún. 30, 2018 12:13 am


Share | 
 

 Miraon Nen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
14

TémanyitásTárgy: Miraon Nen   Csüt. Jan. 11, 2018 12:13 am

Miraon Nen

Subject 28



Megjelenés


Szomorkás, ritkán mosolygó arc. Félénk szempár, aminek a mélyén múlt húzódik meg, olyan élmények, amik ilyen fiatalon még nem kellene, hogy ott legyenek, pillantás, ami talán megfáradtnak tűnik néha, és egy kicsit mindig rémültnek. Hosszú haj, kibontva ami mögött el lehet bújni, de gyakran fonat, ami nem engedi súlytalanságban szanaszét vándorolni. Szürke, egyszerű kezeslábas, ami talán legalább annyira rejtekhely, mint öltözet. Alatta feszülő bőr, mintha valami szorosra fogva tartaná, nem lenne olyan rugalmas, mint kéne legyen. Tömör test, közel kilencven kiló akkora formában, aminek a hatvanat se kéne tudnia meghaladni.


Személyiség


Kérlek, csak ne vesszünk össze. Nem akarlak bántani.

Melankólikus hang. Ritka vidámság, mint ha idegen érzés, távoli fogalom lenne. Bizonytalan hang, óvatos, mint ha tartana valamitől. Visszahúzódó viselkedés, tartózkodik az ismeretségektől, a megnyílástól mások felé, talán mintha önmagától félne. Attól, amire képes. Visszafogottság, amin érződik, hogy valamit megállítani hivatott, ami alatta rejlik. Szende jellem, amiről nem gondolná senki, hogy veszélyes lehet a gazdája. Csak ő tudja, túl jól, és ha meg tudná tenni, menekülne is előle. De ugyanabból a testből ezt elég nehéz.

Felszerelés és vagyon


Sugárpisztoly, néha rejtve, de mindig jelen, mint ha a biztonság határvonala lenne.

Nehéz, automata sugárpuska, mint ha nem ezekbe a kezekbe tartozna, pedig biztos szakértelemmel fogják.

Teljes testpáncél, ami talán nem csak támadások és veszélyforrások ellen hivatott védeni.

Megmaradt élet, aminek nem kellett volna.

Megmaradt tudás, néha arra használják, amire kelletlenül képes.

Faj: ember

Kor: 17

Nem: nő

Csoport: független

Szervezet: módosított

Foglalkozás: semmi meghatározott

Erő-érzékenység: nincs

PB: Willow Shields

18+

'Nen. Fosztóképző. A nyelvet nem ismerem, csak tudom szavak jelentését. Mind 'nen voltunk. Enlatnen, kivédhetetlen. Rahknen, elpusztíthatatlan.
Qvelonnen, családtalan.
A projektvezető szavai voltak, a nagy munkájára, ránk. Árva vagy elrabolt gyerekekre, akikből fegyvert fog csinálni a főnökének. Valami Huttnak, de ennél többet nem tudok, nekünk nem hagytak időt ezzel foglalkozni, csak a kiképzésünkkel, fejlesztésünkkel.


Run, run, run away. Buy yourself another day.

