HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó





Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (13 fő) Szomb. Dec. 30, 2017 9:16 pm-kor volt itt.
Latest topics
» 296 - Wretched hive
by Derin Thenar Csüt. Júl. 26, 2018 11:16 pm

» A Véres Aukció [Kaland]
by Revan Szer. Júl. 04, 2018 4:10 am

» Khaya
by Revan Szomb. Jún. 30, 2018 12:13 am

» Avada Kedavra - Harry Potter frpg
by Vendég Szer. Jún. 27, 2018 7:23 pm

» Silhouette Frpg
by Vendég Vas. Jún. 17, 2018 10:50 pm


Share | 
 

 296 - Wretched hive

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
13

TémanyitásTárgy: 296 - Wretched hive   Hétf. Jan. 15, 2018 12:52 am

Nem a legfelemelőbb érzés kéregetve, mások vonakodó könyörületéből élni meg, főleg egy ilyen helyen, mint Nar Valar, pláne ezek a lepukkant részei, de legalább hű társamként kitart mellettem az érzés, hogy az egészet megérdemlem. Pedig a helyzetem nagyrészéről nem is én tehetek.
Csak Alról. Ő vitathatatlanul jogosan engem kísért. Még egyszer sem aludtam idelent pihentetően, pedig vagyok olyan fáradt már, hogy ha fedele, oldala van, hogy az elemektől megvédjen, vagy akár csak vízszintes, és elférek rajta, beérném vele egy éjszakára. De ha nem a történteket élem át újra, Al keres fel álmomban, és mindig ugyanolyan halott, az elmém mindig kiegészíti a részletekkel, amit nem láttam, nem voltam képes, elég erős megnézni, és van, hogy vádol, vagy számonkér, vagy csak hív magával, de mindig könyörtelenül emlékeztet: őt végül, igazán, én öltem meg. Még ha a gyilkosa nem is én voltam.
Nem vagyok sokkal jobb állapotban, mint az elmúlt napokban bármikor, bár már egyre kevésbé fáj, ahol a súroló sugárnyaláb felszántotta a lapockámat, és a felszakadt fejbőröm is gyógyulásnak indult talán, bár ott a koponyám tetején, hajam alatt nem tudom megnézni, de napok óta ugyanazokban az egyre csak koszosabb ruháimban járok. A hajamból ki tudtam mosni a belealvadt vér nagyrészét. Valami hordóban összegyűlt koszos esővízzel, a tövében inkább békén is hagytam, mintsem a sebet is azzal mossam át véletlen, így is csoda, hogy nem tűnik gyulladtnak.
Egyre beljebb keveredek a városban, bár arra még nem sikerült rávennem magam, hogy lopjak ételt, vagy valami ruhát, ami pedig szükséges lenne ahhoz, hogy a legrosszabb színvonalú részeket hátrahagyhassam, annak reményében, hogy az egy apró fokkal szebb utcákon egy apró fokkal jobblelkű népek lakhatnak. Itt akik megszánnának, azok saját helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak a legjelképesebb minimumon túl, akik meg végül megszánnak valamivel, még nem is leplezik, hogy ha nem adna ez nekik hatalomérzetet fölöttem, figyelmen kjvül is hagynának. Mint a legtöbben, a legtöbbször. Igen, tudom a legkézenfekvőbb lehetőségem, amivel az épphogy megélhetésemnyit meg tudnám teremteni, de ez az egyetlen dolog, aminek még a megfontolásába se tudok belegondolni. Talán még fegyvert is hamarabb vennék a kezembe, amitől pedig azóta az éjszaka óta legalább ugyanannyira irtózom.
Kocsma, csapszék, vagy akármi, ami szó megfelel rá, mert ezek is csak jóindulattal. Hely, ami felett van fedél, és fogyasztható dolgokat adnak a zsúfolt és kétes jelenlévőknek, így eggyel biztosabb a leírás. Hátrányomra, várnak is érte fizetséget is.
Lámpalázasan botorkálok a pulthoz, még gyűjtöm a bátorságot ahhoz, hogy megszólaljak, kérni merjek valamit, bármit, amikor egy ...vendég, előlegezzük meg neki ezt a szót, megragadja a karom.
-Kérem...- kezdem erőtlenül, könyörögve nézek fel rá. Én csak túlélni akarom a napot, lehetőleg épségben maradva. Nem hallgat meg, talán nem is hallotta meg a hangomat, a saját szavait intézi hozzám helyette.
-Hol hagytad a gazdád, kislány? Vagy talán még nincs?
-Kérem, én nem...- Nem tudom, hogyan folytatnám a szavaimat, de el is csuklanak, és bátorság kéne újra belekezdeni a mondatba. És ennyinél több.
Csak finoman próbálom kihúzni a karom a szorításából, de talán észreveszi, mert erősebben rámarkol, és közelebbránt magához, és én megijedek.
Megijedek, kitölti a tudatomat a menekülési ösztön, és egy hirtelen mozdulattal, olyan gyorsan, hogy szinte én se tudom követni, kirántom, a tengelyem körül fordulva kicsavarom a kezéből a karomat. Ezzel lerántva a férfit a bárszékéről, hogy a feje is a pultnak ütközik. Rémülten lépek egyet hátra, mentegezőzve emelve fel a kezeimet.
-Bo-bocsánat, sajnálom, én ne... nem akartam... sajnálom, nem akartam, nem akarok bántani senkit csak...- Elcsuklik a hangom.
Egy dologtól már biztos nem kell tartanom, hogy észre sem vesznek. Mindenki, az egész kis létesítményben énrám figyel, bámul, mered. És hirtelen nagyon örülnék, ha inkább észre se venne senki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
15

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Hétf. Jan. 15, 2018 2:52 pm

A hutt, Kagguma, hamar munkára fogta, pedig épp csak pár hónapja történt, hogy Derin a hozzá csatlakozásra kényszerült. Csak ezen a héten ez a harmadik célpontja. Kagguma megígérte neki, hogy hamarosan csökken feladatainak száma, attól függően, hogy mennyire szaporán dolgozik majd. Ez egy egyszerű tisztogató hadjárat: a rivális banda bár megsemmisült, még nem minden túlélő tagja volt hajlandó behódolni a férfi új főnökének. Ámbár, nem igazán bánta a túlórázást, elvégre legalább elvonja figyelmét Jekk, Malor, Rem-Lan és a többiek haláláról. Ahogy mondani szokás, a második családja voltak, még akkor is, ha ez gyakran elég diszfunkcionális módon mutatkozott meg közöttük.
Egy Quman nevű férfi, Derin látásból emlékezett rá de személyesen nem ismerte. Egy vézna girnyó hátrazselézett hajjal, valami borzasztó arcszőrzettel ami össze-vissza állt és sehogy se nézett ki, elegáns, de nem méretre szabott ruhában szokott pózolni. Valami ellátó volt, nem is emlékezett rá pontosan, hogy mivel foglalkozott, talán nőkkel, vagy kalózoktól vett mindenféle rakományt amik “kiestek egy teherszállító rakteréből űrutazás közben”? Esetleg mindkettő. Volt neki egy szokásos helye, valami 296… Egy tipikus késdobáló, bárhol találhat az ember hasonlót a Nar Velaron, gyakran akár egymás mellett szorosan felsorakozva.
Derin úgy döntött, hogy meglátogatja a helyet, s meglesi magának ezt a Qumant. Persze nem hülye, nem ott tervezi elintézni a fickót, elvárhatóan a lebuj tele lesz saját csatlósaival és cimboráival. De remek alkalom lesz arra, hogy megfigyelhesse a girnyó rutinját, s az alapján tervezze meg a galád tettet. Siklóját egy kicsit messzebb parkolta le a 296-tól. “Civil” szerelésben volt: egyszerű, sötétzöld színű kapucnis mellény alatt egy szürke hosszú ujjút viselt, barna vászon nadrágja több helyen kikopott, lábán szürke, bőr bakancs. Nem volt nála több mint ami az átlag Nar Velari lakosnál szokott lenni mint önvédelmi felszerelés: egy kés a bakancsban, egy lézerpisztoly a mellényében rejtve. Ó, talán a biztonsági villanógránát azért nem a mindennapi emberek cókmókjának része, de Derin azért egy olyat is hozott magával, mellénye hátsó részébe rejtve. Zsebre tett kézzel sétált a kocsma felé, közben szemügyre vette az utca tömegét. Nem nevezhető bulinegyednek, inkább még csak a Nar Velaron is lecsúszottnak számító csődtömegek népesítették be a környéket. Öreg fószerek, akik már az este elején a sárga földig itták, bajkeverő fiatalság, keménykedő gengszterivadékok. Észrevett egy szakadt ruhájú, hajléktalan kislányt, aki a sikátorok körül lézengett és kéregetett kevés sikerrel. Nem igazán értette, hogy mit keresett ezen a környéken egyedül, a gyerekek általában egy külön kis közösséget alkotnak a mélyszegények között a Nar Velaron, nagyjából elrejtve mások szeme elől, hogy ne bánthassák őket - tudta, hiszen ő is így kezdte amikor a városba érkezett. Többet gondolatot azonban nem szánt a lánynak, s nem is lassított le mikor elsétált közvetlen mellette. Egy kicsit távolabb megpillantotta a 296-ot, majd habozás nélkül betért oda.
Pont olyan lepukkant, mint gondolta, még világítás is alig volt, csak homályosan lehetett látni. Az ajtó melletti asztalnál foglalt helyet, hogy minél közelebb lehessen a kijárathoz, ha esetleg sietve kellene távoznia. Hátra dőlt a többszörösen felszaggatott bőr ülésen, s árgus szemekkel figyelte a kocsma vendégeit, akik közül csak egy-ketten tekintettek irányába mikor belépett. Qumant még nem látta.
- Mit kér? - kérdezte tőle kedvtelenül egy pincérnő pár perc múlva. Kinézetre pont olyan jó állapotban volt mint a munkahelye.
- Csak egy pohár vizet kérnék, vezetek - Derin hamisan elmosolyodott.
- Cöh… Az sem ingyen van, csak, hogy tudja! - s ezzel azonnal eltávozott a férfi asztalától, majd jól megváratta a vízzel.
Épp az első kortyot szürcsölte, mikor végre megmutatkozott célpontja a helyiség távolabbi pontján, tántorogva a bárpult elé állt. Remek, gondolta magában Derin. Ha Quman olyan részeg lesz, hogy kidől, akkor egész éjszaka itt ülhet majd és várhat amíg az felébred. Aztán hirtelen valami, vagyis inkább valaki váratlan történt: belépett az ajtón egy kislány. Derin felismerte, ő ácsorgott magányosan az utcán egy kis idővel ezelőtt. A többi kocsmatölteléknek először fel se tűnt, de Derinnek rossz előérzete támadt. Tudta, hogy itt valami borzasztó fog történni, a megérzéseiben mindig bízott - hiszen bár másokhoz képest talán gyenge volt ebben, de Haaldumnak “köszönhetően”, mégis csak érti az Erő sugalmait. Arcizmait megfeszítette, előre dőlt ülésén és bámulta, ahogy a lány odasétál a bárpulthoz. Látta, hogy Quman a lányra nézett részeg tekintetével, s bár nem tudja miért pontosan - nem az ő problémája lett volna -, de lassan felállt asztalától, továbbra is az előtte kitárulkozó jelenetet nézve. Óvatos lépésekkel ő is a bárpult felé indult, s mikor meglátta, hogy Quman erősködve magához húzta a gyermeket, mellénye bal része alá nyúlt jobbjával. Azonban a kislány hirtelen megpördült és egy mesteri mozdulattal lefordította Derin célpontját a székéről, aki hallhatóan nagy koppanással még a pultot is lefejelte. Derin azt se tudta, hogy köpjön vagy nyeljen, de ez a többi szemtanúra is igaz volt. Ám érezte ismét, hogy valaki más is hamarosan akcióba fog lendülni, s gyorsan odasietett a kislányhoz miközben kirántotta mellénye hátuljából egyetlen villanógránátját.
- Hé, kapjátok el a kis … ! - ordította fel valaki, de a fejvadász gránátja megszakította a gondolat menetet, ahogy is az a bárpult mögött robbant. Szerencsére ekkorra már mindenki arra figyelt, ezért esélytelen volt, hogy ne lett volna olyan aki ne vakult volna meg pár másodperc erejéig. Kivéve természetesen használóját aki épp idejében eltakarta szemét, s a lányt is, ha az épp Derinre koncentrált aki még a villanás előtt felé rohant nagy robajjal a kocsma másik végéből.
- Fuss, kölyök, gyerünk, mozogj! - ragadta meg a férfi kezét a lánynak, remélve, hogy az az ő karját nem fordítja ki. Azt is csak remélni tudta, hogy hallotta mit mondott, mert a villanógránátnak is van egy olyan kellemetlen tulajdonsága, hogy a vakítás mellé egy ideig süketít is, így saját szavait is nehezen hallotta.
Nagy sebességgel az ajtó és az utca felé szaladt a lánnyal - ha az nem tört ki a kezei közül -, bár még nem tudta, hogy merre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
13

