A Semleges terület, Nar Valaron egyik holdján születtem, viszont nem ismerem a szüleimet. Nem tudom, hogy mik voltak. Szökevények, menekültek, birodalmiak vagy esetleg köztársaságiak. Nem tudom és az igazság az, hogy nem is érdekel. Itt hagytak, egyedül, egy bolygón, amin nem ismerek senkit. Egy menekült vett magához, aki viszont nem tudom túl sokat foglalkozni velem. Úgy mesélte, hogy az utcán talált rám. Kegyetlen mi? Pedig ez a hely már csak ilyen. S ennek megfelelően a gyerekkorom sem volt éppen móka és kacagás. Mondhatni előbb tanultam meg lopni, mint írni. Mivel a város, ahol éltem tele volt csempészekkel és rosszabbnál rossz arcokkal, így egy magamfajta kis suhanc, aki sok helyre befért, aki könnyen közel tudott menni anélkül, hogy észrevennék, nagyon is jó dolog. Még mindig emlékszem arra a napra, amikor elsőnek loptam meg egy kereskedőt. Nem is nagy dolgot loptam tőle. Azt hiszem valami édességet. Talán, ha 6 éves lehettem akkor, így nem meglepő. Mi mást lopna egy gyerek.

Elsőnek kifigyeltem a boltját és megnéztem, hogy merre kéne futnom majd. Eléggé talpra esett voltam már akkor is azt hiszem. Pár nap alatt kis alakítottam a kis tervemet. Ami abból állt, hogy megvárom, míg valaki lefoglalja, lenyúlom a célomat és futok. Egyszerű és nagyszerű. Viszonylag sikerült is és futás közben úgy dobogott a kis szívem, hogy majd kiugrott az izgalomtól. Viszont nem voltam elég jó, mert igen rövid idő alatt elkapott a tulaj és szép kis verést kaptam tőle. Azután persze még jó párszor loptam tőle az évek alatt. Egyre jobb és jobb lettem ebben, ami valamiért nem hangzik annyira jól. Egy gyerek, aki lopásból él? Nem éppen jó dolog, de szükséges volt. A család akiknél akkor éltem, nem voltak tehetősek, sokszor nem ettek semmit, de mégis mindent a gyerekeknek adtak. Mondhatni, hogy szerető hely volt és én mégis rossz felé sodrottam. Mi más fele mentem volna, ha nem a rossz irányába. Egy olyan helyen, ahol csempészek, fejvadászok és hasonló alakok tanyáztak. Ezek mellett nem csoda, ha kamasz koromban már úgy lőttem, mint egy birodalmi katona.

Emlékszem amikor elsőnek fogtam lézerpisztolyt és lőttem vele. Egy csempész adta, aki meglátta bennem a lehetőséget, meg a hasznot. Inkább a hasznot, ha már engem kérdeztek. Itt mindenki csak a maga érdekét nézi, a másik másodlagos, ha nem lejjebb van azon a listán. Valamiért viszont tetszettem neki, vagy inkább az, hogy miképp csórtam el tőle egy kis kreditet. Érdekes mód ő volt az első, aki nem vert meg érte. Inkább csak elvette azt amit én vettem el tőle és felajánlotta, hogy dolgozzak neki. Ellbro-nak hívták és egy olyan negyvenes csempész volt. A maga módján kedves ember, de mellette kegyetlen is ha kellett. S még hajója is volt. Igaz egy kissé ütött kopott, de az övé volt. Mindig is irigykedve néztem rá ezért. Ő volt az, aki megtanított a csempészet művészetére.

Ellbro egy ember volt, akin nagyon látszott, hogy nem volt egyszerű élete. Mindemellett egész jóképű volt és nem egyszer láttam csinos nők társaságában. Mondhatni, az a tipikus jól kinéző rossz fiú volt. Egy 187 cm magas és jól kidolgozott testű. S ezek mellé rafinált is volt. Talán ez az oka annak, hogy engem magához vett. Eleinte kicsit hideg volt velem és csak egy eszköznek tekintett.

Tizenöt éves korom körül kezdtem el neki dolgozni. Kihallgattam beszélgetéseket, lenyúltam dolgokat neki. Cserébe ő pénzt adott és tippeket. Neki hála a családom tudott enni és még ha nem is éppen jónak mondható, de munkám volt, aminek akkor nagyon örültem. Olyan 18 éves koromig minden szép és jó volt, amennyire az lehetséges volt. A környéken eléggé ismert lettem, mint a kis barna, aki mindenhová bejut. Éppen ezért elég sokan kerestek meg, hogy lopjam el ezt, lopjam el azt. Néha azt se tudtam, hogy éppen kinek dolgozom. Azt hiszem volt pár munkám a birodalomnak is, de köztársaságiaktól is kaptam felkérésekét. Jó voltam, ez tény. Közben rászoktam arra, hogy a közeli roncsok közt kutakodjak. Néha találtam érdekes dolgokat. Egyszer találtam egy kis pisztolyt. Addigra Ellbro már megtanított a használatára, így egész jól tudtam bánni vele. S miután ez a kis szépséget megtaláltam, sokat gyakoroltam vele.

Az évek csak úgy repültek vele. Egyre inkább közelebb kerültünk egymáshoz és kezdett apám helyett apám lenni. S láttam rajta, hogy lányaként szeret, pedig egész jól próbálta ezt rejtegetni. De észrevettem, hogy szereti, ha mellette vagyok és csak akkor mosolygott igazán. S én is hasonlóképp voltam. Szerettem mellette lenni és vele utazgatni, üzletelni és eltanulni mindent, amit lehet. Ő pedig szeretett tanítani és néha fejbe kólintani, ha valamit rosszul csináltam. Ami azt illeti, igen csak sokszor. De azért ragadt rám bőven a furfangjából és a turpisságából.

Húszas éveimben már teljesen magam éltem. Továbbra is dolgoztam Ellbro-nak, akin már látszott, hogy kezd kiöregedni. Egyre többször vitt magával a hajóján. Egyre többször ültetett a kormány mögé, hogy tanuljam meg irányítani, ha netán egy húzósabb meló jön be és gyorsan kell lelépni. Én meg ittam minden szavát, mert mindig is vezetni akartam a hajóját. Zhephyr névre keresztelte el, ami tetszett is. Éveztem vezetni és bele is jöttem. Ellbro mindig mosolyogva nézte, ahogy ott ülök a székben. Ma már úgy hiszem, hogy kicsit lányaként tekintett rám. Nem volt senkije tudtommal, így nem lenne meglepő. S ami azt illeti, számomra is kicsit apafigura volt. Az egyetlen személy akiben úgy igazán meg tudtam bízni, pedig csempész volt, ahogy már én is. Viszonylag boldog kis életem egy nem éppen kellemes kis munka szakította meg, vagy inkább bolygatta föl.

De mégis miképp került a birtokába ez az öreg YT-1300-as? Annyiszor hallottam ezt a sztorit tőle, hogy még álomból felkeltve is gond nélkül el tudom mondani. Zhephyr eredetileg egy csempész hajó volt, ha jól tudom, akkor valamilyen Rhan nevű fickó volt a tulaja és köztársasági szimpatizáns volt. Tehát nekik hozott felszerelést ide. Nagy eséllyel harcokban is részt vett, de ebben nem vagyok biztos. A naplóban erről nincs adat. Amennyi tulaja volt ennyi idő alatt, biztos, hogy kitörőlték. Valószínűleg ovintészkedés, vagy mert így jobbnak látták. Miután a két fél kialakította a bázisát ismét csempész hajó lett hosszú éveken keresztül. Ezután egy roncstelepre került olyan, fene tudja hány évre. Már amikor idehozták sem volt éppen egy új hajó, de jól gondozta a gazdája így ellátta a dolgát. A temetőjéből a kartell szedte ki újította fel. Kipofozták, szinte új lett. Ismét csempész hajó és teherszállító lett belőle. Hosszú évekig végezte a dolgát és ismét kezdett kicsit öreg lenni. Ekkor jelent meg Ellbro, aki elmondása szerint "kivásárolta" a hajót. Valószínűsítem, hogy kopcsolatai voltak, hogy meg tudta tenni, igen jók. Azóta ő használja, javítgatja és ami azt illeti egész jó munkát végzett ilyen téren. Nem mondanám, hogy tip-top, de azért bőven felveszi a versenyt, ha kell.

Viszont vissza a munkához. Egy másik holdra mentünk árut felvenni, amit a birodalmiakhoz vittünk volna. Az árú fegyvereket tartalmazott, mi mást. Mi más kéne a birodalmiaknak, ha nem fegyver. Rendben meg is érkeztünk a holdra, ahonnét fel kellett volna vennünk a cuccokat. Egy nagy raktár volt, ahová berepültünk Zhephy-rel. A ládák ott álltak szépen elrendezve és a emberünk is ott szobrozott mellettük. Minden gond nélkül zajlott, elkezdtük felcipelni a dobozokat pár targonca segítségével. Egész jól is haladtünk egészen addig, amíg rajtunk nem ütöttek. Egy rivális csempész. Kisebb tűzharc alakult ki ls mi csak ketten voltunk 4 ellen, hála annak, hogy az aki idehozta az árut lelépett. Így hamar eldőlt, hogy ki a győztes. Túlerő volt. Olyannyira beleéltem magam a kis tűzharcba, hogy nem vettem észre amint Ellbro eldől mellettem. Később tűnt fel, talán félperc múlva, amikor fedezék mögé bújtam. Felé fordultam és láttam, hogy vérzik a hasánál. Tudtam, hogy eltalálták és ő meg tudta, hogy nem éli túl. Ezért mosolyogva azt mondta nekem, hogy menjek, neki már mindegy. Könnyek közt mondtam, hogy nem fogom itt hagyni, de végül mégis elindultam. Pechemre nem jutottam mesze. Ahogy beléptem volna a hajóba elém lőttek, erősen jelezve, hogy a következő nem megy mellé. Elfogtak, ahogy a hajót. Az ő pechükre viszont egy kód kellett ahhoz, hogy elinduljon, amit én tudtam, ők nem. Csakhogy nem volt időm ezen vesződni.

Egy huszonéves fiatal lány voltam, ők meg férfiak. Azt hiszem nem kell elmondanom, hogy mi járt a fejükben. Ezért hamar dologhoz láttak. Megerőszakoltak. Életem legszörnyűbb órái következtek. Fájt, borzalmasan fájt, de őket a legkevésbé sem érdekelte. Kiélték minden vágyukat rajtam. S ezalatt meggondolatlanok lettek. Azt hitték, hogy megtörtek, de tévedtek. Amikor végeztek összeszorított fogakkal kúsztam oda nadrágomhoz és vettem ki belőle a kis pisztolyom. Majd feléjük tartottam és lőttem, lőttem és lőttem. Amikor észhez tértem mind a 4 holtan feküdt. Megöltem őket. Ekkor tört elő belőlem a sírás. Percekig csak feküdtem és zokogtam. Végül nagy nehezen felálltam és visszahúztam az erőszakkal levetett ruháimat. Szörnyen éreztem magam. Megkerestem Ellbro testét. Mosolygott. Az öreg, mosolyogva ment a sírba. Nem értettem. Lerogytam mellé és újabb percek teltek el. Végül felvonszoltam a hajóra és utána felpakoltam a ládákat is, amiket el kellett vinnünk. Akkor már legyen kész a munka is. Majd felszálltam és az űrben útjára engedtem a volt mesterem maradványát. Biztos ő is így akarta volna. A munkát elvégeztem és azóta én vezetem Zhephyr-t. Mára már tudom, hogy senkiben sem szabad bízni és mindig kétszer meg kell nézni, hogy kitől fogadok el munkát. S mindig készen kell állni a legrosszabb forgatókönyvre is.

S akkor még ott van az a fura érzés is bennem, amit nem tudok leírni. Mintha lenne bennem valami, ami elő akar törni. Valami amiről nem tudom, hogy mi és hogy mit akar. De érzem és ez kicsit megrémiszt. Olyan dolog ez amiről nem tudok semmit és ez idegesít. Sokat gondolkozok rajta, hogy mi ez az érzés, de nem tudok rájönni. S azt nézve, hogy jó vagy rossz-e számomra szintén nem tudom. Ami azt illeti kicsit félek, hogy nem igazán jó dolog, legalábbis nem úgy jó, ahogy én gondolom. Félek attól, hogy valami olyan van bennem, ami ismét felforgatná az életem és megint ott lennék mint régen. Egyedül, elhagyatva és elveszve. Nem tudva, hogy merre menjek és hogy mit csináljak. Nem akarom azt újra átélni, nagyon nem.