Sokan még a laborban vagy a kabinjainkban pihenünk, csak pár órája vagyunk túl a projekt és az életünk második nagy fordulópontján, a fejlesztések nagyrészét most operálták belénk, hogy elég nagyok és elég erősek lettünk kibírni a műtéteket. Az előző még a legelején, talán úgy négyéves korunkban volt, az izomzatunkat célzó fejlesztések hatékonyabbak voltak úgy, ha végig velük növünk fel, van ideje úgy alakulni ki, hogy együtt tudjunk élni vele. Fordulópontról meg korábbiról nincs értelme beszélni, hisz kisebbek voltunk, minthogy emlékezhessünk rá, három-négy évesek, vagy ennek élettani megfelelői azoknál a gyerekeknél, akik más, más életciklusú fajok tagjai voltak. Volt aki régebb óta volt itt, a projektben, ez a mostani műtét volt a lényegi pont, amire összeidőzítették az életkorainkat.
Egy közös mindegyikünkben volt, ha nem árvaként találtak, akkor úgy raboltak minket, bár elég valószínű, hogy mostmár semelyikünk szülei nem élnek, hisz a "megszerzésünk" után nem volt rájuk szükség. Csak ránk, az alanyokra.
A projekt célja az volt, hogy fegyvert, katonákat alkossanak belőlünk, gyerekkorunktól kezdett harci képzéssel, és fejlesztésekkel, amikkel az egyszerű halandót túlszárnyalhatjuk, a projekt végére olyan harcosok lehetünk, akik erőhasználókkal vagy mandalóriakkal is könnyedén szembeszállhatnak, és kondicionálva arra, hogy a "gazdánkat", a tulajdonosunkat szolgáljuk, kérdések nélkül. Hisz ő, meg a projekten dolgozó néhány tudósa, akik bármennyire megközelítik számunkra a család fogalmát. Bár gyakorlatban közelebb állhatunk a rabszolgákhoz, mint gyerekeikhez.
Persze nem ez történik.
Pár szabad, kiképzés nélküli napra számíthatnánk, hogy pihenjünk a műtétek után, de csupán pár óra telt el, és a hajó megrázkódik alattunk, robbanások hangja hallatszik a folyosókkon át és végig a szuperstruktúra anyagán, és fémes kongások, ahogy valamik a hajótestnek ütköznek és hozzáforrnak a légzsilipekhez.
Óvatosan lesek ki a kabinomból az egyelőre üres folyosóra, de gyorsan vissza is húzódok, ahogy a végén, ahol derékszögben fordul egyet, sugárnyalábok vágódnak a falba, és egy földre zuhanó test zaja követi szinte egyből. Egy sarokra vagyok a veszélytől.
-Mir!
Alnar hangjára a másik irányba kapom a fejem, ahogy a szomszéd kabin ajtajából szólít, és vadul integet, hogy kövessem. Mégegyszer hátranézek, de a sarok tiszta. Csak a riadó vörös fényei, a hajót rengető szűntelen találatok zaja, a közelben leadott lövések és sikolyok hangja töltik be a tudatomat. Halálsikolyok. Ismerős hangoké.
-Gyere már!
Visszakapom a tekintetem a fiúra, nyelek egyet, aztán követem, rohanva, ahogy rohan ő is, a folyosó túlvége felé, remélve, hogy a hajó egy biztonságosabb része felé vezet minket a sarkon túl. Mögöttünk már nem tiszta a folyosó, hallom a páncélozott lépéseket mögöttünk, és ahogy Alnar nyomában befordulok a folyosó végén, hajszálnyira visítanak el mögöttem a nyalábok, és vágódnak a fal burkolatába.
Azért egy hajón vagyunk, az egész projekt, hogy az űr sötétjében apró pontként nehezebben legyünk megtalálhatóak, hogy ne tudjanak úgy rajtunk ütni, mint bárhol egy bolygófelszínen. Pontosan így, ahogy történik. Tudták, hol vagyunk, és tudták a tökéletes időt is. Közvetlen a műtétek után, amikor felkészületlenek és fegyvertelenek vagyunk, pihenésre van szükségünk. Egyszerűen nem lehet véletlen. Az nem meglepő, hogy már most ellenségeink legyenek, valaki hírt szerezzen rólunk, és megsemmisítsen, mielőtt kész, ellene fordítható fegyverré válhatnánk, de ennyire pontosan nem tudhattak rajtunk ütni. Nem belső ember nélkül. És kiképzés, fegyverek körül felnövés ide vagy oda, csak tizenkét éves, védtelen, ijedt gyerekek vagyunk. Zsoldosok ellen, akiknek hosszú karrierjük áll gyilkolásból, honnan lenne esélyünk?
Nem tudom, hogyan éltünk túl idáig, hogyan ráztunk le minden támadót és úsztunk meg minden, a hajótestet átütő lövéssel kirobbanó falat anélkül, hogy mi is kizuhanjunk a semmibe, de valahogy, csak Alnar és én, egy mentőkabinban ülünk. A folyosóra néző apró ablakon látom, ahogy a falból kirobban egy biztosíték, ahogy a szánékozott energiamennyiség sokszázzsorosát kéne megfékeznie, ami egy újabb találat útján érkezik a rendszerbe, és túlterhelve megadja magát a sorsának.
-Indísd már!- kiáltok Alra létségbeesetten. Az ő tekintete is vadul cikázik kijelzők és az ablak között, de a keze még feszülten lebeg az indítógomb fölött.
-Még nem.
-Szétlövik körülöttünk a hajót!- Mintegy nekem adva igazat, újabb robbanás rázza végig a szerkezet roncsát, ezúttal túl közel, és mint ha valami megtört volna. Talán a hajótörzs ketté. -Minket is!
-Pontosan!
Nem értem, ez miért kéne megnyugtató legyen, de megbízok benne, görcsösen fogom, szorítom meg a másik kezét. Még vár pár pillanatig, mielőtt az ő keze is pánikoltan vadul csap le a gombra, csupán pillanatokkal a következő találat előtt.
A mentőkabin kilövése csak félúton tart, csak a kioldásnál, amikor a következő robbanás érkezik, és alig hagyjuk magunk mögött a hajót, láthatjuk az utolsó nyalábokat is becsapódni, aztán az eddigi otthonunk darabokra robban. A kabinunkhoz hasonló méretű roncsdarabok érnek utól minket, és csak csodával határosan nem találnak el. Csak versenyeznek velünk, ahogy mind a nagyon-nagyon messze alattunk lévő Nar Velar irányába zuhanunk. Hirtelen megértem, Alnar mire várt az indítással, hogy így csak egynek tűnünk a számtalan élettelen roncsdarabok közül, és csak talán, nem végezzük egy utolsó, gondosan célzott lövés túlvégén.

Run, run, run and hide, somewhere on-one else can find.

Nincs vége a megpróbáltatásainknak, bőven nincs. Talán nem volt olyan tökéletes az álcánk, mint hittük, talán csak a támadóink a nagyon körültekintőek, csak pár órával a landolásunk után már a nyomunkban voltak a városban. Arctalan, páncélozott, állig felfegyverzett zsoldosok, akiknek az egyetlen célja elvarrni az utolsó szálakat is. Minket.
Valószínűleg egyből átvizsgálták a roncsok landolási helyét, és megtalálták köztük a sértetlen mentőkabint. Ezek után már csak idő kérdése volt, mikor érnek utól minket. Hacsak nem személyes is, nagyon jól fizető munka lehet nekik lemészárolni minket. Hét halottja van már a hajszának, csak minket hajszál híján elvétő, kósza lövésekből, és bár néhány leszakadt az üldözőinkből, miután időnként válasz is érkezett a lövéseikre, hárman még mindig a nyomunkban vannak. Üdv az alsó szinteken. Reménykedhetnénk, hogy akadnak a vadászaink annyi ellenállásba, hogy apránként elfogyjanak, de ez a három túl a nyakunkban van, és már fáradunk. Ők még nem. Nem úgy tűnik.
Egy rakparton menekülünk, konténerek között cikázva, hogy legyen fedezékünk, de két zsoldos a környéken jár valahol, valószínűleg csak a konténerlabirintus által hátráltatva, és egy közvetlenül a nyomunkban. Befordulok Alnar nyomában egy konténer sarkán. Hiba volt erre jönni. Egy méter széles betonsáv tart a semmiig, azon túl má csak a víz, méterekkel alattunk, előre pedig túl hosszú szakaszon követik egymást túl szorosan a konténerek, mielőtt be lehet fordulni.
Csak pár méter. Al már elérte, és mindjárt én is. Sugárnyaláb hasítja fel az éj sötétjét mellettem, és tudom, hogy a következő sem fog várni, hirtelen előrebukok, annak reményében, hogy kihajolok az útjából, és amint befordultam a sarkon, megint találhatunk fedezéket.

Synthorganikus struktúrális szálak. Az egész testet átszövik, spirálszálak rugalmas hálójaként új réteget ültetve a bőrbe, azt ellenállóbbá téve szakadás és vágások ellen, valamennyire tompa ütéseket is szétoszlatva. Bár át tudják vágni, még vibropengéket is megállít anyira, hogy nem hatolnak olyan mélyre, kevésbé tudnak szerveket vagy főbb ereket érni.
Precíz hálóban, mikroszkópikus szálakként átszövik az agykoponyát, és az agyat a sejtek között, átlag minden második agysejtet közvetlenül átölelve és rögzítve, az agyat a koponyához horgonyozva. Nem mozdulnak egymáshoz képest, nem tudnak ütközni, nincs agyrázkódási sérülés. Hasonló módon minden belső szerv is a környező csontozathoz rögzítve, bár ezeket nem lehet olyan homogénen, még így is sokkal nagyobb gyorsulásokat és ütközéseket kibír a test ütközés nélkül.


Majdnem. A sugár végighasít a vállamon, kibillent az egyensúlyomból, és futtomban előrebukok. A fejem a beton peremén csattan, és a lendületem levisz róla, zuhanok. Érzem, hallom a koponyámat repedni, de az azt áthálózó szálréteg összetartja. Nem vesztem eszméletem az ütközéstől, pedig csupán napokkal ezelőtt, ugyanez az ütközés talán még meg is ölt volna, de minimum valószínűleg maradandó kárt szenvedtem volna, ahogy az agyam és koponyám ütközik. De így nem történik semmi ilyesmi, ezektől biztonságban zuhanok a vízbe.
A vízbe, aminél levegővel teleszívott tüdővel is másfélszer sűrűbb vagyok. Nagyjából ennyivel nehezebb annál, amennyit egy ekkora térfogatú emberi testnek nyomnia kéne.
Szinte minden erőmet kiveszi belőlem a fagyos vízben annyi felhajtóerőt taposni, hogy csak az arcom a felszínre érjen, kétségbeesetten levegő után tudjak kapni, mielőtt visszamerülnék. Lövést hallok, mielőtt az átázott ruháim és a saját testem súlya a hullámok alá húz megint, és csak kétségbeesetten tudok kapálózni valami fogható után.
Szinte el se hiszem, hogy valami csúszós, de fémet érzek.
Aztán mielőtt elkezdhetném próbálni felhúzni magam, egy kéz szorul a csuklómra, és elkezd húzni fölfele. A betonba ágyazott létrafokok voltak a fém, amit találtam, Alnar ezeken áll és kapaszkodik, úgy húz ki, miközben vizet köhögök fel, és alig sikerül nekem is fogást találnom.
Egy közeli épületben vagyunk, ahova sikerült eljutnunk. Al sincs jobb állapotban, átlőtték a lábát, és az egyik szeme is lila és bedagadt, valószínűleg ütés nyoma. Még él ő is, de látszik, hogy ebből ő se fog sokkal többet bírni.
-Megöltem... Lelőttem... a sajátjával...- Nem engem próbál megnyugtatni. Megtört tekintet, hitetlenkedő suttogás, azt fogja még föl, mi is történt. És megrázta. A saját cselekedetének a tudata.
Gyerekek vagyunk. Gyakorlat ide vagy oda, nem öltünk még. Nem harcoltunk még semmi élő ellen, semmi olyan ellen, amiről nem tudtuk, hogy akármilyen élethű is, csupán szimuláció.
Legalább megpihenhetünk, ha csak percekre is. Ha van még értelme egyáltalán. Csak el fogunk bukni, csak kimerülünk, és végül utólérnek, és végül meghalunk. Tegyünk bármit, csak pár óra különbségét érhetjük el.

Run, fast as you can! No-one has to understand.
Fly high, across the sky, from here...


Egy perc ha eltelik, összeszedjük magunkat, és továbbindulnánk már, mozgásban kell maradnunk. Ha van még értelme. Én már nem látom. Al talán még igen, ő még húzna tovább, de már rajta is látszik, hogy kimerült, és sérült, és az összeomlás szélén áll, pont úgy mint én. De valahogy még rá tud venni, hogy induljak én is. Csak pár méter az ajtó, aztán a konténerek között még kijuthatunk, talán elvegyülve a városban. Ahol valószínűleg vannak még zsoldosok ezen a kettőn kívül, akik szintén minket keresnek. Nem lesz ennek vége, csak aminkor nekünk is.
Lépnék az ajtó felé, de egy alak lép be rajta velem szemben, késlekedés nélkül emelve az arcomba a sugárpuskát.