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Hétf. Jan. 15, 2018 6:15 pm

Tisztában vagyok vele, hogy alig van fogalmam arról, mit csinálok, illetve hogy azt hogyan kéne ennél jobban. Hogyan él meg egy helyi utcagyerek. Elméletben és szimulációkból ismerek városokat, felépítést, típusokat, hogy milyen személyek találhatók ott, milyen részeken. De egy űrhajó fedélzetén éltem le az életem nagyrészét, leszámítva talán három-négy évet, amire túl kicsi voltam emlékezni, és leszámítva a talán egy hetet, amióta idelent vagyok. Senki terveiben nem volt benne, hogy utcagyerekkénti boldogulás okán járjak ilyen környéken. Vagy amilyenen ehelyett kéne, amit nem tudok.
Félelemmel nézek körbe a tömegen, kétségbeesetten húzom a felemelt kezeim inkább lassan magam elé, a mellkasomhoz szorítva, mintha elbújhatnék mögéjük. Kizárt. A helyiségben az egyetlen szempár, ami nem engem néz, az összes többit fürkészi ijedten, lévén a sajátom.
-Én nem... én nem...- mentegetőzök egyre gyengébb hangon, de csak azért nem mozdult, azért nem fordult senki ellenem, mert még döbbenten állnak a történtek előtt. És ez csak pár másodpercig fog így maradni.
A férfi, akit lerántottam, is már éktelenül szitkozódva tapogatja a homlokát, és tápászkodik föl, megkapaszkodva a pult szélében, és amint fölkel, újra én leszek a figyelme tárgya, és nem fog finomkodni. Megérzés csak, tipp, de elég valószínű. Nem mintha az előbbi fogása túl finom lett volna. És mégsem ő a legsürgetőbb problémám. Már többen is mozgolódnak, viszont valaki egy távolabbeső asztaltól egyértelműen elindult már énfelém. Félve hátrálok előle, egy egész lépésnyit, mielőtt a hátam a pultnak ütközik. Én nem akartam semmi rosszat!
Felismerem pár perccel korábbról, a koponyája oldalán rövidre nyírt hajú férfi odakintről, láttam felém vetni egy pillantást, és meg akartam szólítani, hátha egy futó pillanatnyi szemkontaktus ébresztett benne annyi szimpátiát, hogy megszánjon valami nélkülözhetővel, esetleg egy kósza kredittöredékkel, amiből még néhány majd valamikor, holnaputánra, kitenne egy egész falatra valót. Megállás nélkül továbbhaladt, mire egy lépést tettem. Végülis, semmi érdekes nem volt bennem, nem különböztem bármelyik hajléktalantól.
Nem rántottam a földre egy látszólag súlycsoportomon felüli férfit egy mozdulattal a szeme láttára. Kívülről még most se látszik, de éppenséggel simán lehetek pontosan ugyanaz a súlycsoport, számadatok terén. És mindenki tudja mostanra, képességre meg bőven több is talán.
A férfi a háta mögé nyúl valamiért, ami kizárt, hogy nem fegyver lesz, és sikertelenül próbálok a bárpult oldalába olvadni előle.
Gránát.
Csak a mozdulatból már felismerem, talán bőven mindenki más előtt. Mielőtt a mozdulat végén hátrahagyná az a férfi ujjait, én már a pult tövébe kuporodtam, a fülemre szorított kézzel, és nagyon remélem, hogy nem repesz, hogy a hátam mögötti bútordarab felfog valamit a nyomáshullámból és lángokból, hogy a dobhártyáim nem szakadnak talán be annyi tompításon át, amennyit a kezeim adnak. A szemeimet csak félelemből szorítom össze, de a szemhéjamon keresztül is látom a villanást és hirtelen hangcsapást, ami elárulja, egy kicsit legalább tévedtem. Csak villanógránát.
Egyből ki is nyitom a szemem, hogy ne veszjtsem el a felismeréssel nyert pár pillanat előnyt. A gránát dobója felém tornyosulva mond valamit, amit nem veszek ki teljes biztossággal, de mintha sürgetni próbálna. Most ő nyúl a kezem után, gyorsan kapom odébb. Az ujjaim végére zárul csak a fogása a csuklóm helyett, azok is futó érintés után kicsúsznak belőle, de engedelmeskedek a szavainak, ha jól vettem ki őket, és iramodok is kifele.
Valakit félrelökök az utamból, aki az ajtó felé benne állt, az ajtókeretet megfogva hagyom, hogy a lendületem segítsen megfordulni, hogy hátranézzek, már az utcáról befele, hogy egyáltalán felmérhessem a helyzetet és veszélyeit. Több sugárvető is előkerült, túl sok is. Többfele szegeződnek, néhány váltogatja az irányt, mérlegelve, merről fenyegeti nagyobb veszély a gazdáját, néhán az ajtó és az én irányomba, és sok a gránátot dobó férfira, bár lövés eddig még nem sült el. Ő felém fut, gyorsan fogyasztva ki a pár méter rajtelőnyömet, bár fegyvert eddig ő nem szegez rám. Rémülten hátrálok keresztül a sikátoron a túloldali épület faláig, és kicsit oldalra el, hogy legalább abból a térből kint legyek, amennyire bentről a nyitott ajtón keresztül rá lehet látni, hogy pár pillanatom legyen még felmérni, mennyire és mik elől kell menekülnöm, és merre lehet lehetőségem rá.
Egy-két keresztutca, és a nírtfejű férfi, aki talán, csak talán, segíteni próbálhat. És mozgolódás, ahogy a benti tömeg tagjai egyszerre próbálnak utat verekedni kifele és minden bizonnyal utánunk, csak egyszerre ki-ki önmaga előnyére pályázva benne.
Bekiabált szavak, egy motivációnak elég összeg, a kredit szó, és rám vagy ránk történő utalás. Ha jól veszem ki, a hátranyalt hajú ürge hangján, aki korábban karonragadott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
15

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Kedd Jan. 16, 2018 11:33 pm

Kifelé futva Derin még hátratekintett fél szemmel Qumant figyelve aki épp, hogy kezdett magához térni. Legbelül vacillált, hátha gyorsan megtudna állni, és egy gyors lövéssel leteríteni a mocskot? Nem, még saját szerencséjével is túl sok fegyver szegődne magára egyszerre. Fogait összeszorítva újra előre fordította fejét és tovább sprintelt a lány után. A kocsmából kiérvén megtorpant egy pár pillanat erejére, a gyereket kereste és szerencsére hamar meg is találta, követte a sikátor felé. Próbált visszaemlékezni, vajon, hogy is nézhetett ki madártávlatból a város ezen része? Végigfutotta agyában az összes lehetséges menekülőutat, s eszébe is jutott egy-kettő amin keresztül nehéz lenne őket követni. Hallotta, ahogy háta mögött egy kisebb lincselésre való tömeg kezdett el trappolni az irányukba. Nem baj, legalább a sikátorok között nem tudnak majd siklóval utánuk jönni.
- Kövess engem, ha élni akarsz! - ordította futás közben a lánynak, ahogy közel ért ahhoz.
A sikátorban szerencsére csak úgy tornyosult a szemét és mindenféle kacat, így néha amikor elég magas roncs-torony mellett haladtak el Derin gyorsan lerúgta ezeket maga után, hogy egy-két másodperc erejéig elállja üldözőik útját. Pár sarok után nyílvánvalóvá válhatott, hogy mi volt a férfi szeme előtt lebegő úticél: egy vonatállomáshoz vezető lépcsősor. Csak pár ember közlekedett épp rajta, így Derin és követője (már ha az megfogadta tanácsát) problémák nélkül fel tudtak szaladni rajta egyenesen a peronra - természetesen jegy híján csakis úgy, hogy sietősen átmásztak a rosszul karbantartott automata kapukon. Mikor a peronra értek az ott állomásozó vonat már épp indulni készült, így Derin egy utolsó sprintbe kezdve berontott az első ajtón amit elért.
Levegő után kapva a vonatkocsi legmagányosabb falának dőlt, bal kezével végigfutott haján és egyben arrébb söpörtbe arcából a szemtelenebb tincseket. Az ajtó felé nézett: épp bezárult, mikor feltűnt az ablak előtt egyik üldözőjük. Egy elég mérgesnek tűnő Bothan volt, aki még egy utolsó, felesleges csapást mért a jármű oldalára dühében. A többi utasnak nem tűnt túl gyanúsnak a szituáció, csak egy-ketten nevették meg. Elvégre mindenki késett már le vonatot, nemdebár? Derin nagyot fújt, aztán a lány felé fordult, ha az ott volt mellette.
- Mindig ilyen remek első benyomást nyújtassz magadról az embereknek, kölyök? - dobta oda neki, miután újra eltudott kezdeni gondolkodni a helyzeten ami kialakult. Ez az egész elég szépen átszabta a megbízással kapcsolatos terveit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
13

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Szer. Jan. 17, 2018 2:00 am

Teljes bizalmat nem fogok még osztogatni, de egy pillanatnyit egyelőre megelőlegezek a férfinak. Eddig úgy tűnik, segít, és a szavai is ezt támasztják alá, amit felém kiált, miközben elfut mellettem. Az üldözésben legalábbis egyértelműen egy oldalon vagyunk.
Csak azért engedek meg egy pillanatot magamnak arra, hogy gyorsan visszanézzek még a tömegre, ami a nyomunkban próbálja kipréselni magát az ajtón, mert ugyanennyi alatt fel tudok hozzá zárkózni állórajtból. Nem hátrány az sem, hogy bár a bekiabált ajánlat motiválta a csürhét, legalább többet motivált egyszerre, mint amennyi az ajtón kifér, így lőtávon kívül tudnak csak a nyomunkbaeredni. Ami azért is hasznos, mert a rövidebb lábaimmal azért nem tudom olyan jól tartani a tempót a férfival, ha nem sprintelek, és akármeddig nem tudok sprintelni.
Az út akadályokkal teleszórása jó ötlet, meg is fordul a fejemben besegíteni vele, de inkább csak kihasználom azt, hogy ehhez neki lassítania kell valamennyire, így felzárkózhatom a rövidebb lépéseim hátrányát. Nem akarok túl sokat sprintelni, ha nem elengedhetetlen, ha kimerítem vele magam, az ekkora gyerekhez mérten reális tempómat is nehéz lesz tartanom.
Az állomáshoz érve jól is jön az erőtartalék, a lépcsőfokokat kettesével szedve még be is előzöm kicsit a férfit.
-Ide!- fonom össze az ujjaimat tenyérrel fölfele, és ha belelép, emelek is rajta egyet, hogy könnyebben átmászhasson a beléptetőkapun. Láthatta a kocsmában, hogy tudok meglepő dolgokat, ha megbízik bennem, hogy el fogom bírni, ezzel gyorsíthatunk az akadályon való túljutáson.
-És menjen!- folytatom egyből. Magamat gyorsan át tudom húzni-emelni-dobni a kapun, viszont a másik dolog, ami látásból már nem derül ki rólam, hogy ha nem is vagyok ugyanolyan nehéz mint ő lehet, egy véznább felnőttnyi bőven lehetek, és minden nyert előnyünket elveszítenénk, ha ezt onnan tudná meg, hogy egy harminckilós gyerek emelésére készül fel, aztán mégse. Inkább nyújtott segítőkezet se fogadok el, így is elég hamar át tudok mászni, és már csak a legközelebbi ajtóig kell sprintelni egyet. Ebbe már bele is adom minden erőmet, a kocsin ki fogom tudni pihenni.
Néhány üldözőnk így is elég közel ért a lincstömegből, mint a bothan, akinek szinte az orrára csukódik rá az ajtó, olyan közel ért. A biztonság kedvéért befordulok a vonatkocsi falának takarásába. Valószínűleg gond nélkül keresztüllőhető, de még így is több védelem a semminél, ha csak tippelni lehet, hol a célpont. Lehet, hogy ez már csak paranoia a részemről, de inkább nem kockáztatom, a Velaron landolásomat követő órában már lövések elől kellett cikáznom. Az azt megelőzőben is.
-Ezek szerint- szúrom vissza a férfinak, miután mindketten kaptunk elég levegőt a rohanás után a beszédhez is. -És ő kezdte.
Most, hogy van egy perc nyugalmunk, szakítok időt a férfi jobban felmérésére. Segített, szinte egyből, így hogy vissza tudok gondolni az eseményekre, ott és akkor még kevésbé volt egyértelmű a pillanat hevében, de valóban egyből mozdult szinte, és a villanógránátot nekem előnyt nyerni dobta. Vagy nekünk, bár ha nem avatkozik közbe, nem hiszem, hogy ővele bármi történt volna. De magáraharagította talán az egész kocsmát, hogy engem kimentsen, amiért hálás is vagyok. De ez még nem jelenti azt, hogy kizárólag nemes szándékai lehetnek velem ezután is, úgyhogy nem engedhetem magam nem figyelni.
-Miért segített végül?
Érti ő a kérdés el nem hangzott lényegét, legalábbis nagyon ajánlom, hogy értse. Észrevett még odakint is, látott, nyugtázta, és megállás nélkül továbbment. Csak azután lett önfeláldozó és segítőkész, hogy bajbakerültem azzal, hogy megvédeni próbáltam magam.
-Mindenesetre köszönöm.
Nem akarok hálátlannak tűnni, hisz még mindig a saját bőrét kockáztatta értem, ami sokkal több, mint amire a legtöbben méltattak eddig az elmúlt napokban. Hálás is vagyok érte, csak óvatos.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
15

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Csüt. Jan. 18, 2018 11:37 pm

Letörölte a homlokát kezének hátuljával, de ez sokat nem segített. Érezte, ahogy az izzadság egyre kényelmetlenebbé varázsolta ruházatát a testén. Ez a páncéljában nem tűnt volna fel neki, ezért sem szeret munkába menni nélküle, de most sajnos sok választása nem volt. Elég feltűnő lett volna fémbe csomagolva meglátogatni a kocsmát, nem de bár?
Nem tudja még, hogy miként fogja pontosan majd elvégezni a melót a jelenlegi szituációval tarkítva. Látták s megjegyezték az arcát, viszont legalább nem tudják, hogy azért volt ott, hogy levadásszon valakit. Legfeljebb azt tudják róla, hogy egy idióta aki egy csöves kislány kedvéért képes rendkívüli gyorsasággal több tucat embert magára uszíttatni. Na nem probléma, ha valahol, akkor a Nar Velaron mindig akad lehetőség valakit föld alá rakni.
A lány kijelentésére miszerint a másik kezdte csak fakón mosolygott egyet s egy gyorsat biccentett mellé.
- Hogy miért? Csak nem szeretem ha elveszik tőlem a rivaldafényt, ma én léptem volna fel a kocsmában erre te elvontad mindenki más figyelmét! Nem engedhettem - válaszolt a kérdésre, köszönetére csak bólintott.
Hogy miért segített? Maga sem tudta pontosan. Talán saját magát ismerte fel benne. Még amikor először jött új életet kezdeni ide a városba ő is hasonló helyzetekbe került. Csak a szerencsének és a jószívű idegeneknek volt köszönhető, hogy belőle sem lett szolga vagy önkéntelen szervdonor. Talán csak felkeltette az érdeklődését, hogy olyan játszi könnyedséggel tette a pultra a saját célpontját. Vagy lelkiismeret fordulása volt amiért az utcán rá sem hederített mikor elsétált mellette. Lehet, hogy nem is ő döntött úgy, hogy segít, hanem a lappangó Erő ami alkalomadtán Derin Thenaron keresztül cselekedik. Esetleg az összes egyszerre.
Derin felnézett a vonat egyik kijelzőjére, felismerte a következő megálló nevét, bár még messze voltak az igazi úti céltól. Rég járt arrafelé, kíváncsi volt rá, hogy a rejtekhelyük még ép-e vagy már tele van egy sereg hajléktalannal. Heh, talán a kislány hamar betudna oda illeszkedni.
- Sajnos kicsit később szállunk. Viszont valószínűleg várni fognak minket Qumanék haverjai a megállóban, szóval menjünk előrébb és próbáljunk meg elvegyülni. Ha felismernének minket, fuss amerre látsz - beszéd közben az ablakon kifelé bámult, bár nem tudni miért, a vonat gyorsasága miatt nehéz volt bármit is kiszűrni a "tájból" - Remélem minél előbb megtudok tőled szabadulni, mert volna egy-két elég fontos dolgom.
Derin gondolta, hogy előzékeny lesz és előre indult saját maga, keresztül a tömegen. A vonat közepénél állhatott meg egy kisebb tömörülés közvetlen közelében. Mellényét fegyverével együtt óvatosan levetette magáról, s mindkettőt a kezébe gyűrte. Talán nélküle nehezebb lesz őt felismerni, illetve erős előny, ha kezében tarthatja pisztolyát a mellény takarásában. Nem tudta, a lány követni fogja-e vagy hogy ő mily módon próbálja magát elrejteni, de remélte, hogy jól tud improvizálni. Ahogy a vonat lassan megállt, s az elmosódott kinti látványvilágból kezdtek összeállni a formák felismerhetővé vált a jármű környezete: a megálló. Gyenge fékkel állnak meg az állomás peronja mellett, s a tömeg kisebb szinten meglazul miután nyílnak az ajtók, páran leszállnak de szerencsére nem túl sokan. Annál aggasztóbb, hogy néhány nehézfiú kinézetű alak is felerőszakolta magát a vonat utasai közé, ami talán még nem is lett volna annyira feltűnő, de nagy érdeklődéssel kezdtek el keresgélni az arcok között. Nyilván Derint és újdonsült társát keresték. A férfi elforgatta arcát, s hajának hosszabb oldalát megpróbálta a fal felé fordítani, hogy ne tűnjön fel üldözőiknek. Ezek a nehéz fiúk még nem látták őket ezelőtt, biztos csak valami ócska személyleírást kaptak kettejükről. Legalábbis, Derin ebben reménykedett, és abban, hogy a lány nem ver valakit megint padlóhoz ijedtében: vagy lehet, pont erre lesz szükség egy pár pillanat múlva?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
13

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Pént. Jan. 19, 2018 2:19 am

-Bocsánat, hogy nem hagytam magam rabszolgává rabolódni ...valószínűleg- jegyzem meg válaszul. Attól inkább meg is kímélem magam, hogy belegondoljak, milyen további alternatívák vagy alkategóriák lettek volna a legalább annyira valószínűek a sorsom terén, ha hagyom magam. Lehet, hogy a férfi csak így humorizál, ezesetben nem találom szórakoztatónak. Végülis, figyelem-féltékenységből talán nem lett volna ilyen segítőkész, de inkább nem nyilvánítok annyira véleményt, ameddig nem látom át a motivációit és céljait jobban. Igazából szinte alig ismerek valamit az idelenti világból és működéséből, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a helyzetem. Fogalmam sincs az itteni viszonyokról, talán ez kívülről is látszik, elképzelésem se, hol és hogyan kéne akár koldusként is próbálkoznom a boldogulással. Milyen részeken, kiktől érdemes segítséget kérni, kiktől öngyilkosság. Kiktől átvitten értve az, aminek az eredményeként valami hutt rabszolgájaként vagy bordély készletében kötnék ki, kiktől szó szerint, és szemeteszsákok mögé elkaparva.
Saját magamra utalva elég gyorsan sikerült megtalálni a rossz lehetőségeket. Ha nincs ez az ember, már valamelyik említett sorsom felé tartanék rohamosan. Így talán még nem. Így még van legalábbis lehetőségem menekülni, ha mégis.
-Oké- bólintok a szavaira. -Őt rántottam le?
Csak kíváncsiságból kérdezem igazán, de ő van névleg emlegetve, és azt az illetőt hallottam megmotiválni a "haverjait" az üldözésünkre, talán összefügghet.
Követem a megsegítőmet az "árnyékában", ahol áttör a tömegen a kocsi belseje felé. Én nem is tudnék így átvágni, csak elvesznék az utazóközönség között. Illetve, nem tudnék anélkül, hogy erővel lökjek félre valakit, ami nagyon nem lenne ebben a helyzetünkben előnyös.
-Higyje el, ha tudnám, hol élhetek túl hozzávetőleg békénhagyva, már itt se lennék.
Kihasználom az apró termetem, és ahogy a férfi is megpróbál egy utascsoportba vegyülni be, én elé állok be, hogy ő is, az utasok is, minden irányból eltakarjanak. Szerencsére nem ritkul meg túlságosan a tömeg a megállóban, így talán nem is látszok.
Viszont egyelőre csak őrá tudok hagyatkozni ugyanezért, én se látok a közvetlen körülöttem tömörülő néhány testen túl. Csak a férfit, aki próbál valahonnan elfele fordulni, és a levett mellényében az orrom előtti magasságban rejti el a sugárpisztolyt, amit gyanítottam, hogy lesz nála, ha gránát is volt. Nem tudom eldönteni, mekkora hátrányban vagyok azzal, hogy nálam nincs semmi fegyver baj esetére, ha lenne se érzem úgy, hogy képes is lennék használni. Talán kábító módban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
15

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Vas. Jan. 28, 2018 10:12 pm

Derin csak bólintott egyet a lány kérdésére. Azon, hogy a gyerek már itt sem lenne, ha tudná hogyan kell túlélni viszont már csak mosolyogni tudott. Szóval nem afféle kölyök, aki igényli, hogy mások vigyázzanak rá, önmaga is szívesen túlél? Bár erre már a szituációból is könnyen lehetett ítélni, nem volt hozzá szükség semmilyen természetfeletti megérzésre. Annak legalább örült, hogy a lány a közelében maradt, így legrosszabb esetben is tudják majd fedezni egymást - vagy legalábbis el tud bújni Derin mögött a kölyök, ha lézersugarak kezdenek repkedni a levegőben.
Lassan közeledett az egyik csahos, feltűnően ráncolta homlokát miközben szemeivel végigpásztázta a vonat népét. Többen úgy kezdtek rá vissza bámulni, mintha valami perverz lett volna, bár őt ezt látszólag nem zavarta, esetleg hozzászokott már élete során. Derin fején elkezdett ragyogni a verejték, érezte, ahogy egyre közelebb került a nehézfiú kettejükhöz. Az alaposan szemügyre vett mindenkit a körülöttük lézengő csoportokból, de mintha őket kihagyta volna... Ám épp mikor Derinben felébredt a remény, hogy valóban elkerülik a figyelmét, mégis visszafordult és egyenesen a fejvadász képébe bámult.
- Nem minket keresel - hadarta el a szavakat Derin, mintha reflexből jöttek volna. Rég használta ilyen nyíltan képességeit, de a helyzet megkövetelte, legalábbis ő úgy érezte. A gondolat magját akarta beleültetni a huligán tompa agyába, remélte, hogy eljut odáig ha kellően koncentrál, bár megnehezítette a dolgát a zajos környezet.
A csahos még néhány méla másodpercig bámulta őket, aztán valamit halkan maga elé mormolt, s tovább sétált. Derin megkönnyebbülve nézett körül: a többi csahos látszólag nem tervezett ugyanebbe az irányba jönni, szabad volt az út. Még néhány vonat állomásig nyugton kellett maradniuk újdonsült védencével, hogy ne vonják magukra figyelmet, de azután gond nélkül elhagyhatták a tömegközlekedés fojtó környezetét. Az állomás ahol leszálltak üresebb volt mint az eddigiek úgy átlagban, s koszosabb is egyben.
- Na, az utolsó hajrá most kezdődik - Derin körbenézett az állomáson, furcsa mód azonban tekintete az alagút felé irányult - Készülj futni, mert amint tovább robog a vonat, sprintelni kell. Aztán majd a rejtekhelyen amit mutatok végre mesélhetsz arról, hogy ki is vagy valójában és mit keresel itt.
S ahogy a vonat továbbment a fejvadász szinte egyből rávetette magát a sínekre - meglepően bízva abban, hogy az nem pörköli őt meg -, majd minden erejét beleadva az alagútba rohant.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
13

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Kedd Jan. 30, 2018 4:24 pm

Quman. Egy elkerülendő nevet már tudok is, haladás. Főleg így, hogy mostmár minden bizonnyal megjegyzett magának, nem akárhanyadik kis utcagyerek vagyok.
Szinte látnom se kell, hogy tudjam, a fogdmegje valóban minket keresni szállt fel, már nem csak mi ketten ácsorgunk feszülten, egyre több utas körülöttünk szintén megfeszül, feltehetőleg ahogy a gyanús alak közeledik, és mindenkit végigszemlél, őket keresi-e, esetleg bújtatják azokat. Azon kapom magam, hogy a menekülési utakat keresem, merre tudok átvágni a legkisebb ellenállásba ütközve, anélkül, hogy a megmentőmet akadályoznám akár az ő fellökésével, akár máséval az ő útjába, hogyan tudnám az üldözőnket hátráltatni anélkül, hogy hogy idegeneket komolyabb veszélybe is helyeznék egy-két lila foltnál. Én nem akarom, hogy bárkinek baja essen, csak ebbe bizony magunkat is beleértem.
Ijedten nézek fel a szavakra, egyenesen valakire, aki tompa arccal bámul közvetlenül minket. Kétségkívül ő járta végig a kocsit, talán pont így bámulva meg mindenkit előttünk. Az egyetlen dolog, amit el tudok képzelni, hogy a fejében járhat, letaglózva áll az esélytelen próbálkozás előtt afelé, hogy rólunk elterelődjön a gyanúja, mielőtt csinál amit csinál velünk. Lelő, vagy elkábít. Ösztönösen húzódok közelebb a megmentőmhöz, eljátszanom sem kell a rémülten védelmet kereső gyereket, pontosan az vagyok. A mellénybe hajtogatott sugárvető itt van közvetlen az orrom előtt, egy mozdulatnyi idő alatt csak pár mozdulat lenne átvenni, célozni, és mielőtt a bamba alak felismerné a NEM!
Kizárt!
Soha mégegyszer!
De nem is kell, fogalmam sincs hogyan, de valahogy elhiszi az átlátszó szavakat és továbbáll. Én nem hittem volna nekünk, még ha nem is neki vagyunk a keresett célpontjai, valamit egyértelműen rejtegetünk, minden vágyunk, hogy csak inkább ne nézzen ide senki, ami pontosan csak vonzaná a kutató tekinteteket. És valahogy mégse.
Ameddig le nem szálltunk a vonatról, nem tudok teljesen megkönnyebbülni azután se, hogy az illető többet nem keres minket.
-Semmit- motyogom magam elé előre a választ, és nagyot nyelek. Nem is tudom, a felvázolt terv miatt inkább, vagy azon, hogy utána válaszokat fog várni tőlem a férfi. Egyszerűbb és mindenképp biztonságosabb, ha a titkom sírba száll mindenki mással. Allal. csak egyszer jut rossz fülekbe, és még gyorsan felgöngyölítenek, bepótolnak engem is.
Ennél a kilátásnál talán csak a tervtől félek jobban, de kénytelen leszek követni. Megtehetném, hogy hagyom földbe gyökerezni a lábam, nem megyek be az alagútba, de akkor csak maradnék ugyanúgy: ismeretlen helyen, semmi fogalmam arról, mit tehetnék egyáltalán. Úgyhogy a sínekre vetem magam én is, és rohanok.
Hamar felzárkózok a férfihoz, ahol kicsit visszavehetek az iramomból, de még így is túl gyors, és túl messze van az a túloldal. Tudom tartani az iramot, de az izmaim már izzanak, minden métert úgy kell a végére kifacsarnom magamból.
Pánikolok. A nyakamban érzem a következő szerelvényt, akár csupán méterekre van mögöttünk, akár nem, szinte előre érzem, ahogy elgázol, és az eszméletem se tudom elveszteni az ütközés gyorsulásától, csak a fájdalomtól, amint minden csontot ripityára tört már a testemben. Ahogy kiérünk az alagútból, belekapaszkodok a férfi karjába, és magammal együtt lerántom a sínről.
A vonat sokkal később halad el, mint ami ennyire pillanatok kérdése lett volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
15

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Szomb. Feb. 24, 2018 10:28 pm

Rég volt már, hogy végigcsinálta ezt az őrültséget, már nem tudott ugyanazzal a fiatalos rettenthetetlenséggel átszaladni az alagúton. Talán ez volt az egyik leghülyébb dolog amit bárha kitaláltak a srácokkal tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Bár igaz ami igaz, pályafutásuk végéig remek búvóhelyet nyújtott, nem kellett attól félni, hogy bárki követte volna őket. Ettől függetlenül, sajnos voltak olyan cimbik akik egy rosszul időzített rutinszerű sprint miatt vesztek el ezen a szent helyen. Azonban ezek a gondolatok nem hiányoztak neki miközben a kifulladás közelségének száraz érzése keringette. A távolban már látni lehetett a következő vonatot, ami sajnos sebességének köszönhetően csak pár másodperccel több futási időt engedett meg a duónak. Legalábbis látszatra.
Az adrenalin segítségével Derin szerencsére még az utolsó métereket is sikeresen megtudta tenni, azonban a gyors leszálláshoz már új védence segítségére volt szükség. A férfi felnyögött ahogy vállával érkezett a hideg és kőkemény lefelé vezető betonlejtőre, ami egy nagyobb, erkélyszerű kiemelkedésre dobta kettejüket. A környezetet tekintve az alagút nem egy állomásnál végződött, hanem egy üzemeltetési szekció átjáróján. Ám az állapotokat tekintve itt már egy jó ideje nem hogy üzemeltetni, de még átjárni sem jött senki.
Derin fájdalomtól sziszegve állt fel a padlóról a mellénye és sugárvetője után kapkodva, majd miután mindkettőt ismét magához vette, körbe nézett maga körül. Az átjáró és a sínek körül magas épületek tornyosultak, s azoknak is csak a rosszul karbantartott oldala. Soha senki sem nézett erre, elvégre nem sok látnivaló volt. A közelben valahol egy hatalmas csatorna lehetett, legalábbis a szagokból ítélve. De Derinnek ezek mind ismerős helyi ismertetőjelek voltak, röpke tizenöt éve alatt semmi sem változott itt.
Miután sikerült a fájdalom letagadhatatlan jeleit letörölni arcáról a lány felé nézett, majd csak bólintott felé. Miért, ő se tudta igazán. Talán csak el akarta ismerni, hogy még mindig életben vannak. Ezután gyorsan egy az érkezésük pontjához közeli bejárathoz sétált, ami a külső átjáró egyik végpontja ként szolgált. Vállát dörzsölve beljebb tekintett, s csak egy félig tárult automata mechanikus ajtót látott, ami egy sötét folyosóra nyílt. Az ő idejében még legalább világított a lámpák fele errefelé, de úgy tűnik manapság senki sem jár errefelé. Derin intett a lánynak, hogy kövesse, majd begyömöszölte magát a félig arrébb csúsztatott fém ajtón. Egyik mellényzsebéből előkotorta a siklója indítókulcsát, amin volt egy hasznos kis mini-zseblámpa, ez nyújtotta nekik az egyedüli fényforrást a folyosón.
Egy pár perces gyaloglás volt csupán, ami átvezetett néhány másik folyosón, szobán és lépcsőn, de a harc nyomai letagadhatatlanok voltak: lyukak a falakon, néhol évtized óta száradó vérfolt, falból kitépett drótok, elhagyott ruhadarabok és használhatatlanságig rozsdált, elhagyott közelharci fegyverek hevertek a földön. Legalább valakik elhurcolták a hullákat. A fejvadászban még túlságosan is dúlt az adrenalin, fájdalom és a kifulladás érzése, mint hogy sem az emlékekkel tudjon foglalkozni. De így is, érezte valahol az elméje leghátuljában, hogy valami kiakar fakadni magából. Képességeinek hátránya, hogy túl hamar rá tud hangolódni a helyszínre és a hozzá kötődő tapasztalataira. Derin fogcsikorgatva sétált előre.
Nem sokkal később szerencsére elérték a helyet ahova Derin akarta vinni a lányt. Egy nagyobb terem, mintha valami üzemeltetési központ lehetett volna még létrehozásának idejében, számítógépek, víz, gáz és egyéb, más csövek hálózták be, persze minden ugyanúgy működésképtelen volt mint az üzem többi részén is ahol átsétáltak. Bármi is volt a célja ennek a helyiségnek, ami biztos, hogy valaki évekkel ezelőtt egyfajta rumlis, nagycsaládos nappalivá varázsolta: kanapék, ebédlő és játékasztalok, félig kész barkács és gépészeti projektek, italos ládák, és a többi. Egy méretes, plafonon tátongó lyuk nyújtotta az első fényforrást amivel a két üldözött először találkozott sétájuk során, és egyben azt is jelezte, hogy már senki se használja ezt a termet, se eredeti, se "új" mivoltjában.
Derin további gondolkodás nélkül levágta magát az egyik poros kanapéra amelyik a legközelebb volt a fényt nyújtó lyukhoz, bele nem gondolva, hogy milyen állatok költözhettek be ide az évek során. Hátra hajtotta a fejét, becsukta szemeit, majd nagy levegőt vett. Kifújáskor azonban inkább csak köhögni sikerült. Rájött azonban, hogy ez a "meditatív" testtartás és csend túl sok teret enged a hely múltjához kapcsolódó gondolatoknak, ezért gyorsan ismét kinyitotta a szemét, majd a lány felé tekintett.
- Akkor kezdjük az elején - aprót sóhajtott - Az én nevem Derin Thenar. Benned kit tisztelhetek? És mégis hová valósi vagy, hogy csak így egyedül kóricálsz a város egyik legveszélyesebb körzetében? - a szülőkre direkt nem kérdezett rá. Ő se értékelte volna a lány helyében a kérdést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
13

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Hétf. Feb. 26, 2018 10:35 pm

Talán csak én látok rémeket, de érzem, ahogy úgy érzem kirántom a férfi vállát a helyéről, ahogy a karját fogva levetődök oldalra a betonlejtőre, amint kiérünk az alagútból. Talán nem, valószínűleg nem, de csak akkor engedtem el a kart, amikor már egyértelműen nem voltunk a vonat útjában. Tehát későn ahhoz, hogy akadálytalanul tudjuk irányítani az esésünket lejtőhöz. És inkább az én pánikom kapaszkodott, mint az ő védelme.
-B-bocsánat- motyogom aggodalmasan, ahogy én is felkászálódok a földről. Hallom felszisszenni, látom dörzsölni a vállát, és ha nem esek pánikba és rántom le, akkor is leugrott volna ő is, hisz neki volt a terve eleve, és akkor tudott volna úgy ugrani, hogy jól érkezzen.
Szétnézek, miközben feltápászkodok a földről. Itt mégsűrűbb a toronyerdő, talán magasabb is, mint kint, a rakpart környékén volt, amerre eddig jártam, és nyomasztóan emelkednek a végtelenségig az épületek mindenfele, holografikus színek reklámkáoszával tarkítva. Ijesztő, mind a terek méretével, mind azzal, mekkora monstrumokkal vannak telezsúfolva. Nem tudom, csak a szemem előtt folynak egybe, vagy építészetileg is tényleg. Inkább le is hozom a tekintetem vissza a közeli környezetemre, már így is túl elveszettnek érzem magam, és ez sem segített rajta épp.
Mert ez sokkal jobb. Sötét, halott folyosó, elhagyott fegyverek a padlón. Közelebbhúzódnék előlük a falhoz, ha azt nem tarkítanák lövésnyomok. Bevillan a túl friss emlék, a folyosó hirtelen jól kivilágított, fehér plasztacél. De a lyukak a falon változatlanok maradnak. Azok ugyanúgy illenek a képbe, ahogy itt vannak.
Ahogy a terembe vagy szobába érünk, segít a plafonon beszűrődő fény, nem a képzeletemre van bízva minden, amit nem épp az apró zseblámpa világít meg. Nem lélekemelőbb, de legalább nem változik emlékekké, csak az a halott szoba marad az elhagyatott bútoraival, ami önmaga.
Óvatosan támaszkodok neki egy poros kanapé karfájának, főleg azután, amilyen felhőt kavar maga köré a férfi, ahogy egy másikra ejti magát. És elérünk arra a pontra is, amitől talán jobban félek, mint bármitől a mai napomból. Válaszok. De tartozom neki. Derinnek, ha már tudom a nevét is. Thenarnak? Nem tudom hogy illene, mindenkinek, akit ismertem, csak egy neve volt eddig. Meg egy pozíciója vagy sorszáma. Nekem is. De minden esetben, tartozom neki. Sokkal többel is, mint pár válasz.
Miraon. Mir. 28-as alany. De talán még mindig veszélyes kimondani, kiadni.
-Mira- mondom végül, remélem nem motyogok annyira, hogy ne hallja jól, félek mégegyszer mondani is. Pedig ebben a formájában nem szólított még senki, és talán lehet olyan gyakori is, hogy önmagaként vagy valamiből rövidítve hétköznapi legyen. Nem tudom, talán még a Miraon se ritka. De semelyikünknek nem egyezett a neve bárki másikunkkal, úgyhogy nem tudhatom, melyikünké volt ritka vagy gyakori.
-Nem ide.- Talán egyértelmű is, mint az, hogy semmit nem tudok a városról vagy a környékről. Mint hogy az egyik legveszélyesebb körzet. -Már sehova...
Nem merek többet mondani. Ennyit is alig.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
15

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Szer. Feb. 28, 2018 11:27 pm

Egy dolog biztos a lánnyal kapcsolatban, az, hogy semmi sem az. Nem tudott meg túl sokat a válaszaiból, ami Derint arra késztette, hogy alsó ajkát lejjebb biggyessze. Láthatóan irritált volt. Persze, természetesen megérti a lány helyzetét is. Attól, hogy megmentette még mindig csak egy idegen, aki egy elég barátságtalan helyre hozta. De azért talán egy kicsivel több információ nem ártott volna. Na mindegy, maximum tovább kérdezgeti, akkor is ha egy szavas válaszokból kell összeraknia, hogy ki is a kölyök.
- Szóval Mira. Nem vagy túl beszédes fajta mi? - kérdezte cinikusan Derin - Azt már legalább tudjuk, hova nem vagy való. Ha hiszed ha nem, néha ezt is fontos tudni magunkról. Segít abban, hogy később jól választhassunk otthont  - ebben a pillanatban valami elkezdett halkan csipogni Derin mellénye alatt. Mellényébe nyúlt, majd kihúzott egy tenyerénél kisebb holoprojektorral felszerelt kommunikátort. Egy pillanat erejéig a kommunikátoron tartotta tekintetét, majd Mira felé nézett - Gyorsan el kell sajátítanod ezt a képességet, mert velem nem maradhatsz huzamosabb ideig, az biztos.
Mondta volna, hogy most maradjon csöndben, de nem hitte, hogy a lánynak parancsra lett volna szüksége erre. Megnyomott egy gombot a kommlinken, s rögtön egy kék hologram lőtt fel annak vetítőjéből: egy hutt volt, akinek épp egy zsíros húscafatot tolt a szintén zsíros szájába egy nő, ruházata alapján rabszolga.
- Kagguma - Derin köszönésképp említette meg a hutt nevét.
- [Derin, Derin, Derin... Hogy halad a kis projekt amit rád bíztam, hmm? Tudod, amelyik oly fontos nekem, hisz abból tudom csak meg igazán, mennyire bízhatok barátságunk jövőjében? Tudod melyikről beszélek?] - a szavaiból árad a pökhendiség, még esetleg akkor is, ha a lány nem érti a hutt nyelvet.
- Kicsit később leszek vele kész mint gondoltam. Adódott egy-két probléma - a férfi rezzenéstelen pókerarccal válaszolt.
- [Tudom, te barom! Nem hiába hívtalak] - itt drámai módon homlokához emelte karját a hutt, vagyis próbálta volna - [Azt cincogták a patkányok, hogy besasszéztál a 296-ba, földhöz vágtad Qumant majd elmentél anélkül, hogy kicsináltad volna! Nem erről volt szó. A helyiek tudják, hogy nekem dolgozol, most mihez kezdjek veled? Most úgy kell tegyek, mintha sajnálnám, hogy az én emberem tette ezt. Egy üzenetet akartam Quman halálával küldeni, de most az egész ötlet vesztett az értékéből.]
- Nyugalom, megígértem, hogy elintézem a dolgot, és ez így is lesz. Csak adj egy pár napot - a fejvadász sóhajtott.
- [Huszonnégy órát kapsz. Nem fogok megalázkodni a városnegyed előtt egy bocsánatkéréssel, úgyhogy az előtt végezned kell a melóval mielőtt erre kényszerülnék.]
- Egy nap arra sem elég, hogy rendes tervet rakjak össze!- Derinben láthatólag felment a pumpa, előre hajolt a kanapén, hogy közelebb kerülhessen a hutt digitális képmásához.
- [Találékony legény vagy te, Derin, biztos megtalálod a legjobb megoldást. Bízz a szerencsédben, hisz eddig mindig kihúzott a bajból, nemde bár? Átküldtem a disznóól címét amit Quman az otthonának hív. Ne keress, csak miután sikerült elintézni mindent.] - Kagguma képe ezzel vissza is szívódott a kommlink mélyébe.
- Remek - Derin lazán a kanapé másik végébe dobta a kommlinket, majd bal kezébe temette arcát. Egy pár percig így folytatta az önsajnálatot, majd egyszer csak felpattant a helyéről, és átsétált egy másik szobába, a lányt egyedül hagyva a nappaliban. Ez a szoba apró volt, ránézésre egy kis ipari sufninak lehetett volna nevezni. Poros dobozokkal volt tele, rendezetlenül álltak egymás hegyén-hátán. Derin szisztematikusan kezdte el átfésülni a dobozokat, egyre hangosabb zajokat és porfelhőket gerjesztve mozdulataival. Egy pár pillanat múlva győztes tekintettel tért vissza a nappaliba, egy szürke köpennyel és egy barna, ízléstelen sapkával.
- Nem tudom, te hogy vagy vele Mira, de én mindjárt éhen halok. Kapd fel ezeket, felnézünk az utcákra valami kajáért. Meg veszünk neked viszonylag normális ruhákat, hogy ne fagyj meg. - mondta Mirának, miközben magához vette az előbb kanapéra dobott kommlinket.

//Nyugodtan leírhatod az emberektől nyüzsgő utcát, és hogy milyen ételbárt választanak ha akarod : D //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
13

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Szer. Márc. 07, 2018 12:40 am

-Nem akartam teher lenni- mentegetőzök lesütött szemmel.
-Elhiheti, nem én akartam ide kerülni. Itt nem tudok semmit- teszem hozzá hosszú habozás után. Talán lejön a szavaimból a kérdés, de kérni már nem merek, semmit, még csak tanácsot se, hogy hogyan lehet itt épp csak túlélni, elboldogulni valahogy. Így is túl sok van már a rovásomon. Túl sokmindenért tartozok, és még csak el se tudom képzelni, mivel. Mivel tudok egyáltalán? Annyit tudok, mit abszolút, semmiképp nem, erőszakkal se tudnám, lennék hajlandó rávenni magam, és az is ijesztően kevés és szélsőséges. De még megkérdezni is félek, mivel téríthetnék vissza Derin értem hozott áldozataiból. Félek a kérdéstől. Félek a választól.
Ahogy a férfi kézbeveszi a kommunikátort, hogy válaszoljon a hívásra, elfordítom a fejem. Nem tudom, meddig "lát el" a készülék, bár szerintem kívül vagyok a pár méteren, ami annyira kell, hogy a hívó is lássa a túlvégen, akivel beszél. Ha véletlen mégis benne lennék, legalább az arcom nem látszik, bár igazából nem is ezen az alapon fordulok annyira el. Nem az én dolgom, nem rám tartozik, nem akarom, hogy azt higyje, kihallgatom a beszélgetést.
De ha nem dünnyögöm túl befogott füllel, amit nem fogok, mert nem akarok zavarni vele, akkor akaratlanul is hallom, és értem a Huttot. Mind a nyelvet, mind a beszélőt. Tudtam, hogy Derin dolgába nehezítettem bele a jelenettel a kocsmában, de mostmár azt is tudom, mennyire megnehezítettem vele a munkáját, és egyben rontottam el egy Hutt napját is. Minimum. Ha nem meghiúsítottam.
-Bocsánat- motyogom, miután a hívás végetért, és a holokomm a kanapén landolt. Csak lesütöm a szemem, miközben magamra hagy a kihalt szobában, és hagyom telni az időt, mert úgyse tudok bármi mást csinálni, aminek több értelme van. És így legalább talán nem rontok el valamit.
-Igazán nem...- Nem tudom, mire számítottam, de nem arra, hogy minden után még segítsen, adjon és felajánljon dolgokat.
-Köszönöm- mondom inkább az előző mondat folytatása helyett. Ennyivel mindenképp tartozom. A sapkát mélyen a fejembe húzom, és bebugyolálom magam a köpennyel. Jólesik a melege, és elrejt, bár valószínűleg a félelmeim elől inkább, mint rosszakaróktól, ennyire az egész városban talán nem engem keres mindenki mindenek felett.
-Mivel tartozom ...mindenért?- kérdezem nagyon hezitálva, nagyon sok fontolgatás és bátorságösszekaparás után. Az mégse járja, hogy csak teher és hátráltatás legyek, és talán jobb túlesni a kérdésen. Legalábbis nem a feszült várakozás fog kínozni.

Inkább nem megyek hozzá közelebb, innen pár méterről elhiszem amit gyanítok, hogy a korláton túl a semmi van, és az utca a levegőben lóg, mint több hasonló fölfele, utcák vagy terek formájában nyúlva ki épületmonstrumok oldaláról, vagy kötve össze közeli szomszédos toronyházakat. Talán nincs nagyon messze még a földszint lefele, de gyanítom, hogy nem csak egy-két emeletre van. Az utcát holografikus formák szalagjai ölelik körül csőként, fal és tető illúzióját adva, de igazán csak az alibi korlát és az óvatosság áll a leesés útjába. A hídszerű út mentén különféle standoknál különféle lények - a projektvezető az "uen" gyűjtőnevet használta minden faj összességére - árulnak különféle portékákat, vannak kütyük, gyanús kütyük, stimulánsok, gyanús stimulánsok, és szinte kizárólag nyanús, olyan dolgok, amiket fogyasztási célokra kínálnak. Az a tál ...dolog ott például, amit nem bizalomgerjesztő tésztának néztem, nem az étvágyamat hozza meg, ahogy mozog, és mutatja, hogy él. Ameddig az adott vendég puszta kézzel a szájába nem emel egy marékkal, és kezdi el rágni.
Megkönnyebbülésemre nem itt állunk meg, továbbhaladunk pártíz métert az utcán, ami hídból átlényegülve egy monstrumépület belsejében folytatódik. A standokat felváltják a boltok és beülős kifőzdék, amik közül az egyiket megcélozzuk, és itt már a pultban sorakozó kínálat legtöbb elemét is felismerem ehetőként. A többihez is csak elfogadható mértékben kell megerőltetni a képzelőerőm, hogy el tudjam fogadni, valaki szerint az étel.
Mondjuk nem segít, hogy a mellettünk ülő egyén azzal viccelődik - remélem viccelődik - felebarátja megkérdőjelezhető örömére, hogy a napi specialitással vigyázzon, mert kikel a gyomrában, kirágja magát, és kalapot emelve, énekelve tovatáncol. Már megint.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
15

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Hétf. Márc. 19, 2018 5:41 pm

Derin csak egy halk kuncogást eresztett ki magából, s utána egy hitetlenkedő, félszeg mosolyt öltött arcára. Még, hogy mivel tartozik neki a lány? Valami jó, több éven keresztül kamatozó megegyezés kéne.
- Szóval, hogy mivel tartozol? Hmm… - itt megdörzsölte álla hegyét, mintha mélyen gondolkodna - Legyen egy hajó! Igen, igen… egy hajó nagyon jól jönne, hogy megszabadulhassak ettől a párás szemétdombtól amit bolygónak csúfolnak - Derin elindult az utcafelé - Ne aggódj amiatt, hogy mikor adod oda. Csak ne felejtsd el.
Természetesen egyáltalán nem gondolta komolyan, de hátha a gyermeki lélek kis maradványa megnyugszik és úgy fogja fel, hogy nem kell többet arról beszélnie, hogy mivel téríti vissza adósságát a férfinak.

Az utcára kilépvén a fejvadász körbenézett, de nyugodtan konstatálta, hogy olyan nyüzsgés van mint általában, könnyen el lehet vegyülni. Rég volt itt, de azért csak úgy döntött, hogy elkerüli régi törzshelyeit, nem biztos, hogy jó ha felismerik. Számára otthonos volt a környezet, de feltűnt neki, hogy a lánynak teljesen idegen a táj és a vele járó zaj illetve szagok. Egyre furcsább volt neki a szituáció, kevés hely volt a naprendszerben ahol ne lett volna lehetősége valakinek ilyen zsúfolt városnegyedekkel találkoznia. Bár igaz, hogy a Nar Velar talán mégis kirívó egyed. Esetleg mandalori? Megmagyarázná, hogy honnan ért az emberek földhöz vágásához, illetve, hogy miért óckodik bármitől ami nem a klánjának a része. Bár ötlete sincs, sokat sose tudott arról a népről. De mindegy is, rákérdezni már úgy sem fog, csak egy kicsit meghajtotta Derint az emberi kíváncsiság.
Rengeteg bódé mellett elhaladtak, de mivel arrafelé jobban ismerték Derint mint a boltok tömegében, ezért tovább haladtak. A férfinak már amúgy sem nyújtott újdonságot a sok undorító féreg és rovar amit kint árulnak. Szerencsére bent nem volt kihívás olyan ételbárt találni, ahol emberek által is fogyasztható kaját szolgáltak fel. A kalapos-táncolós meglepetést ő maga is megmosolygja, erről eddig még nem hallott. Az eddigi legrémisztőbb mese amit saját maga hallott eddig arról szólt, hogy néhány bolt egy hibás, radioaktivitást kieresztő ipari géppel süti át az eledelt, nem pedig olajjal. Szerencsére nem volt zöldes-sárgás árnyalata a sült halnak, ezért ő e mellett döntött, bár nagy eséllyel ez sem a legszanitárisabb, tisztavízű patakocskákból származtak. Kagguma megelőlegezett számára egy kis pénzt, de azért remélte, hogy Mira nem egyből a legdrágább menüt választja, mert lassan abban is kételkedik, hogy tudja-e a lány mit ér egy kredit.
- Mindig olyan jó látni amikor apukák együtt mennek el vásárolni a lányukkal! Errefelé mindenki olyan léhűtő, ritkán látok szülőket akik eleget foglalkoznak a gyermekekkel - szólalt meg a túlságosan is barátságos ételbár tulaj mikor eléjük rakta a megrendelt étkeket.
Derin egy pillanatra leblokkolt, szünetkérésképp gyorsan bekapott egy darabot a neki osztott halból, és a rágás által nyert időt használta gondolkodásra. Na erre nem gondolt. Még a végén egy véletlen idegen figyelmessége fedi fel őket Quman paraszjtai előtt.
- Csak így tudok biztosra menni, érti. Másképp honnan tudnám, hogy este nem épp valami alvilági kocsmában keveredik bajba egy részeg idióta miatt? - a rágás befejeztével mintha kattant volna valami az agyában - Inkább ruhákra költök, mint orvosi költségekre.
- Menjen már uram, nem kell kifogásokat felhoznia! - a tulaj röhögött egyet - Különben is, fiatal még a hölgy ahhoz, hogy kocsmákban járjon.
- Ön mióta is él a Nar Velaron? - kérdezett vissza Derin hitetlenkedve - Történtek már furcsább dolgok errefelé.
Eztán a tulaj hagyta őket, hogy lassan befejezzék az ételeiket. Derinnek éhesebb volt mint gondolta, így jól esett a kis estebéd, arról nem is beszélve, hogy semmi sem rágta át magát a gyomorfalán - még. A lányhoz fordult.
- Szóval, miféle ruhákat akarsz magadnak Mira? - kérdezte.
- Ó, van egy rendkívül jó ruhabolt lányoknak úgy három bolttal arrébb, mindenképp nézzenek be! - mondta lelkesen a tulaj, nyílván véletlen hallotta meg a beszélgetést.
Derin kétkedő tekintettel bámult a közbeszólóra a javaslat hallatán, de utána kérdőn nézett a megint vissza Mirára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
13

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Pént. Márc. 30, 2018 12:27 am

-Oké...- motyogom magam elé lelombozottan. Egyáltalán nem lettem nyugodtabb a választól, ha válasz egyáltalán. Nem vár semmit és csak viccelődik? Ha igen, nem oldott a feszültségemen, és nem sikerül értékelnem a humorát. Tényleg elvárja, hogy egy hajóval honoráljam a segítségét, majd talán évek múlva? Hogy, vegyem, lopjam, raboljam, építsem alkatrészenként? Térjek vele majd egy napon vissza, vagy ez lesz majd a kilépőm, amiért cserébe távozhatok végül mellőle? Csak mondott valamit, hogy elhallgassak pillanatnyilag? Ha igen, nem vár komolyan semmit, vagy csak más dolgai miatt ezzel tolta odébb az igazi válasza megadásának szükségét? És tessék, ugyanott tartok, mint kérdés előtt, nem tudom, mire számítsak, feléltem az összekapart bátorságom, és mostmár meg se kérdezhetem, az már megvolt, és ő ezzel letudottnak tekinti a témát, minimum mostanra.
Hálátlan lenne rosszallást mutatnom érte, de csak az így se csekély kétségeimre lapátolt mégtöbbet.

Az ételbár kínálatát nézve még mindig nem vagyok biztos a menü legalább felében, hogy ehetőnek találnám-e, de itt legalább már van, ami nem az elriasztásomra lenne csak képes.
-Én is- vágom rá talán gyanúsan kevés gondolkozás után, ahogy Derin választ magának a menüről. Vagy csak paranoiás vagyok már lassan. De ez a legbiztosabb ötletem, ő kiismeri magát errefele, és csak nem kér magának olyat, ami nem alkalmas fogyasztásra, vagy találna pofátlanul drágának. Valahol szomorú, és valahol jóleső, ez az első sikerélményem ma: egyszerre ehetek egy rendeset a napokban, kerülöm el a magam gyanútlan megmérgezését, és azt is, hogy mégtöbb kerüljön a rovásomra. Remélhetőleg.
Először szeppenten pislogok a tulajra, ahogy megfeltételezi, hogy egy családot szolgál épp ki, ami hamar átvált ijedt, döbbent felháborodásba Derin felé.
-Deé...- sikerül csak nyikkannom, és örülve a mélyen fejembehúzott sapkának, inkább csak közelebbkuporodok a tányérom fölé, ahogy érzem magam elvörösödni. Végülis, bizonyos szempontból pontosan így kezdődött az ismeretségünk, mint amit Derin mondott a büfésnek.
Akkor és ott eszembe se jut, hogy ezzel még a történethez is hozzájárultam talán. Egy legutóbbi incidens miatt apám most jobban a körmömre néz, és mellette vagyok napközben, hogy szemmel tarthasson.
De inkább csak abba gondolok bele, hogy még ha kicsit pocsolyával fűszerezve is, de az utóbbi hetem élményében megváltásízű ez a hal a szánalomszáraz talán-kenyérhéjhoz képest, amit ez előtt ettem legutóbb. Úgyhogy csöndben hagyom is Derint csevegni inkább a tulajjal.
Ezt olyan jól sikerül, hogy pár a másodperc csöndből esik le, hogy az épp elhangzott kérdés épp nekem szólt.
-Nemtom, majd meglátom, mi tetszik.- Fel sem nézek a tányérból a válaszhoz. Bunkónak se szívesen hangzok, de inkább csak az legyek, ne leolvasson az arcomról valamit a büfés, ami kellemetlen kérdéseket vet föl, például kik is vagyunk, ha a család csak álca volt. Vagy én vagyok megint paranoiás. Vagy azóta is még mindig.
Nincsenek nagy igényeim, ruhából legyen, és időjáráshoz illőbb a mostanra elnyűtt, vékony öltözetnél, amit akkor viseltünk, és ami egy hajófedélzet szabályozott környezetébe szabadidős ruhának lett tervezve, nem kétségbeesett túlélésre a legelején vízbe áztatással kezdve. Többekközt...
De ez pont egy gyanúsan szokatlan válasz lenne, úgyhogy megtartom akkorra, amikor csak Derin hallja, nem egy segítőkész idegen, aki még azt hiszi, egy rendes, hétköznapi gyereknek tették fel a kérdést, nem... ennek, bárminek is számítsak inkább.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
15

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Hétf. Ápr. 30, 2018 12:57 am

Hallván Mira nemtörődöm válaszát Derin csak ránézett az étteremtulajra és cinikusan felvonta mindkét szemöldökét. A tulaj csak jóízűen felnevetett, majd elnézően legyintett.
- Áh, fiatalság, bolondság, ahogy mondani szokták! Na de hagyom is magukat, hogy nyugodtan befejezzék az ételt, remélem tetszésüket lelik benne! - majd ezzel odébb is osont a figura.
- Hát persze, köszönjük! - mormolta halkan a választ Derin, majd megkönnyebbülten sóhajtott egyet.
A fejvadásznak máris hiányzott a szabadság ami az egyedüllétből származott, eddig sosem kellett felnőtt élete során magyarázatot adnia senkinek étkezés közben. Ezért is kell majd minél előbb valami megoldást találnia arra, hogy a lány a saját lábára álljon - vagy legalábbis ne az övére.
Ezektől a gondolatoktól függetlenül végre zavartalanul folytathatta a hal fogyasztását. Szüksége lesz az energiára a mai nap folyamán. Még nem tudta, hogyan fogja elintézni a rá aggatott feladatot, főleg a lánnyal a nyakán. Ha bár nem tűnik nyughatatlannak mint a legtöbb utcai kölyök, nem szívesen hagyná egyedül a régi bázison. Bár üresnek tűnt, nem lehet tudni, hogy ki vagy mi mikor téved be oda. De a másik részről meg kizárt, hogy magával vigye Mirát a munkára, azt se értette igazán, hogy hogyan juthatott eszébe egyáltalán a gondolat. Sajnos viszont senkit sem ismert, akiben megbízhat, legalábbis már nem.
- Nos ez remek volt, de mennünk kell! - mondta Derin az étkezés befejeztével, majd felállt a pulttól, és rögtönzött kézjelekkel mutatta Mirának, hogy ideje távozni.
- Jöjjenek máskor is! - kiáltotta utánuk az étteremtulaj.
Derinék az említett ruhabolt felé vették az irányt, s a férfi csak remélni tudta, hogy nem készül majd róla kép egy lányokra specializálódott üzletben. Sokat csökkenne professzionális hitelessége.
- Látom gyorsan tanulsz - mondta Mirának, arra utalva, hogy viszonylag hamar szerepbe jött az imént - Bár nem mintha az igazi sztorit bárki elhinné, így mégis egyszerűbb. Kevesebb az esélye, hogy idő előtt megtalál minket valaki akinek nem kéne - bár úgyis csak ma estig számít az egész, mondta majdnem. Csak azért nem, mert még sem akar gyilkosságról beszélni a lány előtt.
Három bolttal arrébb meg is találták a butikot amit "Pink Álom"-nak tituláltak, és Derin szinte egyből megbánta, hogy hallgattak az étteremtulajra. Ettől függetlenül viszont nem ismert ő sem más, lányokhoz igazodó helyszínt, bár abban sem volt biztos, hogy ezek egyáltalán tetszenének-e Mirának. Azonban nem akart bizonytalannak tűnni, s emiatt nagy svunggal lépett be az ajtón, ahol egyből a bolt egyik unott női munkatársa fogadta, számon kérő tekintettel.
- Miben segíthetek?
Derin egy pillanatra lefagyott, majd merev arcmimika mellett hirtelen Mirára mutatott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
13

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Vas. Május 20, 2018 2:51 pm

Én csak félénken biccentek egy aprót, ebből a félénk a tányéromba hajolás és a fejembe húzott sapka alól ki se látszik szerintem. Mira ezek szerint szűkszavú és bunkó. De úgy tűnik, engedelmes is, amint végeztünk, szó nélkül követem Derint. Mindegy, csak ne kelljen szerepet játszanom, ebben én nem vagyok jó.
Hálás vagyok az ételért, és szükségem is volt rá, hogy napok után végre egyek valamit, de abba nem fog beleszakadni a szívem, hogy innen továbbállunk.
Derin elismerése jólesik, talán még egy apró mosolyt is csalna az szám sarkára, ha nem lógna a szavai végén a fenyegetettségünk.
Közelebb húzódok hozzá, ahogy haladunk tovább a kifőzdés illető ajánlotta bolt felé, közelebb, mint szeretném, de inkább ebbe törődök bele, mert beszélni nem akarok hangosabban, mint szükséges, inkább ne is hallja más, még ha érdektelen vadidegenek is.
-Fura lett volna akkor mondani, de igazán elég valami egyszerű is. Elég csak hogy ruha legyen. Meg ne feltűnő.
Tényleg, beérném még valami semilyen, seszínű kezeslábassal is, mint ha valami szerelőinas lennék, igazán nem kell semmi különleges nekem.
De odaérünk a bolthoz, aminek már a neve sem a legbizalomgerjesztőbb, legalábbis nekem, aki eltűnni akarnék inkább, mint fel-, biztos nem. Látom a népeket az utcán itt, meg minden második holoreklámot a felhőkarcolók falain, a divat itt feltűnő. De ez még hagyján lenne.
Felnézek Derinre, aki fagyott arccal nézve csak rámmutat. Próbálom visszafogni a bizonytalan tekintetemen túli jeleit annak, hogy kétségbe vagyok esve, bőven elég, hogy ennyi már kiült rám. Itt még nem ismernek minket. Mennyire hihető, hogy mindketten némák legyünk? Én nem hiszem, hogy meg tudnék szólalni, biztos nem bármi előremutatót.
Itt fogunk lebukni. Itt fogunk feltűnést kelteni a bénázásunkkal, felhívni magunkra a figyelmet. Tudom, hogy nem segít, hogy leblokkolok, de talán bármi más, amit tehetnék csak méggyanúsabb lenne, vagy annak sikerülne minimum.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
15

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Csüt. Júl. 26, 2018 11:16 pm

A világ mintha leállt volna egy pár pillanat erejéig, Derin fejvadász illetve legfőképp agglegényi mivoltjából adódóan még közelébe se jutott hasonló szituációnak, s ötlete se volt, hogy néz ki egy apa-lánya bevásárló roham. Ráadásul, hogy néz ez ki kamu formájában? Az eladónő továbbra is unottan váltogatta tekintetének súlypontját a két vásárló között, és szemöldökei egyre inkább felfelé barangoltak, kérdő nézése már lassan átégette Derin retináját. Míg csak nem úgy döntött, hogy megembereli magát, leeresztette mutatóujját elítélő pozíciójából és megköszörülte a torkát.
- Nos, hát... tudja! - A férfi szinte könyörgött saját arckifejezéseivel a nő felé, majd mikor az nem adta meg a várt felmentést, folytatta - Ruhát szeretnénk venni, a lányomnak... És rám maradt a feladat... - Gondolta, hogy ez elég lesz már, de a nő még mindig csendben várta a többit. Derin már lassan ingerülten szólalt oda neki - Nézze, tudna segíteni a lányomnak? Nem értek ezekhez a ... dolgokhoz - hajolt közelebb, ismét szinte esdekelve.
A nő fel-le nézett Mirán, majd egy hosszú sóhaj után megfordult és intett a lánynak, hogy kövesse.
- Rendben, csak bírja fizetni, papa - mondta egykedvűen.
Derin kicsit oldalra fordította a fejét, és a levegőben a nő után nyúlt, persze nem érve őt el.
- Azért csak csínján, nem kell egy egész gardrób!
Úgy tűnt a nő nem érezte gyanúsnak a párost vagy legalábbis talán megszokta a borzalmasan alul-képzett faterokat. Így már Derin számára remélhetőleg csak arra kellett várni, hogy a lány valami neki tetsző szerelést kapjon. Csak nem tart olyan sokáig...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   

Vissza az elejére Go down
 
296 - Wretched hive
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Star Wars - Children of the Force :: Karakterek :: Naplók :: Miraon Nen-
Ugrás: