Zhephyr

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Pont birodalmi területen kell nekem is járkálnom? Nem mondom, hogy szeretek itt mászkálni, sőt.. Olyannyira karót nyeltek errefelé, hogy az már fájdalmas tud lenni munka szempontjából. De most nem is igazán munka miatt vagyok itt. Inkább csak azért, mert kaptam egy érdekes infót, amit ki akarok nyomozni. Állítólag itt, a Krill egyik holdján van egy roncs, ami valamiért senkit nem érdekel. Kicsit be is van temetve. Igazából nem birodalmi terület, ám valahogy oda kell jutni. S azt máshogy nem lehet. Szerencsémre ez zökkenőmentesen meg is oldom.
Hamarosan meg is pillanthatom magam előtt a roncstemetőt. Azon hajók maradványait, amik 300 éve itt harcoltak. Nem kicsit csata lehetett, nagyon nem kicsi. Óvatosan manőverezek. Nem akarok semminek sem nekimenni, jobb félni, mint megijedni alapon. Röpke 45 perc alatt át is érek a mezőn. Több időbe telt, mint gondoltam. Ám ahogy átértem egy gyönge jelet kezdek fogni. Mi a szösz? Ránézek és egy vészjelzés. Ki tudja, hogy mióta mehet már.
- T7! Keresd meg a forrást. - szólok oda a kis droidnak, aki hamar munkához is lát. Mire elérem a bolygót, már tudom is a forrás helyét. Nagyszerű. Meg is kezdem a légkörbe lépést és pár perc múlva már látom is a roncsot, ahonnan a jel jön. Egy Harrower osztályú csatahajó maradványai hevernek előttem. Szép nagy, az én kis hajómhoz képest. Teszek pár kört, mire alkalmas leszállóhelyet találok. Ahogy ezzel megvagyok leteszem Zhephyr-t és felkapok egy űrruhát. Mivel anélkül itt nem jutnék sokáig. T7-tel az oldalamon a raktérhez megyek és ott ereszkedek le a hajóból, majd visszaengedem a teherliftet. Jobb félni, mint megijedni alapon.
Pár perc séta után és mellé némi bolyongással, eljutunk a jel forrásához. Egy nagy terem, sok kabinnal. Elsőre ránézésre sztázis kapszuláknak mondanám őket. S mindegyik megsérült, így a benne levőkből már csak csontok maradtak.
- Szörnyű látvány és borzasztó halál. - mondom, ahogy végig világítok rajtuk. Ekkor csipog T7.
- Mit találtál? - kérdem tőle miközben felé lépkedek. A kis droid talált egy ép kapszulát.
- A mázlista, ha annak lehet mondani. - mondom miközben leporolom az üveget. Egy lány fekszik benne. Lila haj, csinos arc és sportos alkat. Jól megőrizte a kapszula az már biztos. Gyorsan megnézem az irányítópanelét. Még kap némi energiát, ám már nem sokáig. Addig talán elég, hogy felvigyem a hajóra. Mégsem hagyhatom itt szegényt. De azért körbenézek. Ki tudja, hogy mit találhatok.
Elsőnek az ő kabinját nézem át és meglepetésemre egy fénykardot találok. Tehát Sith.. Remek. Sóhajtok egyet. Attól még nem érdemli meg, hogy itt haljon meg. Ám amikor felemelném a kardot, az szétesik, darabokra. Upsz.. Kár, de azért elrakom, még jól jöhet. Gyorsan körbenézek a többi kapszula rekeszében és találok még egy L-403-as pisztolyt. Nem feltétlen jó állapotban, ám némi ügyködés után működésre tudnám bírni. Sajnos a többet nem tudok keresni, mert be van temetve és nincs időm. Így a pisztolyt elrakva a kard darabjai mellé visszamegyek a még működő kabinhoz.
- T7, indulunk vissza. - szólok oda, amire a kis dorid a lámpáival a kijárat felé mutat. Én a konzolt használva lebegésre bírom a kapszulát és úgy manőverezem kifelé. Olyan 10 perc után elérjük a hajóm, aminek kis barátom már le is hozta a raktér liftjét. Felállunk rá a kis talált lebegő kapszulával és már fent is vagyunk. Gyorsan a fal mellé vezetem azt és rákötöm a hajó rendszerére, hogy kapjon energiát.
- Jelezz, ha bármi történik vele. - szólok oda T7-nek, majd elindulok átöltözni és felszállni. Ismét következett a roncsmező és újabb 45 percnyi manőverezés. Most már kicsit rutinosabban, de nem kevesebb idő alatt sikerült. Ahogy kiértem kaptam is a jelzést, hogy gond van. Sóhaj hagyta el a számat, majd felkeltem a székemből és a raktérbe mentem. Ahogy odaértem láttam, hogy a kabin elkezdte a felélesztés.
- Mi a.. Mégis mitől?! - kérdem a doridot, aki szintén nem tudja. Ám mielőtt megvitathatnám vele, hogy állítsa le, már nyílik is az ajtó és kiesik belőle a lány, mázlijára épp el tudtam kapni. Megcsóválom a fejem, majd elviszem a gyengélkedőbe és lefektetem az ágyra. Előkapom a szkennert és gyorsan megvizsgálom. Minden rendben nála, mindössze még a sokk hatás alatt van.
- Csak nyugi, ne mozdulj hirtelen, jó helyen vagy jó kezekben. - teszem a vállára a kezem gyengéden, mivel kezdi nyitni a szemeit. Mindjárt kiderül, hogy a plafonon végzem, vagy beszélgetni fogunk-e.
Zhephyr belső kialakítása.

☽ Reagszám : 11

Az idő végtelen börtönébe zárva nem érzékeled annak múlását. Nincs tér, nincs idő, nincs semmi, leszámítva az időnként fel-feltörő gondolatfoszlányokat, emlékképeket, ám esetemben köszönet abban sincs. Mindúntalan nővérem, Delta vádló arca úszik be elém, némán fejemre olvasva a testvérgyilkosságot. Újra és újra átélem a pillanatot mikor megtettem, mikor elvettem a testvérem, talán az egyetlen olyan lény életét, akihez kötődhettem volna valaha is. Újra és újra átérzem a fájdalmát, a csalódottságát, még a sztázisban is érzem magamon az árulás bűzét...
Időtlen börtönömből egy éles, sziszegő hang kezd rángatni a valóság hideg és fémes ízű talaja felé. Tompán érzékelem a testem, ahogy a padlóra zuhan, az oxigén agresszívan tolul a tüdőmbe, perzselve annak minden hörgőjét. Köhögnöm kell, aztán öklendezek, remegő karral próbálom tartani magam, alig érzékelem a környezetemet. Valaki elkap, majd vonszolni kezd, fogalmam sincs, hol vagyok, vagy hogy mennyi ideig voltam öntudatlan. Egy ágyra fektetnek, minden ízemben remegek, a pólusaimat mintha izzó tűkkel bökdösnék. Megpróbálom kinyitni a szemeimet, de csak sötétség fogad, nem látok semmit. Egy kéz a vállamhoz ér, én pedig ösztönösen megragadom. Nem látom, de érzékelem a másik jelenlétét az Erőn keresztül, szemeim vakon pislognak abba az irányba, ahol az idegen arcát sejtem. Megannyi kérdés közül elgyötört szervezetem csupán a legfontosabbat képes nagy nehezen kinyögni:
-M-mennyi... ideig...? -torkom akár a szivacs, a hangom rekedt és reszelős. Görcsösen kapaszkodom a vállamon nyugvó kézbe, mintha a megváltás ígéretét hordozná magával. Tudnom kell. Tudnom kell, mennyi idő telt el, hogy hol vagyok, hogy ki az idegen, de mielőtt még feltehetnék akár csak egy újabbat is ezek közül, próbálkozásom görcsös köhögésbe fullad mely összarántja a testem, kis híján le is zuhanok az ágyról. Szánalmas látványt nyújthatok, ha akarnék sem tudnék most önmagamon kívül bárki vagy bármi másban kárt tenni. Valójában az elmém kezd újra sodródni a delírium felé, a szervezetem teljesen érthetően reagál a sokkra. Ahogy elmémet elárasztják, az immáron nagyon is valós emlékképek, megmentőm számára minden bizonnyal értelmezhetetlen szavak buknak ki a számon, alig hallhatóan:
-K... Korriban... Delta... Ne... -halk rekedtes nyöszörgésnek is betudható, s bár ezutóbbiról fogalmam sincs, nem is érzékelem, de arcomon egymás után peregnek a keserű bűntudat könnyei.

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Ki gondolta volna, hogy amikor ide elindulok, egy sztázisból felébredő sith-tel fogok felszállni a bolygóról. Kicsit mondta volna hülyének, ha nem nagyon. S mégis.. Most itt állok egy félig kába, félig ébren lévő lány mellett, aki azt sem tudja, hogy hol van és legkevésbé azt, hogy mikor. De legalább jól van, ha így tud mocorogni. Biztos ami biztos azért előkészítek egy nyugtatót és fájdalomcsillapítót, ami segíthet rajta. Meg mellé a koktélba olyat, ami segít neki a traumájának kiheverésében. Főleg, hogy amit megszólítottam és vállára raktam a kezem, kapásból odakapott és ráfogott.
- Ez kicsit kellemetlen lesz, de segíteni fog. - szólaltam meg szelíd hangon, majd a szabad kezemmel beadtam neki a koktélt. Rövid idő elteltével érzem, ahogy gyengül a szorítása és ekkor gyengéden lehámozom a kezét és lefektetem mellé.
- Hozok egy kis vizet, biztos szomjas vagy. - hangom is szelíd és barátságos. Kapkodva el is megyek és fél perc múlva már ismét mellette vagyok. Kicsit kábább a mixnek hála, de jót tesz neki, még ha elsőre nem is gondolja így.
- Most felültetlek, hogy inni tudjál. Utána kérdezz bátran, igyekszem felelni. - már amennyire tudok. Bal kezem a nyakához csúsztatom és lassan felemelem, tartva a fejét. Amikor már eléggé felemeltem odatartom neki a poharat, hogy igyon. Ekkor fut át az agyamon, hogy mi lesz, ha meg akar majd támadni és vissza akar menni a birodalomba. Az a hely már nem az, amit ismert, de a lehetőség még ott van. Nagyon is ott van. Mindemellett dönthet úgy is, hogy nem megy oda és helyette inkább a szövetséghez megy, vagy ne adj Isten a Nar Velar-ra. Ott jó hasznát vennék, az már biztos.

☽ Reagszám : 11

A kérdésemre nem érkezik válasz, ez pedig lángra lobbantja bennem a harag szikráját. Megpróbálom segítségül hívni az Erőt, hogy a szavakba öntött parancsnak súlyt adjak, ám a testem cserben hagy. Talán a belém fecskendezett drognak köszönhető, vagy csak túlságosan gyenge vagyok hozzá jelenlegi, szánalmas állapotomban, de képtelen vagyok megformálni a szavakat, az ujjaimból is elszáll az erő, fejem hátrabukik. Pedig tudnom kell, muszáj, semmi más nem érdekel most, csak az, hogy a Birodalom mennyi időt vett el tőlem. Vajon hány évre zártak össze a bűntudatommal? Vajon meddig hagytak magamra, s hová vittek? Mi történt ez idő alatt?
A válaszok azonban váratnak magukra, én pedig képtelen vagyok tenni ez ellen, ami csak tovább szítja bennem a haragot, hiába a szedatív drog, hiába a gondoskodó hangnem, hiába a gyengéd érintések, nem szoktam hozzá ahhoz, hogy a dolgok ne a tetszésem szerint alakuljanak. Bár talán ezt kijelenteni kissé erős annak fényében, hogy hol töltöttem az elmúlt időszakot...
Név és arc nélküli megmentőm azonban nem hagy sokáig magamra a gondolataimmal, kisvártatva visszatér, hogy megitasson. Képtelen vagyok ellenkezni, ugyanakkor nem is tenném, mert úgy érzem magam, akár a lánctalp alatt kilapított kövigyík, amit kint hagytak aszalódni a napon pár száz évre. Ha tudnám, mennyire találó a hasonlatom, biztosan kibírnám röhögés nélkül. Engedelmesen kortyolok a folyadékból, míg végül egy csepp sem marad. Ezután újra felteszem a kérdést, ami a leginkább foglalkoztat, ezúttal jóval határozottabb és követelőzőbb hangnemben, ám továbbra is vakon meredve az ismeretlen arca irányába.
-Mennyi ideig? -egyenes és lényegre törő választ akarok, a lehető leghamarabb. Megpróbálom az Erő segítségével feltérképezni a környezetem, de nem sokra jutok. Talán egy hajóra hoztak, talán egy orbitális pályán keringő bázis, nem tudom. Valójában a "hol" tényező sokkalta kevésbé érdekel jelenleg, mint a "mikor".

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Mielőtt beadtam neki a szert, rossz érzés vett hatalmába. Hirtelen nem is tudtam, hogy mi, miért. Mégis mi miatt? Miatta. Sith és biztos erőt próbált használni rajtam, ám pont beadtam neki a koktélt, így nem sikerült. Talán a kérdésére akart választ, ám úgy gondoltam az várhat. Előbb legyen kicsit jobban. Fontosabbnak találom a testi állapotát mint a kérdéseit, amikből rengeteg lehet. Bele se merek gondolni, hogy miképp reagálnék, ha 300 évig egy fagyóban feküdnék és amikor felébredek, minden megváltozott. S hirtelen ott vagy, egyedül, elhagyatva a semmi közepén. Mondjuk ez az érzés túlságosan is ismerős. Így amint jobban van, készségesen válaszolok minden kérdésére.
Q vizet úgy itta, mint aki már 300 éve egy kortyot nem ivott, mert nem ivott. Kis mosollyal nézem, ahogy nyeli le, amíg el nem fogy. Lerakom a poharat és egy újabb vizsgálatot futtatók le rajta. A panel szerint már sokkal stabilabb. Mindegyik szerver megfelelően működik. S most látom, hogy mi is ő. Egy zeltron. Nagyon hasonlít rám, ám sokban különbözik is. A kultúrájuk meg.. Nos, kicsit vulgáris és élvezet hajhász. Így annyira nem is lep meg, hogy ő egy Sith. Csak le ne teperjen. Bár ahhoz látnia kéne engem, ami láthatóan nem megy neki. A hibernálás mellékhatása lehet. S ilyesmit olvasok az előttem lévő panelen is. Remek. Szerencsére ír rá kezelést is, így kiadó T7-nek a feladatot.
Kérdésére, amely határozott és azonnali választ vár, kicsit torkomban szorul a levegő. Hogy mondjam el neki, hogy mennyit feküdt végig. Hogy mennyi sok évet hagyott ki. Nehéz feladat, nagyon nehéz.
- Nem fogok kertelni. - kezdek bele végül - 300 évig voltál hibernálva és a Zarin rendszerben vagyunk, a hajómon. - mondom el neki az igazat. Jobb, ha most tud meg mindent. Közben kész lett a szer is.
- Most légyszíves maradj nyugton. Kezelem a szemed, hogy újra láthass. - teszem gyengéden a vállára a kezét, majd megfogom q fejét határozottan. Szeme elé helyezem a spreet és ráfulyom. Nem feltétlen tűnik kellemesnek, de biztosan hatni fog. Lerakóm a kis eszközt és leülök vele szemben. Várom a hatást és a reakciót.

☽ Reagszám : 11

Háromszáz. A szám úgy hat rám, mintha villám csapott volna belém. Háromszáz év. Soha életemben ennyire jelentéktelennek nem éreztem magam. Bezártak és magamra hagytak háromszáz évig, félretettek, akár a programot, amire épp nincs szükség, de még jól jöhet. Kidobni nem akarták, hát eldugták jó mélyre, hogy senki ne bukkanjon rá... Vak és üres tekintettel, semmitmondó arccal, szó nélkül dőlök hátra. Hagyom, tegyen velem megmentőm amit akar. Mit tehetnének még velem, amitől nyomorultabbul érezhetem magam? Nincs többé célja a létezésemnek, sőt, a nyilvánvaló gyakorlati hasznon kívül soha nem is volt, csak áltattuk magunkat Deltával, terveket, álmokat szövögettünk, hogy egy napon mi leszünk a valaha volt leghatalmasabb Sith-ek... Gyermeki ábrándok. A Birodalom készített minket, úgy neveltek, akár a levágásra szánt állatot, hogy aztán a megfelelő helyen és időben... Vajon Delta sejtette? Többet tudhatott nálam? Mi lett volna, ha én nem teszem meg? Megteszi vajon ő? Most ő feküdne itt helyettem, ő küzdene a bűntudatával? A legkínzóbb ezen kérdésekben az, hogy soha nem fogom megtudni, mert én pontosan azt tettem, amire készítettek. A szoftver lefutott, elvégezte a feladatát, már nincs rá szükség.
-Ki vagy te? Miért ébresztettél fel? -kérdezem halk, színtelen hangon. A Zarin rendszer nem cseng ismerősen, de ez még nem jelent semmit. Az már kiderült számomra, hogy nem Birodalmi hajón vagyok, s megmentőm sem hozzájuk tartozik. A saját hajójaként emlegette a helyet, ahol vagyok, egy birodalmi sosem tenne ilyet, s a hangnem is jóval ridegebb és formaibb volna, sőt, nyilván egy droid végezné a piszkos munkát. Egy részem azt kívánja, bár soha ne is ébresztettek volna fel, ez a részem nagyon is helyénvalónak érezné a büntetést, összezárni az önmarcangolással egy örökkévalóságig, amíg le nem kapcsolják a gépeket, amik életben tartanak, vagy le nem merülnek maguktól. Így viszont... mit kezdjen egy olyan lény, aminek léteznie sem volna szabad, de meghalni sem hagyták? Vagy ez a sors egy újabb húzása, mely arra irányul, hogy büntessen? Lehet benne valami. Milyen ironikusan is hangzik ez... életre ítélve...

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Láthatóan sokkolta a szám, amit hallott. S valljuk be, ebbe nincs semmi meglepő. Ki tudja, hogy miért fagyasztották le, de van egy olyan érzésem, hogy inkább volt büntetés, mint áldás. Félek, hogy nem éppen kellemes emlékekkel ébredt fel. Milyen bűntudat lehet most benne. Mindenki akit ismert meghalt és csak ő maradt magának. Teljesen egyedül egy olyan korban, ahol minden ismeretlen. S mellé egy rendszerben, ahonnan nincs kiút. Végül megkérdi, hogy miért? Hangja halk és élettelen. Ez sem lep meg.
- Ana vagyok és.. Nos.. Egy csempész. - mosolygok felé. - S hogy miért? Nos, mert úgy véltem, hogy nem kéne ott halni hagyni. Vegyük úgy, hogy kaptál még egy esélyt. Tiszta lappal, új élet. Tudom, hogy a múltad nem tudod elhagyni, de az a múlt. S akik ott voltak, nem akarnák, hogy ott halj meg, mert a kapszulád leáll. Én így gondolom. - mondom neki szelíden. Ám ekkor csipog T7.
- Hogy mik?! - kérdek vissza felpattanva a székről. Két birodalmi vadász tart pontosan felénk. Most komoly? Pont most? Legrosszabb időpontban.
- Ne haragudj, de most el kell mennem, mert lehet, hogy bajban vagyunk. - szólok oda neki és sietősen távozok. Ahogy kilépek az ajtón, még visszanézek.
- Lehet, hogy húzós lesz, így kapaszkodj, vagy gyere a pilótafülkébe, T7 odavezet, ha gondolod. - mondom neki egy mosollyal, majd futok is.
Ahogy beleugrok a székembe már látom is a radaron a két gépet. Pontosan felém tartanak. Egyedül vagyok és T7 a lányra vigyázz, így nincs ki lőjön az ágyukkal. Mivel nem feltétlenül vagyok itt engedéllyel. Lehet, hogy... véletlenül.. átlógtam pár ponton. Lehet. Ám most a két gép nagyobb gond. Megfordítom a hajót, egyenesen a mező felé és teljes gázt adok. Húzós lépés, mert előre is kellenek így a pajzsok, mert hátulra is, ha lőni kezdenek. Így képtelen vagyok normális beállítással és egész nagy sebességgel manőverezni a törmelékek között, aminek a vége az, hogy nem kicsit dülöngélünk balra-jobbra. S közben látom a mellettünk elsuhanó lövéseket is és néhány találatot a hátsó pajzson. Miért most kellett ide jönniük ezeknek is. Miért?
Viszont most nincs időm ezen agyalni. Amíg vezetek, másik kézzel élesítek egy torpedót és beállítom úgy, ahogy szeretném. Kiölővőm és ezzel indul a programja. Navigálok pár nagyobb roncs körzött, majd érzékelem a robbanás okozta lökést. A két vadász eltűnik a radarról. Sikert. Sóhajtok egyet. Viszont most inkább keresek egy kellően nagy roncsdarabot és odaszállok. Mellé érve egy irányba fordulok a repülő tárggyal és milliméterekre közelítem meg. Jó lesz búvóhelynek, nem mozog túlzottam, így a robotpilóta tudja követni. De a két vadász az aggaszt, ám most más mait is aggódnom kell.
Gyorsan kiugrok a székből és a gyengélkedő felé veszem az irányt.
- Jól vagy? - robbanok be az ajtón.

☽ Reagszám : 11

Szóval csempész. Aki csak úgy "véletlenül" ráakadt a hibernáló kapszulára, ami éppen engem tartalmazott. Aztán megmentett. Csak úgy szívjóságból... Hát persze. Csupa-csupa szerencsés véletlen, melyek összeálltak egy nagy egésszé... Én pedig bantha vagyok, nagy lila szárnyakkal.
A probléma csupán az, hogy nem érzékelek hazugságot a hangjában, akár igazat is mondhat, de persze ez betudható annak, hogy még mindig nem vagyok egészen ura az érzékeimnek. Példának okáért, még mindig nem látok... Illetve ez így nem teljesen igaz, mert a teljes feketeség helyett, most helyenként fel-felvillanó fehér és sárga pöttyöket is vélek felfedezni itt-ott, ami gondolom javulásnak tudható be. Az Erőt azonban érzékelem, ezáltal a közvetlen környezetemet is fel tudom térképezni. Mikor ismeretlen megmentőm elviharzik, teszek egy próbát a sétával. Meglepő módon az izmaim egészen jól veszik az akadályt, többnyire funkcionálnak és egy-két bizonytalan lépés után képes vagyok megállni a saját lábamon. Egészen addig, amíg a hajó nem vesz néhány éles fordulatot, én pedig úgy vágódok el, mint akit agyonlőttek. Magamban káromkodok, megkapaszkodom eddigi fekvőhelyemben és újra talpra küzdöm magam, hogy aztán egy újabb éles manővert követően kisvártatva ismét a padlón kössek ki. Ha bárki látna, nyilván visítva nevetve a nyomoromon, de szerencsére nincs más tanúja esetlenkedésemnek, mint szerencsétlen önmagam.
-Gyerünk Echo... menni fog... -sziszegem a fogaim között és csak azért is lábra küszködöm magam. A következő pillanatban érzékelem, hogy a hajó gyakorlatilag megáll, alig mozdul. Mikor a csempész szinte bezuhan az ajtón a lendülettől, még egy feszes kis félmosolyt is megengedek magamnak.
-Jobban. -válaszolok szűkszavúan, de tőlem telhetően kedves hangnemben. Már ez önmagában véve is szürreálisnak hat, de jelen helyzetben nem tartanám célszerűnek, hogy máris tengelyt akasszak megmentőmmel.
-Ki a megbízód? Valaki biztosan fizet neked ezért a kis kiruccanásért... -még ha egy szabadúszó csempész is, azok főleg nem szoktak fölösleges kockázatot vállalni, szerénytelen személyem pedig maga a kockázat, bárki számára, akivel kapcsolatba kerül. Eddigi szavaiból úgy vettem ki, hogy fogalma sincs, mibe ütötte a kis orrát de ez részemről jól van így. Ahogy ő is mondta, a múltam az én dolgom.
-Egyáltalán mi a terv? Hová akarsz vinni? -miközben beszélek, lassú, ám annál határozottabb léptekkel indulok felé, majd megállok előtte, alig fél lépésnyire. Vak tekintetemmel fürkészem az arcát, az Erő segítségével próbálok eligazodni az érzésein.

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Szerencsénkre a két vadász pilóta nem éppen a legjobbak közül voltak, ígyminden gyanú nélkül követtek egy csapdába. Kicsit aggaszt viszont. Esélyesen fog jönni még pár, mert ez a kettő nem tér vissza. S biztos vagyok benne, hogy vannak itt olyan dolgok, amik jobb ha maradnak, ha a birodalomon múlik. Ezért jó lenne minél hamarabb lelépni, ám nem feltétlen okos. Mivel a kettő jele eltűnt, így erősebb az ellenőrzés és ez által nem fogok tudni ugrani feltűnés nélkül. Mivel sajnos a roncsok igencsak zavarják a hiper hajtóművet. Ellenben az érzékelőket is ami jó is meg nem is. Egyrészt, nehezebben találnak meg. Másrészt, én sem igen látok így másokat. Ám ezt a kockázatot vállalom. Sötét oldalon van a hajó egy kicsit kanyargó roncson szinte. Csak az talál meg itt aki keres. Emellett minimális rendszerek üzemelnek csak a hajón. Nehezebb kiszúrni.
Viharos belépőm után látom, hogy a lány egész jól megúszta a pár mutatványt. Megnyugodtam. Nem is kicsit. S mellé all is, ami szintén jó dolog. Ez a javulás egyértelmű jele. Oly annyira, hogy kapásból kérdést szegez hozzám. Mondjuk nem lep meg. Sok kérdés lehet a fejében.
- Nincs semmilyen megbízom. Mondjuk úgy, hogy saját kis kalandon vagyok épp. - húzódik mosolyra a szám. Mivel csak egy szóbeszédet akartam megnézni és mellé sokat olvastam erről a helyről. Így biztos voltam benne, hogy találok valamit, de nem valakire számítottam. Habár még ott a pisztoly. Az is jó, csak meg kell csinálnom. Kicsit kipofozom és máris lesz egy új fegyverem. Ami, ártani nem árt. S, jobban is tetszik, ami azt illeti. De még sok munka van rajta addig. Ami semmit nem haladt, hála a körülményeknek.
Pisztoly körüli gondolatomból az szed ki, amit kérdez és az, hogy közelít felém.
- Igazából... - kezdek bele kicsit zavartan miközben a lányt nézem. Így közelről igen csak szép arca van. Ápolt lila haj, csinos, atlétikus test. Ha fiú lennék biztos elrabolná a szívem minden gond nélkül.
- Nem igazán van tervem. Nem gondoltam, hogy egy személyt is fogok találni ott. S lehet, hogy... Izé... Lelőttem.. Hát... Két birodalmi vadászt. Igy nem tudok vissza se menni oda, ahonnan eljöttem, mert lehet, hogy keresnek. - válaszolok talán egy kicsit felelőtlennek tűnő módon. De csak egy picit. S nem akartam kiszedni a két gépet. Ők nem akartak leakadni rólam, így nem volt más választásom.
- Amúgy.. Megtudhatom a neved? - kérdem meg végül szerényen.

☽ Reagszám : 11

Szóval nincs megbízója. Ám legyen. Gondolatban vállat vonok, nem érzem rajta a hazugság bűzét, így jobb híján elfogadom amit mond. Legalábbis egyelőre... A galaxis legnagyobb véletlene volna, ha valóban úgy van, ahogy állítja, de láttam már épp elég dolgot ahhoz, hogy tudjam, véletlenek nem léteznek. Mindig van valaki a háttérben, aki a szálakat mozgatja, de persze elképzelhető, hogy a paranoia genetikailag van belém kódolva. Akárhogy is, nem arra tanított az élet, hogy higgyek a véletlenekben és az eredendő jóságban.
Mindezek ellenére sem találok fogást a lányon, aki úgy tűnik az igazat mondja, egészen, amíg... várjunk csak... Érzem a zavarát, ahogy közelebb lépek hozzá, a gondolatai és a szavai is kuszábbak, mint amikor állítgatják a rádiófrekvenciákat, az eddigieknél élesebb kilengést érzékelek. Talán semmi jelentősége nincs, de az is lehet, hogy van. Akárhogy is, elraktározom magamban, mint információt.
-Szóval nincs terved. -bólintok lassan.
-Csak úgy elugrottál sétahajókázni, mintegy véletlenül rám bukkantál, és most fogalmad sincs, mihez kezdj a helyzettel. -foglalom össze kissé szkeptikusan, ugyanakkor ilyen értelemben a szituáció patthelyzetnek minősül, ugyanis én sem tudom, mit kezdjek az egésszel. A francba is, háromszáz év mélyfagyasztás után ugyan miféle tervemnek kellene legyen?!
-E-01. -válaszolok ösztönszerűen, majd észbe kapok, s egyben a hangomnak is lágyabb tónust adok.
-Szólíts Echo-nak. Gondolom köszönettel tartozom, amiért ... -nem is vagyok benne biztos, hogy miért, így aztán a mondatot be sem fejezem, hagyom a levegőben lógni. A birodalmi vadászokra nem reagálok érdemben, hulljanak, névtelen senkik, akik éppúgy feláldozhatók a Birodalom számára, mint bárki más. Természetesen és főleg engem is beleértve. A Birodalom elárult, kihasznált és eldobott. Nem tartozom nekik semmivel, mégis... valahol mélyen, egyre erősebb késztetést érzek arra, hogy felkeressem a Sith Rendet, s ez nyilvánvalóan a genetikának és a neveltetésnek köszönhető. Hánynom kell magamtól...
-Mi a neved? -terelem vissza gondolataimat arra a síkra, ahol éppen tevékenyen is alakíthatok a sorsomon. Lamentálni és filozofálgatni úgy tűnik, ráérek később is. Addig pedig, mivel jóformán semmit nem tudok sem a korról, sem a helyről, amibe belekényszerültem, akár hasznossá is tehetem magam és az ujjam köré csavarhatom a kis csempészt. Ha már egyszer volt olyan jó, hogy kiolvasztott, akár hasznos eszközzé is formálhatom a közeljövőt tekintve. Próbaképpen, az iménti zavarára apellálva fokozom a feromontermelést a szervezetemben. Össze sem tudnám számolni, ez a kis trükk hányszor jött már kapóra, majdnem olyan hasznos, mint maga az Erő, a megfelelő körülmények között. Mosolyom szélesedik, fejemet finoman oldalra döntöm.
-Nos hát akkor... mi lesz most velünk, kicsi csempész?

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Láthatóan nem igazán akarta elhinni, hogy mindenféle terv nélkül jöttem ide. Nos, valójában volt tervem, ám a kettő vadász ezt teljes mértékben feldúlta. Olyannyira, hogy ki is dobhatom. Alapból azt terveztem, hogy távozok, ahogy jöttem. Elosonva közöttük és az állomások közt, ám ez most kivitelezhetetlen. Ráadásul itt tűnt el a jelük, így biztos, hogy fog még jönni pár, hogy megnézzék mi történt. Szerencsére egész jól elbújtattam a hajót, így egyenlőre nincs mitől tartanunk. Egyenlőre.
- Csak hogy tudd, volt tervem. - válaszolok dacosan - S pontosan tudom, hogy mit kezdjek a helyzettel. Bujkálunk, egyenlőre. Aztán a megfelelő időben kilövünk innét és eltűnünk. - vázolom fel neki a kis ötletem. Egyszerű, nagyszerű, hibátlan. Már amennyire. De legalább a nevét elmondja. E-01. Hogy?! Nézek rá kérdőn. Ebből egy dolgot vonok le. Valamilyen tesztalany lehetett. Nagyszerű.. Egy Sith, aki 300 évet szundizott és mellé buheráltak is vele. Ez hiányzott még nekem. Meglettem volna egy ilyen útitárs nélkül, ám ez van. Aztán mond egy másik nevet, Echo. Aztán ismét rákérdez a nevemre.
- Ana, már mondtam egyszer, habár akkor még elég kába voltál. - válaszolok a kérdésére. Aztán valami furát érzek. Valami sötétet, mélyen az elmémben. Mintha valaki turkálni akarna benne. Aztán másik furcsa érzés kerít hatalmába. Mintha a testem kicsit.. Hogy is mondjam.. Melegedne és nőne benne a vonzalom. A vonzalom Echo iránt. No fene! Nem is tudtam, hogy ilyen hajlamaim is vannak. Viszont az elmém mélyéről előtör egy hang, ami halk, mégis tisztán hallom. Ne engedj neki.. Harcolj ellene. Kellemes és gyengéd. S hallgatok rá. Veszek egy mély levegőt, lehetőleg úgy téve, mintha miatta tenném, ami annyira nem is nehéz és kitisztítom a fejem. Használ, már amennyire. Már nem hat rám annyira, de csinosabbak látom, mint a beszélgetésünk elején. Tehát így játszunk, akkor így játszunk.
- Velünk? - kérdek vissza zavartan - Először is alaposan meg kéne vizsgálni téged, hogy lássam, rendben vagy-e. - hangom selymes és vágyakozó, miközben ránézek és kis huncut mosoly jelenik meg arcomon. Kezem a vállára teszem és gyengéden tolni kezdem az ágy felé, hogy lefeküdjön a vizsgálathoz. S ha lefekszik, akkor elkezdhessem megvizsgálni, tetőtől, talpig.

☽ Reagszám : 11

Bujkálni. Hát jó. Ez sem rosszabb, mint öntudatlanul, bezárva rohadni valahol... Amellett pedig időt kapok arra, hogy összeszedjem magam, s mint hogy a paranoiám még mindig igen éber, talán a legfontosabb az, hogy legalább fizikailag funkcionális legyek, ha a szükség úgy hozza. Ezt persze igen tágan lehet értelmezni...
Lehet, hogy a nevét már tényleg mondta egyszer, de minden bizonnyal elkerülte a figyelmem. Meg kába is voltam, igen, ez a mélyálom már csak ilyen. A belém pumpált nyugtatóról nem is beszélve, mely még mindig ott kering az ereimben.
A feromon hatásos, ezt egyértelműen jelzi a szaporább légvétel és az emelkedett testhő Ana részéről. Izgalmas dolog ez, még az Erőt ismerők is hajlamosak bedőlni neki, vagy azért, mert ez vegytiszta kémia, vagy azért, mert nem is számítanak hasonlóra, egyszerűen csak... átkúszik a radarszint alatt.
-Megvizsgálni. -ejtem lassan a szót, nyelvemmel finoman érintve ajkaimat, a mosolyom szélesedik. Hiába, saját fajtámat aligha tagadhatnám meg, az érzékiség a zeltronok sajátja, ez alól én magam sem lehetek kivétel. Egyrészt nem vagyok fából, másrészt háromszáz évig nem létezett számomra más, csak kínzó emlékek és a bűntudat. Éppen megérdemelnék egy kis... szórakozást... bár annak mibenlétéről gyanítom, némileg eltérő elképzeléseink vannak a csempésszel. Ugyanakkor, ki tudja...
Engedelmesen fekszem hanyatt az ágyon, hagyom, hogy Ana kedvére "vizsgálgasson". Tudom, hogy fizikai valómban, a legtöbb humanoid számára (s néhány kevésbé humanoid számára is...) meglehetősen vonzó látványt nyújtok, főleg, ha hagyom szabadon áramolni a feromonokat. Úgy tűnik, a kis csempész sem képez kivételt, ami azt illeti, egy próbát mindenképpen megért a dolog, hasznos társnak bizonyulhat, legalábbis egyelőre. Amíg kitalálom, mit akarok kezdeni az újonnan visszakapott életemmel. Addig pedig akár egy kicsit jól is érezhetném magam.
-Valld be, valójában élvezed ezt... -döntöm oldalra a fejem, hogy arcom felé fordíthassam. Kezdem visszanyerni a látásomat is, noha egyelőre csak foltokban, de az alakját ki tudom venni.

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Nem örülök, hogy itt kell ücsörögnünk viszont képtelenek vagyunk. Az roncs mezőtől kellő távolságra kell jutni, különben könnyen egy bolygóba ugrunk bele. S ez, jelenleg nem túl esélyes. Ezért jobb így. Akár több hétig is itt tudunk lenni, mivel bőven van készlet a hajón, még két főnek is bőven. Legalább megcsinálnám az új szerzeményem. Nem tagadom, hogy szívesen dolgoznék azon a pisztolyon. S még ott a fénykard is. Echo kardja... Még mindig nem tudom, hogy odaadjam-e neki. Nos jelenleg biztosan nem, nincs olyan állapotban. S ahogy elnéztem, újra össze kell raknia, ami biztosan nem öt perc és nyugalom kéne hozzá. Ami jelenleg igen csak instabil. Főleg, hogy valami trükköt, vagy mit használ rajtam aminek hála fellángolt bennem olyan érzés, ami eddig még sosem volt. Ahogy lassan kiejti a szavakat, szinte megbabonáz. Figyelem ahogy mozognak az ajkai, a nyelve és erős késztetés érzek arra, hogy megcsókoljam őt. Itt és most. De végül engedelmesen lefekszik.
Ahogy Echo-t vizsgáltam egyre inkább úgy éreztem, hogy olyat akarok tenni vele, amit később megbánok. Azon kapom magam, hogy egyre jobban felé pillanatok. S minden egyes alkalommal egyre vonzóbb. Tudom, hogy valami trükköt használ. Talán valami vegyi vagy kémiai anyag. Feromont talán? Nem tudom, csak azt, hogy erősen hat rám. Próbálok küzdeni, de a testem nem akar. Érzem, hogy egyre erősebb bennem a vágy. S mondhatni nem sok tart vissza attól, hogy ne kapjam le itt helyben. Végül jön egy kérdés amire elvörösödöm.
- Csak biztosra akarok menni, hogy jól vagy. Hogy nincs semmi utohatás. - felelek némileg nyugodt hanggal. Közel hajlok hozzá, hogy még nézzem szemét. Bal kezem lassan közelít az arcához, majd kicsit szétnyítom a szemhélyát, hogy lássam miképp reagál a fényre. Javuló tendenciát vélek felfedezni, miközben az orrom megtölti az illata. Jobb kezem öntudatlanul simul az arcára és egyszerűen nem tudom levenni a tekintetem róla. Élveztem a kontrollt és megcsókolom, vadul és szenvedélyesen.

☽ Reagszám : 11

Ez könnyen ment, valljuk be. Sokkal könnyebben, mint vártam, bár bevallom, lehet hogy egy kicsit túllőttem a célon a feromonkibocsájtás terén, de az is lehet, hogy csupán olyasmit hozott felszínre a kicsi csempészben, amiről ő maga sem tudott. Akárhogy is, pontosan érzem rajta, mekkora önuralmat kell gyakorolnia a közelemben, ami, bevallom, nem kicsit szórakoztat. Mielőtt azonban úgy dönthetnék, hogy feszegetem egy kicsit a határait még, egy ponton egészen egyszerűen nem bírja tovább és elveszíti a kontrollt maga felett. Ajkai puhák és édesek, s nem tagadom, egy kissé engem is magával ragad a pillanat heve, elvégre nem értek így hozzám, mióta... NEM. Az elmém azonnal bezárja ezt a kaput, ezt nem nyitjuk ki, ide nem lépünk be... Képtelen lennék elviselni.
Helyette inkább hagyom, hadd élje ki Ana újonnan felfedezett vágyait rajtam, legalábbis egy ideig. Számomra ez sosem több, mint játék, szórakozás, kivéve, amikor fegyver. Igen, a saját testem is egy eszköz, fegyver ha úgy tetszik, aminek tökéletes tudatában vagyok.
Egy ponton finoman eltolom magamtól néhány centire, hogy a szemeibe nézhessek. Időközben ugyanis csaknem tökéletesen helyre jött a látásom is. Voltaképpen most vizsgálom meg vizuálisan először, s egészen szemrevalónak tűnik.
-Mondd csak, ez is a vizsgálat része? -húzódnak ravaszkás mosolyra az ajkaim, bal kezem pedig, mint egy "véletlenül" a csípőjére vándorol. Nyilván nem érti, mi történik vele, felhozott egy idegent a hajójára, aki három évszázada le volt fagyasztva, s az első dolog, amit tesz vele, hogy rámászik... szegényke, biztosan össze van zavarodva, bennem viszont kaján gondolatok cikáznak ezzel kapcsolatban, hiszen valahol éppen ez volt a célom. Eszközzé formálni a lányt a kezeim alatt, az ujjaim köré csavarni, hogy pontosan azt kapjam meg tőle, amit csak akarok, s olybá tűnik, egészen jó úton haladunk ebbe az irányba.

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Nem tudom, hogy mi van velem. Az az ötletem van rá. Amióta Echo közelebb lépett hozzám azóta érzek így. A vágyaim kicsusznak a kontroll alól és olyan dolgokat teszek, amit nagyon kéne. Folyamatosan őt nézzen, gondolataim nem kicsit perverzek vele kapcsolatban. Nem mondom, hogy ez zavar, hiszen eléggé szabadelvű vagyok, ezen a téren. Ám őt nem igazán ismerem és 300 évig volt lefagyasztva, majd egy ismeretlen felébreszti, aki rámászik. Habár zelton, akiknél az élvezetek fontos dolgok. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ő csinál valamit. Kezemmel jelzek T7-nek, hogy vizsgálódjon egyet. Hallom, hogy a kis droid odébb gurul. Viszont el fog tartani egy darabig, amíg megfejti a dolgot.
A csók meg.. Heves volt és forró. Puha ajkak, őrjítő nyelvmozgás. Egy picivel tovább folytatjuk és a kezem lejjebb vándorolt volna. S onnan már nem lett volna megállás. Ebben biztos vagyok. Vajon azt is engedte volna? Nos, egyenlőre nem derült ki, aztán ki tudja, hogy mi lesz még. Ahogy eltávolodik kicsit kitisztúl a fejem. A kérdésére még jobban elvörösödik az arcom és mélyen a szemébe nézek, ahogy arcom nézi.
- Csak ellenőrizni, hogy jól működnek-e az ajkaid és a száj izmaid. - még magam is elhiszem azt, amit mondok. De mind a ketten tudjuk, hogy mi volt ez. S én többre vagyok, sokkal többre. Főleg, miután q derekamra kerül a kezű. A vágy szinte teljesen eltörléli a kontrollt, de tartom magam. Nem lenne túl szép, ha most tovább mennénk. Ismét közel hajolok hozzá és a füléhez.
- Vagy talán te csinálod, mert többet akarsz puszta ismerkedésnél. - hangom halk és vágytól fűtött, leheletem a fülét cirogatja. Kíváncsi vagyok, hogy mit reagál erre, ezért feljebb emelem a fejem, hogy a szemébe lássak.

☽ Reagszám : 11

A lány válaszára önkéntelenül elkuncogom magam, legalább humora van, meg kell hagyni, s a szememnek is egész tetsző látványt nyújt. Nyilvánvalóan, ettől még nem fog megkapni, de nem ám, a játékot az én szabályaim szerint játsszuk. Ügyes pilóta, ha lerázott, vagy kilőtt két birodalmi vadászt, amellett ismeri a rendszert és az idősíkot. Kifejezetten hasznos lehet, én pedig már pontosan tudom, mihez fogok kezdeni vele.
A suttogására csak szélesedik a vigyor az ajkaimon, bal kezem a csípőjéről felkúszik a tarkójára, finoman belemarkolok a hajába a tövénél.
-Okos kislány... -suttogom vissza kaján vigyorral.
-Hát persze, hogy én csinálom... te pedig élvezed, minden egyes pillanatát... -akár be akarja vallani magának, vagy nekem, akár nem, mindketten tudjuk, hogy így van. Már csak húzni kell a kicsi csempész idegeit egy picit, csavargatni őket, játszadozni velük. Egy picikét kifordítani önmagából. Na nem nagyon, csak épp annyira, hogy ne csak vágyjon rám, de egyenesen én legyek minden, amire csak vágyik. Szerencsére ez a szerepkör ilyen kontextusban nem áll éppen messze tőlem..

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Egy kicsit talán meglep, amikor azt, mondja, hogy valóban ő teszi. Habár már erősen sejtettem. A kényszer erős bennem és csak úgy nő, egyre jobban. Amikor a keze a nyakamra kerül, akkor vagyok a leginkább biztos benne, hogy magának akár. Leginkább saját célja érdekében. Szerencsére annyira még észnél vagyok, hogy felfogjam mit tesz, ám egyre több a önkéntelen mozdulat. Ennek viszont nem örülök. Ám ő csak velem van elfoglalva, így közben T7 ügyködhet. Már abban biztos vagyok, hogy feromont használ.. Tehát igen kellemetlen lesz kijönnöm ebből az állapotból. Hallom, hogy a kis társam felém közelít, majd fémes érintést és egy kis szúrást érzek a combomon. Valamit kikogyvasztott, bíztam benne. Elmosolyodok, ahogy egyre jobban kezdek észhez térni. Jobb kezem szelíden és gyengén az arcára teszem és mélyen a szemébe nézek.
- Örülök, hogy bevallottad, ám annak énem, hogy rajtam használod. - mosolyom kicsit fagyos lesz a végére és lehuzom a kezét a nyakameról, majd hátrébb lépek tőle. Arcom rideg és érzelem mentes.
- Jó akaratból hoztalak fel és úgy terveztem, hogy segítek neked új életet kezdeni. Ám úgy látom, hogy ez igen rossz döntés volt. - hangom rideg és érzelem mentes. De mit is vártam egy olyantól mint ő? Egy olyantól aki a birodalomnak a hű csatlósa volt. S nem mondom, hogy én jobb lennék. Korántsem, sőt.. Én talán rosszabb vagyok, hisz sokszor hoztam be dolgokat nekik. Ám soha nem használnám ki azt, akinek az életemmel tartozok. Aztán lehet, hogy kettőnk közül csak én gondolom így.
- Kérlek gondold át. Szívesen segítek rajtad, mert megérdemled, de az ilyen trükköket nem szeretem. - mondom végül és megfordulok és kimegyek a tárgyalóba. Ott lehivom a térképet és elkezdem nézni, hogy miképp tudok a leggyorsabban biztonságos űrbe jutni.

☽ Reagszám : 11

Persze. A droid. Nyilván. Voltaképpen gondolhattam volna erre, de végeredményben teljesen mindegy. A kicsi csempész ezzel ugyan eljátszotta az esélyét nálam, de ettől még ugyanúgy az akaratomhoz fogom hajlítani. Nos, vagy hajlik, vagy... törik. Balszerencséjére magam is lassan tökéletesen funkcionáló állapotba kerülök, mind fizikailag, mind mentálisan. Ahogy Ana hangja és arca változik, úgy az enyém is, bár jóval látványosabban. Arcom szoborszerűvé mered, tekintetemben pedig lángot vet a harag. A bőröm, ahogy az lenni szokott, a halvány árnyalatról egyre vörösebbre vált. A lány már háttal van nekem, s távozóban van, mikor egy határozott mozdulattal talpra állok.
-Akkor játsszunk így. -hangom olyan éles tónussal csendül, amit eddig nem hallott tőlem. Mielőtt kilépne a szobából, az Erőért nyúlok és lezárom előtte az ajtót.
-Kár érted. Hasznos lehettél volna... -lépek egyet felé, amit éles reccsenés, majd sípolás követ. A T7-es droidból érkezik. Ha odapillant, látja, hogy az alváz hidraulikája adta ki a hangot, amit nemes egyszerűséggel összezúzok, minden lépésemet újabb reccsenés és visítás követi. Játszi könnyedséggel zúzom össze a halott fémet.
-Kaphattál volna hatalmat... -újabb lépés, csavarok egyet a droid törzsén, mintha csupán egy konzervdoboz lenne.
-Vagyont... -letépem a droid fejét. Rá sem nézek, tekintetem a csempészre függesztem.
-Talán még engem is... -intek egyet a lány felé, a falhoz lököm és hozzászegezem, hogy mozdulni se legyen képes.
-Édesem... fogalmad sincs, mibe nyúltál bele... -gonosz, vérfagyasztó vigyor terül szét arcomon. Igen, ez már ismerősebb, ez már én vagyok. Üdv Echo, hiányoztál...

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

Nem mondanám, hogy meglepődtem. Valahogy nem vártam mást, mégiscsak egy Sith és a birodalom tagja volt. Ezért kicsit várható is volt, ha valami olyat teszek, ami nem tetszik neki, így reagál. Agresszióval. Elszomorít, de nem tudok mit tenni ellene. Csak küzdeni. S amikor megszólal éles hanggal, kicsit kiráz a hideg. Aztán amikor T7-t kezdi tönkretenni elönt a méreg és a harag. De a látvány miatt mégsem tudok mozdulni. Csak állok és hallgatom őt, ahogy azt mondja, hogy kaphattam volna tőle, vagyont és akár őt is. Viszont most, hogy felment bennem a pumpa, már semmit nem érzek iránta. Csak haragot és düht. Aztán a falhoz csapódok.
- Neked se! - tör ki belőlem a két szó és nem érzek mást csak tehetetlenség. - Segíteni akartam rajtad, ezért hoztalak fel!! Erre te szolgáddá akarsz tenni?! De mit is vártam egy magadfajta Sith-től! - ordítok felé, hangom éles és haraggal teli. Nem értem, hogy miért teszi ezt és szerintem nem is fogom soha megérteni.
Így jár az aki másnak akar segíteni. Nem mondanám azt, hogy köztársasági lennék vagy birodalmi.. Mivel egyik sem jobb, mint a másik. Mindössze másnak állítják be magukat. Ám ilyen eseteknél kezdek húzódni a köztársaság felé. Csak jussak ki innét és többet senkit nem mentek meg, akinek köze van a birodalomhoz és még kevésbé, ha az erőhöz.
- S most mit fogsz csinálni? - kérdem tőle hidegen - Megölsz és meghalsz a hajómon, mert innen elvinni nem fogod tudni vagy elengedsz és nyugodtan megbeszéljük a dolgot. - kérdem végül tőle, ám még mindig érzelemmentesen.

☽ Reagszám : 11

A droid, akár egy konzervdoboz, visítva, nyekeregve gyűrődik össze. Nem áll szándékomban megsemmisíteni, noha megtehetném. Egyelőre csupán ki akarom vonni a forgalomból, hogy ne csinálhasson semmi ostobaságot, mint mondjuk, hogy riassza a hajó biztonsági rendszerét, vagy hasonlók. Nem akarok kellemetlen meglepetésekbe futni.
A csempész lányka pedig, miközben látványosan értetlenkedik a gonosz, csúnya és kegyetlen mivoltán ennek a világnak, kénytelen-kelletlen a falhoz szorítva nézi végig mindezt. Miután megbizonyosodtam arról, hogy moccanni sem képes, ráérősen nyújtózkodom, kiropogtatom az ízületeimet.
Engem Ana erkölcsi agonizálása legkevésbé sem érdekel, avagy hat meg, engem ilyennek készítettek és kész. Azok a fajta alantas emberi érzelmek, amikre éppen apellálna belőlem teljes mértékben hiányoznak. Megtanultam őket, el tudom játszani, néha még magamat is át tudom verni kicsikét, de átérezni soha. Odasétálok a mozgásképtelen csempészhez, átkutatom a ruháját, elveszek tőle minden olyan eszközt, amivel közvetlenül, vagy közvetve kárt tehetne magában, a hajóban és legfőképpen bennem.
-Megölni? -kuncogok fel halkan.
-Dehogy. Itt vagyunk a semmi közepén, egy hajóban, amit nem tudok vezetni. Eszem ágában sincs megölni téged, buta lány. -cöcögök, már-már sajnálkozóan, mint amikor egy ostoba kölyökhöz beszél az ember, aki huszadjára sem érti meg, miért is kettő az az egy meg egy. Még éppen megértően, de már inkább irritálva az intelligencia hiányának ilyetén megnyilvánulásától.
Persze annyira hülye én sem vagyok, hogy a tervem részleteibe is beavassam, nem, ha minden jól megy, a jelentős részét édesdesen átalussza majd.
Minden további magyarázkodás és szószaporítás helyett megállok közvetlenül a lány előtt, majd hirtelen eleresztem, de csak annyi időre, hogy elhúzzam a kezem az arca előtt, az Erőért kinyúlva, megpróbálva elkábítani őt. Elméletben semmi akadálya sem kéne legyen, ezerszer csináltam már, semmi baja nem lesz. Legalábbis ettől nem...

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Echo - & - Ana

O, ha tudom, hogy ez lesz a vége, akkor biztos, hogy lent hagyom meghalni. A hülyeségem miatt fogok egyszer meghalni abban teljesen biztos vagyok. Csak egyszer tudnék otthagyni valakit, aki bajban van.. Most igazán lehetett volna az első.. Nem is tudom, hogy mit vártam. Egy átkozott birodalmi roncsban volt, egy átkozott fénykard volt mellette. Még az idióta is látja, hogy Sith az illető és én mégis felhoztam. De minek?! Miért?! Olyan kérdésékre amikre nincs válaszom. Csak egy dolgot érzek. Haragot és dühöt. Amiért ilyen idióta vagyok, hogy felhoztam őt. Egyetlen szerencsém, hogy kellek neki, így még élek.
Megmotoz és elvesz tőlem mindent. Nem mintha lenne nálam bármi értékes ilyen téren. A fegyverem a pilótaszéknél van és onnan tudom vezérelni a hajót is. Némileg egy terv kezd kialakulni a fejemben. Ám pont akkor, amikor hirtelen elenged. Nem tudom mire vélni a dolgot, amikor a keze elhalad a fejem előtt és úgy érzem, mintha tompa ütést kapnék. Majdnem el is ájulok, ám talpon maradok. Valami elmetrükk lehetett, mi más. Mi mást használna rajtam. Viszont kihasználva a helyzetet gyorsan jobbra ugrok eltávolodva tőle. Le van gyengülve ebben biztos vagyok és egy jó darabig így is marad, de attól még nem hiszem, hogy sokra mennék egy képzett Sith ellen egymagam. De próbálkozni ér és többet ésszel, mint erővel. Mögöttem van egy konzol, így használjuk is ki. Pötyögök rajta párat és hirtelen megszűnik a gravitáció.
- Attól, hogy Sith vagy, ne hidd, hogy mindenki felett uralkodni tudsz. - mondom neki egy mosollyal, majd hirtelen visszakapcsolom a gravitációt. Reményeim szerint így a földbe csapódik és ott marad annyi ideig, hogy be tudjak adni neki meg egy adag nyugtatót, hogy ott is maradjon. Onnantól meg kitalálok valamit.

Admin ☽ Reagszám : 84

Anayes:

Időben sikerül megnyomnod a konzolt, ami kikapcsolja a gravitációt. Enyhén megemelkedtek mindketten a földről, és amikor visszakapcsolod, sikeresen földet érsz sérülés nélkül. Kábult vagy, mintha hirtelen bevettél volna egy altatót- szinte biztosan a sith nő kézmozdulata miatt, de még messze nem vagy teljesítőképességed határán. Látod, hogy ő legalább ilyen fáradt és kissé talán szédült.

Echo:

A csempész nő ellenállása jóval keményebb, mint amit vártál: bár úgy tűnik, hogy képzetlen, és talán ő maga sem tud róla, vele van az Erő. Nem elég erős, hogy teljesen ellenálljon neked, és erőd teljében, egy kicsit hosszabb idő alatt biztosan el tudnád altatni, de a hibernáció és a droid összetörése sok erőt kivett belőled. Nem tudod megakadályozni, hogy kitörjön a kezeid közül, és egy panelen lekapcsolja a gravitációt, de messze nem emelkedsz elég magasra hozzá, hogy akár ebben a legyengült állapotodban is könnyedén a talpadra ess, miután a vonzás visszatér.
Látod, hogy nem ellenállt teljes mértékben neked, és kicsit kába ő is, de kettőtök közül valószínű te vagy a fáradtabb: bizonytalan az egyensúlyod, a fejed tompán lüktet, a látóteredben pedig időnként fekete foltok villannak fel, valószínű a hibernáció és a hirtelen erőfeszítés utóhatásaként.

Fegyvertelenek vagytok mindketten, egymástól nagyjából öt méterre álltok. Egy pillanatra megrázkódik a hajó, ami kis híján egyensúlyvesztéssel jár, a fények egy tizedmásodpercre kihagynak, azután megnyikordul a fémszerkezet körülöttetek.

Echo kérésére lemesélem a játékotok folytatását éles játékként. Bármelyikőtök írhat először.