Sűrített izomzat. Tömörebb és nagyobb teljesítményű, ugyanakkora izomtérfogat is többszörannyi erőt képes kifejteni. A módosítás gyerekkorban elvégezve lehetővé teszi, hogy az alannyal együtt nőjön, kialakuljon, igazodjon az alanyhoz. Egy mellékhatásaként ennek, nem olyan egységes, különböző fajok,
de azonos fajból származó különböző alanyok esetében is eltérhet a végeredménye. A fejlesztés mértéke nagyrészt azonos, de változó formában, módon jelenik meg.


Gyorsabban, mint a zsoldos követni tudná, csak a tudatalatti életösztönöm által mozgatva, kétkézzel ráfogok a puskacsőre, és félrerántom, közben a fejemet is rántom az ellenkező irányba. A sugárnyaláb centikre izzik el a fülem mellett, érzem a hőjét az arcomon, a lövés végül egy falba csapódik be mögöttem. Aztán csavarva egyet előreszúrok a puskával, hallom, ahogy a zsoldos ujjai törnek, ahogy kifordul a kezéből a markolat, és érzem a fegyveren keresztül, ahogy a tus alatt összeroppan a légcső, talán még csigolya is törik mögötte.
Az én esetemben ilyen hatása volt fejlesztésnek, amit még gyerekként kaptunk, gyorsan rövid idő alatt, hirtelen, nagyon nagy erőt tudok kifejteni, ha nem vigyázok vele, saját csontjaimat is tudom törni valami szilárdat ütve meg, vagy nagyon gyorsan mozogni, viszont hosszabb távon, több idő alatt hamar kimerülök. Talán így sikerült pár pillanatig feltaposnom magam a víz fölé, mielőtt tehetetlenül visszamerültem. Al ehhez képest sokkal egyenletesebb, de lassabb is. Viszont biztos fogással ki tudott húzni a vízből, miközben a másik kezével egy létrafokba kapaszkodott.
Elborzadva dobom el a puskát, és ugrok hátra, ahogy felfogom, mi történt, és valószínűleg össze is rogyok, mert érzem, ahogy Al kap el, és segít leülni.
Rosszul vagyok.
-Mir.
Csak meredek előre, nem merek Alnarra nézni, nem bírok az előző pillanatig hörgő testre nézni. Nem tudom elfogadni, hogy megöltem valakit, még ha tudom is, hogy másképp én hevernék most holtan, és önvédelem volt. Hiába tudom, hogy egyébként is eljött volna ez a nap, egyszerűen rosszul vagyok a gondolattól is. Magamtól talán.
-Mir, mennünk kell.
Értem Al szavait, de már nem látom értelmét küzdeni. Már csak órákig tartanánk ki legfeljebb, aztán úgyis meghalunk, amint utólérnek. Akkor már nem lesz erőnk továbbmenekülni.
De igaza van, még segíthetek, és ha itt maradunk, és megvárjuk, hogy a kint minket kereső zsoldos ránktaláljon, csak rosszabb lesz. Ismerem Alt. Ha mellettem van, küzdene, ellenállna, és annyival többet szenvedne, mire megölik. De menekülni nem tud, nem ilyen állapotban, és nem ezzel a lábbal. Így könnyebb lesz. Gyorsabb.
-Oké...- motyogom végül magam elé, és összeszedem magam. A szívem a torkomban dobog, de valahogy legyűröm, hogy tovább tudjam mondani. -Figyelj, Al. Szétválunk, és kétfele indulunk. Egyedül van, ha ezzel megzavarjuk csak egy pillanatra, nyerünk annyi előnyt, amennyi pont még elég.
Csak suttogni merek, nem tudom, a zsoldos kint milyen közel jár, és mennyit hall, de messze nem lehet. Az előbbi lövést hallhatta.
Dideregve megölelem még Alnart, a karjain érzem, én mennyire ki lehetek hűlve a víztől. Aztán gyorsan elszakadok tőle, időnk nincs erre.
-Odaát találkozunk- mosolygok rá még szomorúan. -Menjünk. Most!
És Al szalad. Ő szalad, de én nem. Némán zokogva rogyok a fal tövébe, és várom a sorsomat. Odaát találkozunk. Odaát. Nem a konténereken túl.
Egyetlen lövést hallok még, egy elzuhanó test hangját, aztán egy kis szünet és távolbavesző szavak után lépteket. Felkészülök, hogy utólérjem Alt.

...to kingdom come.
Fall back down to where you're from.


Távolodó lépteket. És síri csönd. Órákig zokogok síri csöndben, mire megértem, mi történt, történhetett, hogy mi nem történt és miért.
A zsoldos, aki eltalált, látott a vízbe esni, egyből elmerülni, és talán lejelenthette, hogy lelőtt, mielőtt Alnart utólérte. Tehát már csak egy célpont van. Sérült, de valahogy még kiiktatta a következő támadót is, de végül hibázott, és az utolsó zsoldos menekültében őt is lelőtte. És csak a pénzért van itt, semmi bajtársiasság a társaival, talán nagyobb részt kap, nem érdekli, hogy leellenőrízze, a másikkal mi történt, így nem talál itt, nem jön rá a hibára, és nem javít ki. És ittmaradok, ameddig el nem vonszolom magam végül, valahogy.
Daunnen, végezetlen.
Rennen, mindentelen.

-

Felriadok, összerándulva, amivel talán felülnék, ha feküdtem volna, de így, a levegőben úszva csak a magzatpóz felé húzom magam hirtelen, mielőtt a súlytalanságban visszaegyenesedek. Évekkel ezelőtt volt, de gyakran, pont olyan élesen kísérti az álmaimat, mint ha ott és akkor történne. Csak a súlytalanság ad annyi nyugalmat, úgy érzem, enélkül már ennyit se tudnék aludni néha. Nem tudom miért, de megnyugtató valahogy. Könnyű. Békés.
Talán hasonló, mint amilyennek az úszásnak kéne lennie, amilyen az számomra soha nem lehet mégse, vízben nem lebegek feleennyire sem. De valamiért ebben pillanatnyi békét tudok találni, így a kabinomban kikapcsoltatom a mesterséges gravitációt.
Az eredeti tulajdonosom számára minden bizonnyal halott vagyok, nem tapasztaltam azóta, hogy vadásznának még rám, tehát a gyilkosaink is úgy tudják. De valaki más megtalált, felismert aként, amivé tettek, és úgy döntött, megtart. Mindenem végetért, és mégis semmi nem változott szinte.
Nos, ez vagyok én. Egy megfosztott fosztóképző. Hiába gyűlölöm magukat a szavakat, amiket okozott, amire utalnak, el kell ismernem, hogy körülírnak. És a 28 még ennyire se lenne név helyette. Marad a 'nen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Revan
Admin

avatar

☽ Reagszám :
84

TémanyitásTárgy: Re: Miraon Nen   Csüt. Jan. 11, 2018 2:17 am

Kedves Miraon!




Végig szurkoltam a karaktered túléléséért, annak ellenére, hogy egyértelmű, hogy végig túlélte. Miraon sorsa nagyon megindító, és annak ellenére, hogy csak keveset láttunk első éveiből, végig érezhető volt szoros kapcsolata Allal. Végig érezhető volt számomra a kettősség, ami Miraon személyiségében jelen van, hogy egyszerre gyilkolásra képzett harcos és a világból még keveset látott, ártatlan gyermek. A testmódosításaid is rendkívül ötletesek, és bár nagyon hasznosak, egyáltalán nem vitted túl a karakter erejét a reális határokon. Természetesen elfogadom a karaktert.
Foglald le az avatárodat és pontozz, azután mehetsz is játszani. A karakter a Szervezetfüggetlen pontozást kapja, amihez az előtörténet minőségére adok további 4 pontot.

Naplók
Flow
Űrhajók
Keresett karakterek
Mesélő kereső
Játszanék
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Miraon Nen
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Star Wars - Children of the Force :: Karakterek :: Előtörténetek :: Elfogadott Előtörténetek :: Független Karakter-
Ugrás: