HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó





Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (13 fő) Szomb. Dec. 30, 2017 9:16 pm-kor volt itt.
Latest topics
» World of witchers
by Vendég Kedd Szept. 11, 2018 2:36 pm

» 296 - Wretched hive
by Miraon Nen Pént. Aug. 31, 2018 1:34 pm

» Welcome on board, my lord!
by Red Kerrigan Pént. Aug. 31, 2018 2:07 am

» A Véres Aukció [Kaland]
by Revan Szer. Júl. 04, 2018 4:10 am

» Khaya
by Revan Szomb. Jún. 30, 2018 12:13 am


Share | 
 

 Nima Tualin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Nima Tualin
Velar Gyöngye

avatar

☽ Reagszám :
5

TémanyitásTárgy: Nima Tualin   Csüt. Jan. 11, 2018 2:18 pm

Nima Tualin

Velar Gyöngye



Megjelenés


Talán nem véletlen, hogy Nima ekkora népszerűségre tett szert - részben a képességei, részben pedig kirakatbábuvá tehetősége miatt. Még mindig látni nyomait annak, hogy a lepusztult Gola Shadda legszegényebb részeiből emelkedett fel, bőre szinte hús nélkül tapad rá csontjaira, és egész lénye pedig apró, mintha megállt volna a fejlődésben. Alkata nem idézi az elegáns, twi'lek táncosok sajátosságát, s bár mozgása légies, könnyed, ez alapjába véve kevés ahhoz, hogy valaki jó táncossá válhasson. Mint akit egyszerűen ökölbe lehetne szorítani, és összeroppantani. Bár részben épp az apró mérete az, ami ennyire sikeressé teszi őt abban a sportban, amit művel. Hiszen egészen kicsi hely elég neki, amiben helyet tud foglalni. Ezáltal a fogatok, amiket elkormányoz, még áramvonalasabbak lehetnek.
Bőrének színe lilás-rózsaszínes, amivel nem különbözik különösebben fajtársaitól. Lekkujain apró, sötétebb foltok láthatóak, és gyakorta hord hozzá díszítést, bár sohasem túl kihívó. Különben hiába van rá elég pénze, nem kifejezetten hivalkodó a gardróbja, és hiába van tele a holonet állítólagos meztelen hologramokkal róla, ha valójában egyiken sem ő szerepel.

Személyiség


Igyekszik a lehető legtisztább, legjobb képet mutatni magáról - hiszen ő egy élő kirakatbábu, egy vagyontárgy, tulajdon, reklámtábla, amire vigyázni kell, az egzisztenciája érdekében pedig kénytelen megválogatni, mik azok a szavak, melyeket kiejt a száján, és a tartalmak, amiket a holoneten megoszt. Mindezt nem is hiába - jelenleg ő az egyik legnépszerűbb pilóta a fogatversenyeken, követőtábora a Flow-on pedig közelít az egymilliárdhoz. Nem csak az a dolga, hogy a versenyeken olajszagosan és izzadtan bravúrozzon, aki így gondolja, az nem látja át, miben rejlik a siker - és hogy hogyan is lehet igazán pénzt csinálni egy vászonból, amire történetet festhetsz, a szájába pedig reklámokat adhatsz, hisz túl ismerősnek fogod őt találni, és ahogyan a szimpátiát kicsikarják belőled, úgy a pénzedet is, ahogyan akaratlanul is a tudatalattidba férkőznek a szuggerált üzenetek: vásárolj.
Különben akik beszéltek már vele, már valójában, szemtől szembe, nem csalódtak abban az idillképben, amiben ismerik őt. Végtelenül nyugodt, szinte lehetetlen kizökkenteni, akár a versenypályán, akár a való életben.
Azt is mondják, a valóságban, ha Voldo, a hutt nem tolná alá a lehetőségeket, mert Nima már csak így nevezi azokat az alkalmakat, amikor újabb és újabb pénzt farmol a kartellnek, nem lenne túl életképes. Hiszen egyedül még csak végig sem képes sétálni az utcán! Állítólag már a fogatokat sem ő maga javítja, és nem valami nagy az akaratereje.

Felszerelés és vagyon


Jelentős vagyont halmozott fel, azonban életmódja nem teszi lehetővé, ezt ki is élvezhesse. Elméletben szabad, mindent megtehet, amit akar, a valóság hideg keze azonban bezártságba, izolációba tereli őt.
A személyes komfortjához hozzátartozik egy luxuslakás az Ambrosia Park egyik felhőkarcolójában a Nar Velaron, személyzet, protokoll droidok, két állandó testőr (Y-O9, az assassin droid, és egy büntetésből iderendelt, független mandalori katona), az elhízott számla, amiben a felgyülemlett krediteket tárolja, és persze az aktuálisan promotált termékek, amiket a cégektől kap ajándékba. A versenyfogatok, amiket használ, a Kartell tulajdona.
Fontos még tudni, a lakásához tartozó személyzet és a testőrei kizárólag droidok vagy nők lehetnek Voldo utasítására.

Faj: Twi'lek

Kor: 24

Nem: Nő

Csoport: Hutt Kartell

Szervezet: Voldo Majilijic vagyontárgya

Foglalkozás: versenypilóta, celeb

Erő-érzékenység: Igen; nem használó

PB: Various Arts

+18

Általában meglepődnek, amikor azt látják, hogy szívvel és lélekkel ölelem meg Voldot. A legtöbben ódzkodnak hatalmas, parfümbe borított testétől, melyet a vonzóság összes ellentétes kifejezésével lehetne a legjobban körülírni. Így tehát leesett állal figyelik a fejüket vakargatva, mikor egy-egy kérésére kezet csókolok neki, vagy épp karjaimba zárom, már amennyire átérem a huttot. Volt, hogy megkérdezték, hogyan is vagyok képes erre, hogyhogy nem érzek undort, amikor hozzáérek, általában azt válaszolom, hogy még egy hutt ölelése sem olyan visszataszító, mint amit egy férfi tud nyújtani.
Amikor először léptem a Majestic fedélzetére, ami nevével ellentétben egyáltalán nem volt magasztos, a szívem úgy zakatolt apró mellkasomban, mint még azelőtt sohasem. Akkor sem, amikor először fogtam a kezembe a kormányt, és indítottam útjára a fogatot abban a reményben, hogy a javítás, amin hónapok óta keményen dolgoztunk, megteszi a hatását, és végre mozgásba tudjuk hozni azt.
Nem, a Majesticben nem volt semmi fennkölt; a leginkább Keyrára, a kiégett prostituáltra hasonlított, akit gyerekként áhítattal figyeltem, miközben sápadt ajkaira valami bogyót kent, amivel színt és életet csempészett bele. Ember volt, ám a legkevésbé sem különbözött tőlem. A legkülönösebb, hogy akkoriban igen idősnek, jó kort megéltnek véltem, már gyülekeztek az apró szarkalábak a szemei körül, amiket úgy festett ki, hogy minél nagyobbnak tűnjenek, valamint a homlokán is tisztán kivehető volt az a néhány vízszintes barázda, ami a sok homlokráncolás közepette alakulhatott ki. Bármennyire is igyekezett tagadni, de leépült volt és kiégett, épp, mint a Majestic - és el se hinnéd róla, alig tizenhét éves.
Ám még sem különböztünk egymástól. Ugyanabban a koszfészekben születtünk, ugyanúgy küzdöttünk a mindennapi megélhetésért, és ugyanúgy irányította az életünket a kétségbeesés és a kilátástalanság. Mi, akik Nar Velar putrijába születtünk bele, aligha kapunk sok lehetőséget a boldogulásra – vagy segítjük egymást, és kommunákba verődve használjuk ki minden adottságunk abban a reményben, hogy együtt könnyebb, vagy a magunk urai maradunk, függetlenek, és nem vagyunk hajlandóak a másik sorsával foglalkozni, hiszen neked sincs miből osztoznod, kénytelen vagy elfordítani a fejed még akkor is, ha valaki épp az orrod alatt hal éhen.
Az épület falai, ahol meghúztuk magunkat,  penésztől bűzlöttek, és már rég süllyedni is kezdett, ráadásul annyian laktuk, hogy mindig voltak, akiknek már a földön kellett aludniuk bízva abban, hogy nem egy velari csótány fogja ébreszteni őket azzal, hogy az arcukra mászik. A legrosszabb mégis az volt, ha valaki beteg lett – mert akkor rendszerint mindenki más is lebetegedett. Mégis, ha a vér nem is, a szükség összekötött minket. Egy család voltunk.
Ahogyan a Majestic valamelyik személyzeti tagja az áruszállító fedélzetére rángat, gyenge csuklómat úgy szorítja, hogy a kezem kissé el is zsibbad tőle, amiért nem tud rendesen keringeni a vér. Keyra évek óta fenyegetett vele, hogy egyszer még én is azt fogom csinálni, amit ő. Akik abba a nyomortanyába születtek, aligha van más választásuk. Máig emlékszem okításaira, hogyan is kell kielégíteni egy férfit, miképpen kell a lekkujaimmal játszadoznom, hogy felhívjam magamra a figyelmet, hiszen ahogyan a számba veszem a végét, a férfiak arra gondolnak, milyen lehet, ha a férfiasságukat tehetik ugyanoda. Elmondta azt is, milyen fontos a szemkontaktus, én pedig éveken át tiltakoztam az ellen, hogy arra a sorsra jussak, mint ő. Nem akartam azt csinálni, mint Keyra. Minél többet mesélt, én annál inkább undorodtam tőlük.
“Szép vagy, fiatal, a bőröd színe egzotikussá tesz. Szerencsés vagy, sok pénzt kereshetsz a piacon vele.” Ilyen, és ehhez hasonló megjegyzései voltak, én pedig mindent megtettem azért, hogy tiltakozzak a kiszabott sorsom ellen. Miért ésszerű az, hogy a lányok prostituáltak, a fiúk pedig guberálók lesznek? Olykor napokig tartott lemosni magamról az olajfoltokat, amiket a műhelyben szereztem, miközben azt tanultam, hogyan is kell megjavítani egy hajót, és bár olvasni nem tudtam, hisz az ilyen művészetek nem voltak többek úri huncutságoknál, már tökéletesen tudtam, hogyan kell megjavítani egy Pedrovia összes tervezett gyári hibáját. Tisztességes életet akartam, tisztességes munkával és megélhetéssel, nem pedig húsz évesen valami nemi betegségben meghalni.
- Sokkal szebb leszel majd a farkammal a szádban. – elengedi a karom, amikor a Majestic gépházába értünk. Megpróbáltam kizárni a fejemből a megjegyzéseit, és nem arra gondolni, ami történni fog. Keyrának végül igaza volt; pénzre szükség van, az pedig nem bűn, ha élni akarsz. Undorodtam a férfitól, minden csókja után ösztönösen elhúzódtam volna, ha hagyja, a nyelve pedig olyan vadul tekergőzött a számban, hogy rendesen hányingerem volt tőle. Erőszakkal vettem rá magam arra, hogy az ösztöneimnek ellent mondjak, és egyszerűen hagyjam megtörténni. Szükségem volt a kreditekre, hogy ételt és gyógyszert vásárolhassak belőle, és bármennyire nem akartam beismerni, de ez az egy út volt. Nem maradt más.
Kezei belemarkoltak a húsomba, arra kényszerített, hogy dőljek előre a szerszámokkal, fogaskerekekkel és alkatrészekkel borított, rendezetlen asztalon. A karom fájt, ahogyan belekönyököltem egy csavarba, de nem szóltam semmit, talán csak egy alig hallható nyögést szorítottam ki ajkaim közül. Lekkujaim egyik kezével úgy ragadta meg, mintha csak pórázon tartott volna, másik kezével pedig rövidke szoknyám alá nyúlt, hogy ujjait erőszakosan belém dugja. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik volt fájdalmasabb: ahogyan a különben is érzékeny lekkujaim szorítja, vagy az, ahogyan az ujjait mozgatja bennem.
- Egy mocskos kis angyalka vagy, tudod-e? – lehelte, ám én próbáltam nem rá, hanem a hajó belsejére figyelni. A hajó szívében voltunk – ott, ahol minden kábel összefut, és ahol áll vagy bukik az, hogy képes lesz-e megtenni a szükséges távolságot a masina, vagy sem. A rejtett motoroknak az űrhajók esetében nem sok értelme van, sokszor már könnyen elérhetővé teszik azokat, hogy egyszerűbb legyen javítani őket. Márpedig erre a hajóra bőven ráfér a javítás – a hozzáértő szemeim önkéntelenül is a hibákat keresték, a jelenből pedig inkább abba menekültem, hogy melyik alkatrészeket is kéne cserélni hozzá, hogy útjára lehessen engedni a Majesticet.
- Terkei! Maga mégis mit csinál? – a semmiből érkezett, női hang rángatott ki a motor már-már unalomszerű vizsgálásából. Ruha már egy darab sem maradt rajtam, egy másodperccel azelőtt pedig még arra voltam figyelmes, hogy a Terkeinek nevezett férfi, bár nem voltam kíváncsi a nevére, a saját nadrágját húzta le, hogy tomporomnak szorítsa magát.
- Azt látom, hogy Maga megtalálta a módját a kikapcsolódásnak. Amíg viszont ez a hajó nem képes elindulni, addig a munkájával foglalkozzon! – csak lopva merek a nőre pillantani. Egyáltalán nem hasonlít azokra, akiket eddig megismertem, hiszen ő nagydarab volt, izmos, egy férfira jobban hasonlított, és rendkívül határozott. Nem úgy határozott, mint a velari prostik, akik tudják, hogyan csavarják el a férfiak fejét. Belőle az igazi magabiztosság sugárzott, és az a fajta erő és kisugárzás, amire nem mondasz nemet.
- Már dolgozom rajta! – kapkodva húzta fel a nadrágját, már akkor tudtam, hogy mennyire megalázva érezhette magát, amiért a felettese így látja. Nem éreztem iránta szánalmat; engem így is megalázott, közel volt hozzá, hogy elvegye tőlem a szüzességem. Miközben pedig a földre ejtett ruhámért hajoltam le, egyedül arra tudtam gondolni, vajon kifizet-e?
- Ezt mondta tegnap is és azelőtt is! Ne kelljen emlékeztetnem arra, kit is szolgál ezen a hajón! Vagy szeretne ranchor eledel lenni, Terkei? – a szavaiban a fenyegetés egyfajta megbabonázó hatással volt rám. Sosem hittem volna, egy nő képes így rendre utasítani valakit. Ahol én születtem, ott nem ez volt a módi. Egy pillanat alatt végigsuhant rajtam, vajon milyen lenne az életem, ha olyan lehetnék, mint ő. Ha megmondhatnám másoknak, hogy mit tegyenek, ha többé nem parancsolhatna nekem a szükség, és ha engem is úgy tisztelnének mint őt. Persze ez csak merengés; a sorsom ebben a pillanatban változott, ekkor váltam földönfutóból valakivé, aki nem kényszerült arra, hogy a szüzességét árusítsa gyógyszerért és ételért.
- Elnézést, hogy a szavába vágok, de... én azt hiszem, tudom, hogyan lehet megjavítani a hajójukat. – bátortalanul adtam tudtára, hogy én is itt vagyok. Veszítenivalóm nem volt, végül is mi baj lehet abban, ha elmondom, én milyen hibákat látok?
- Az egyik vezérlőtengely elferdült. Ennek itt teljesen függőlegesnek kellene lennie. Látja? Típushiba. A gyorsító szelepek pedig rosszul vannak tömítve, ezért nem kap a hajójuk elég levegőt. Ezért nem tud elindulni sem. – miután pillanatok alatt magamra vettem a rongyokat, amiket ruha helyett hordtam, az ujjammal mutattam meg, hogy hol a hiba. Hisz engem arra tanítottak, hogy segítsek azoknak, akiknek erre van szükségük. Megpróbáltam kizárni a fejemből Terkei döbbent tekintetét, mialatt elhadartam a mondandóm. Nem hiszem, megfordult a fejében, hogy értek valamelyest a hajókhoz.
- Hány éves maga? – tette fel a kérdést a nő. A szégyen miatt talán le kellett volna sütnöm a szemeim, ám még sem tettem.
- Tizenkettő. – válaszoltam. A beálló csendben jól hallottam a duruzsolást, ami valamilyen gépi zaj lehetett.
- És szeretne velünk dolgozni?
Azon az éjszakán már nem kellett a csótányok miatt aggódnom.
Nem tudnám megmondani, ki lepődött meg az első versenybéli sikereimen jobban – a Majilijic klán tagjai, vagy a család, akik életem első tizenkét évében életben tartottak. Tizennégy éves voltam, amikor részt vettem az első versenyemen, ám mindez csak egy szerencsétlen véletlennek köszönhető. Az aktuális futam előtt sérült le a kartell pilótája, aki indult volna rajta, és sürgősen kellett egy csere. Valaki, aki elég kicsi, hogy beleférjen a nosaurian versenyző méretére tervezett fogatba, és aki tud is vezetni. Talán a gyerekkori, rossz életkörülmények miatt, talán egyszerű genetika, de egyáltalán nem hasonlítottam a korosztályom twi’lek képviselőire. Amennyiükkel találkoztam, ilyen idősen már magasak voltak, kecsesek és nőiesek. Én viszont alig kerekedtem ki, ami később se nagyon változott, és megmaradtam olyan apró, hogy nem okozott gondot bemászni a gépház alá sem, ha valamit ki kellett javítani. Tulajdonképpen ez segített abban is, hogy olyan jó legyek abban, amit csinálok - hiszen a fogatokban csak minimális az a hely, amit a kényelmemért kell felépíteni, így több marad mindenre, ami azért felel, hogy gyorsabb és irányíthatóbb legyen a jármű.
Bármennyire is szerettem volna, nem menthettem meg mindenkit. A lehetőségem megvolt rá, hogy véget vessek annak a nyomornak, amibe beleszülettem, és ne kelljen megtörténnie a legnagyobb félelmemnek, ám nem voltam naiv, tudtam, kinek dolgozom. Eleinte persze csak egyszerű szerelő és karbantartó voltam, míg az első versenyemre sor nem került. A huttok sohasem arról voltak híresek, hogy jótékonysági partikat rendeznének a kedvenc klubjaikban, pedig van nekik miből, éppen ezért mindenki gyűlöli őket. Aki nem nekik dolgozik, azért, mert a huttoknak van valamijük, ami nekik nincs, aki pedig nekik dolgoznak, azok pedig azért, mert függenek tőlük.
A magam módján persze megtettem mindent, hogy segítsek. Az a pár száz kredit, amit ekkoriban kerestem, sokkal több pénz volt, mint amit azelőtt valaha is egy összegben láttam, nekem pedig messze nem volt szükségem ennyire. Ha csak tehettem, egy részét mindig odaadtam az otthoniaknak, a látogatások évről évre azonban egyre ritkábbak lettek. Eleinte jól tudtam, hogy örülnek a sikeremnek, hogy képes voltam megragadni egy ilyen jó lehetőséget, pedig senki sem hitte, hogy erre bárki is képes lehet közülük. Azonban ahogy az én életszínvonalam nőtt, ezzel együtt egyenes arányosan csökkentek a közös témák és az érdeklődés is egymás hogyléte felől. Élesen megmaradt az emlékeimben, amikor egy lekku díszt kaptam ajándékba Voldotól, amiért megnyertem az első éles futamom, erre odahaza Gola Shaddán úgy viselkedtek velem, mintha egyenesen koronát hordtam volna a fejemen. Még Gunever is éles májú megjegyzéseket tett érte, holott azelőtt apámként szerettem, hiszen tőle tanultam mindent a szerelésről, a vezetésről,  és általában az emberi értékekről. Pedig hányszor próbáltam rávenni, vállaljon állást a kartellnél! Ezek után persze egyre kevesebb kedvem volt lelátogatni hozzájuk. Egy idő után már csak pénzt küldtem nekik, majd pedig, amikor azt láttam, még csak nem is keresnek, már azt sem.
Az első versenyen elért eredményem után pedig jött a többi; az emberek eleinte nem igazán bíztak bennem, talán még Voldo is ellenem fogadott, bár ezt nyilván sosem mertem megkérdezni tőle, azonban hamarosan kiderült, hogy megéri rám tenni a pénzt. Nekem mindez nem számított. Jól tudtam, hogy ezek a versenyek nem azért szórakoztatóak, mert a nézők is a pilótákkal együtt izgulnak, hanem azért, mert pénz van benne. Amikor engem látnak, amikor lelassulok egy kanyarnál, és ezért beelőznek, akkor a pénzüket látják veszni, ugyanakkor amikor elsőként érek be a célba, az a fajta katarzis uralkodik el rajtuk, amikor hirtelen a semmiből sok pénzed lesz. Ebben pedig nincsen semmi rossz. Mindenki úgy boldogul, aki tud. Az pedig, aki fogadást köt a saját vagyonával, vállalja annak a kockázatát, hogy az egészet bukhatja. Mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit csinál. Nem én fogom megváltani a világot.
Egy idő után egyedül az volt fontos, hogy a létező legjobban teljesítsek, és ne hozzak szégyent Voldo nevére. A klánjának jelzése ott virított a fogaton, ahogyan látható az most is, az ő színeiben érkeztem a versenyekre, ám ez bevett szokás, hogy efféle reklámokkal tünteted fel, ki is segített téged arra az útra, ami végül eddig, a nagy Rajt pillanatáig terelt. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Akkor, amikor élesben a pályán vagy, megváltozik a valóságérzékelésed, és cseppet sem úgy gondolsz magadra, mint egy hutt pártfogoltja, épp úgy, mint ahogyan a képernyőn sem érzed, hogy te most a világ előtt szerepelsz. A nagy sebesség tartása ellenére az idő lelassul, csak a pillanat létezik, és egy teljesen más tudatállapotba kerülsz, amit nagyon nehéz szavakba önteni. Csak akkor tudod megérteni, ha legalább egyszer már átélted.
Majd egy nap, akkor, amikor már kezdték megismerni a nevem, de az utcára még kiléphettem anélkül, hogy amiatt aggódjak, épp milyen őrült fog megtalálni és mivel, a holoneten egy üzenetet kaptam a Roaba klán valamelyik szószólójától. Nem akart édes szavakkal magához melengetni, és hosszú körökön át kerülgetni a szándékát, nem mártotta mézbe a madzagot, amit elhúzott az orrom előtt – tiszta és nyílt ajánlat volt. Hagyjam ott Voldot. Náluk több pénzt kereshetek.
Hozzátartozik az igazsághoz, tizennégy éves fejjel nem értettem meg még mindent a belpolitikából, ami jobban átszövi ezt a bolygót, mint ahogy az egyszerű ember gondolná. Különben is, a holocsatornámon ez az egyik legfontosabb szabály: nincs politika. Ezt pedig tartom is.
Még csak nem is gondolkoztam azon, hogy mit válaszoljak. Már most több pénzem volt, mint amennyire szükségem volt, hiszen ruhám, ételem, és fedél a fejem felett adott volt, és alig tudtam elképzelni, hogy az emberek mennyi pénzt tudnak elszórni a különböző luxuscikkekre. Legrosszabb rémálmomban sem fordult volna elő, hogy ennek olyan következménye lehet, ami miatt másokat bajba sodorhatok. Nem egyszer személyesen próbáltak a közelembe férkőzni, ekkortájt kaptam meg az első testőrömet is, akinek az volt a dolga, távol tartsa tőlem az idegen ajánlatokat. Így amikor hetekkel később, a már zaklatónak ható újbóli és ismételt megkeresések után is nemet mondtam, eljutott hozzám a hír, hogy tűzvész történt Gola Shadda nyomornegyedében, nagyjából arrafelé, amerre a családom lakott. Gunever, Kayla, és mindenki, aki végigkísért életem első tizenkét évében, veszélybe került miattam.
Jól tudtam, mennyit kockáztatok, de nem érdekelt. Nem tudtam azzal foglalkozni, hogy az új fogatot, amit számomra terveztek, megfelelően kalibráljuk a holnapi versenyre, lekötött a félelem, hogy talán már nem is élnek azok, akikkel annyira akartam törődni. Még Cridylo, a testőröm sem tudott visszatartani tőle, hogy megkeressem őket. Egyszerűen annyit tett, hogy velem tartott az útra, hogy így vigyázzon rám.
Aztán ott voltam, újra, annak a putrinak a kapujában, ami olyan kegyetlen és embertelen otthona volt nem csak nekem, hanem mindenkinek, akinek nélkülöznie kell. A falak, ami hajdanán arra szolgáltak, távol tartsa az idegeneket, a meleget pedig bent, szinte semmivé lettek, csak egy-egy darabja állt ott makacsul. Mintha háború söpört volna végig a területen. A föld még mindig forró volt a parázstól, a levegő pedig a szénmonoxid szagával keveredett, így gyakran orrom elé emeltem a sálam, hogy szűrni próbáljam. Tekintetemmel azokat az embereket kerestem, akiket hátra hagytam, akik magukra maradtak, akiknek annyira segíteni akartam. Mikor pedig megláttam, ahogyan Gunever egy sérült sebeit próbálja ellátni, valahol a romoktól távolabb, úgy rohantam hozzá, mintha a járművek sebességét akartam volna felvenni. Nem számított a távolság, sem az, hogy már rég elszakadtunk egymástól, elhidegültünk, csak az, hogy épségben vannak, ő is, Kayla is, és mind.
A vér megfagyott ereimben, ahogyan rám nézett. Mintha minden az én hibám lett volna. Ahogyan arról faggattam őket, mi történt, elutasító fülekre találtam, és még az ölelést sem viszonozták. Akkor fogtam fel végérvényesen, hogy én már nem tartozom közéjük. Cridylo gyengéden terelgetett el tőlük, azoktól, akiket valaha a családomnak gondoltam, és akikre valaki jogosan gondolta, zsarolási alap számomra. Még azt sem engedte, pénzt adjak nekik, legalább újrakezdhessék az életüket. Utoljára léptem Gola Shadda nyomornegyedének területére, és miután visszaérkeztem a szállásomra, a kiadós sírás után már nem számított a múltam, mert megértettem, én már sosem fogok közéjük tartozni, bármi is történik.
Azóta nem hallottam felőlük semmit. El kellett szakítanom múltam eme szeletét, mert nincs rám szükségük, nem képesek többé őszintén szeretni. És az sem jó, ha elterelik vele az én figyelmem is azokról a dolgokról, amikkel sikereket hozok Voldonak, a huttnak.
Undorodtam a férfiaktól. Az anatómiájuk túlságosan szokatlan volt, a szaporodás metódusa pedig kifejezetten gusztustalan a sok idegen testnedv miatt. Különben az élvezeti részéről sem gondoskodnak többnyire, elvárják, mindenben a nő végezze a dolgát. Éppen ezért többnyire női szeretőim voltak; a magány, amibe a hírnevem megszerzése közepette belesüllyedtem, arra kényszerített, hogy nagyobb komfortot próbáljak keresni egy ölelésben, annál pedig nincs is szebb, mint amikor együtt ébredsz valakivel. Hiányzott az, hogy valakit magam mellett érezhessek, hogy társaságom legyen, és nem is igazán a kielégülés, hanem az intimitás megosztása volt a cél, akárhányszor közel engedtem valakit magamhoz.
Cridylo azon kevés férfiak egyike, akiket beengedtem az életembe. Máig óvatos vagyok azzal kapcsolatban, hogy ki az, akit közel engedek magamhoz, hiszen ahogy egyre sikeresebbé váltam, és kaptam fizetést már olyan apróságokért is, hogy egy-egy márka termékeit fogyasszam nyilvános helyeken, úgy nőtt a kockázata annak is, hogy lerombolják azt az ideálképet, amit felállítottak rólam a nyilvánosság számára. Fokozatosan váltam egy reklámbábuvá, egy idomítható, élő, mozgó próbababává, aminek szavakat lehet adni a szájába, és akivel olykor elmondatták, milyen hánytatott sorsom volt valaha, hogy ezáltal könnyeket fakasszanak az emberek szemeibe, mert az unatkozó embereknek erre van szükségük. Érzelmekre.
- Nagyon csalódtam benned, Cridylo. - a hutt egykedvűen nézegeti frissen manikűrözött körmeit. Az ízlése a teljes ellenkezője az enyémnek; Voldo imádja a pénzt, és imád minden luxust, amit megengedhet magának. A jólét és pazarlás tortájából pedig jó nagy szeletet választott le magának, ezt meg aligha takargatta mások elől valaha is. Végtére is, még azok között sem hétköznapi, hogy egy lebegő palotában laknak, akik megtehetik, hogy az Ambrosia Parkban vásároljanak maguknak házat.
- Kedveseim, azért gyűltünk ma itt össze, hogy egy nagyon csúnya ügyet tárgyaljunk meg: mi itt mind egy nagy család vagyunk, és nagyon rosszul viseljük, ha családtagjaink elárulnak bennünket. - a körmei nézegetéséből, amibe a manikűröse igazi, élő, igazán apró halakat rakott bele, átváltott a kartell jelen lévő tagjainak végigmérésén. A leghűségesebb, legfontosabb emberei, néhány kedvenc, többnyire alul öltözött műtárgya, és persze a legjobb fejvadászai voltak jelen. Semmi szokatlan ebben a közegben. Én közvetlen mellette foglaltam helyet; sosem volt arra szükségem, hogy pórázon tartsanak, ahogyan azt ismereteim szerint más huttok megcsinálták a twi'lek táncosaikkal, nem voltam se szolga, se táncosnő. Hálás, szívből hálás voltam a huttnak, amiért kiemelt abból a közegből, ahol nem szerettek igazán. Ő mindig jó volt velem, mindig segített nekem, őszintén szerettem, ahogyan szeretem most is. Miért érdekel engem akkor az, hogy milyen ormótlan, hatalmas teste van, és milyen ízléstelen az a miniatűr akvárium, amit a körmére applikáltatott a manikűrösével? Most, amikor bajban, amikor tényleg bajban voltam, még mindig ő volt az egyetlen, akihez fordulhattam. A gondolat, hogy a frigy miatt gyermekem születhetett volna, nem örömmel töltött el, hanem megannyi kérdéssel és aggodalommal. Szó sem lehetett arról, hogy én világra hozzak egy életet! Hisz még magamról is alig tudok gondoskodni.
- Kevés ocsmányabb dolog van, mint az ilyesmi, és mind tudjuk, mit teszünk az ocsmány dolgokkal, viselkedéssel és habitussal: elimináljuk őket. Cridylo, csalódtam benned, és nagyon meg vagyok bántva. Gyere közelebb. - utasította a testőrt, akinek szabadkozni aligha volt joga. Azt már megtette napokkal ezelőtt, mikor közöltem vele, mi a helyzet. A testőr határozottnak tűnő lépteivel közelítette meg a huttot, bár jól éreztem, mennyire tart attól, ami történni fog; már hosszú évek óta vigyáz rám, többnyire jó volt velem, és olykor a magányomon is segített, de most, amikor nagyobb szükségem volt rá, mint azelőtt bármikor. Függeni másoktól - ez mindig így lesz az életemben. De megválogathatom, kitől és mitől szeretnék pontosan függeni, mi okozza bennem a legnagyobb biztonságérzetet.
A fejem mégis elfordítottam, amikor Voldo a tömör gyűrűkkel borított kezével lekevert egy pofont Cridylonak. Még a vére is kiserkent, ahogyan valamelyik ékszer felhasította bőrének felszínét.
- Mi itt nem tűrjük el, hogy valaki bántson minket, mert a legfontosabb a család, kedveseim. A verembe vele! - adta ki az utolsó parancsot, minek hatására két megtermett katona kérdés és gondolkodás nélkül húzta el a volt testőröm, hogy egy olyan helyre vigye, ahonnan már nem fog kijönni élve. Tudtam, számítottam arra, hogy ez lesz, de nem szóltam közbe. Magamba fojtottam az érzéseim, mert a túlélésemnek ez a kulcsa. Ha megmaradok annak az öltöztető babának, akire olyan érzelmet festhetnek, amilyet csak akarnak. Pedig nem először fordult elő, hogy nehezen csikartam mosolyt az arcomra, vagy tettettem érdeklődést valami iránt, melyben semmi örömöt nem lelek. De mind közül ez volt a legnehezebb.
Végignézni, ahogyan valaki tényleg miattad hal meg.


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Revan
Admin

avatar

☽ Reagszám :
84

TémanyitásTárgy: Re: Nima Tualin   Hétf. Jan. 15, 2018 3:24 pm

Kedves Nima!




Igazán érdekes volt végigolvasnom a karaktered életútját. Valamennyire ismertem már a történet egyes elemeit, a személyiség és a karakter maga mégis teljesen új személyként hatott rám. Nima árnyalt személyiség, aki sok szempontból önző, de akinek a döntései mégis könnyen érthetőek, és akit minden hibája ellenére sem lehet tiszta szívből megvetni. Nar Velar legalább 25 milliárd lakója él jelenleg is olyan életkörülmények között, amilyenekből Nima érkezett, és teljes mértékben érhető, hogy mindent megtesz érte, hogy ő maga olyan távolra kerüljön amennyire csak tud- eközben viszont ugyanúgy rabszolga maradt. Nagyon tetszett a történet, és kíváncsi vagyok, hogy Nima valaha megváltoztatja-e a sorsát. Természetesen elfogadlak.

Foglald le az avatárodat és pontozz! A karaktered a Hutt Kartellhez tartozik, de pontozástechnikailag a Szervezetfüggetlen pontozást kapja, ezen felül a minőségre adok további 4 pontot.

Ami még érdekelhet:

Naplók
Flow
Űrhajók
Keresett karakterek
Mesélő kereső
Játszanék
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Nima Tualin
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Star Wars - Children of the Force :: Karakterek :: Előtörténetek :: Elfogadott Előtörténetek :: Hutt Kartell-
Ugrás: