HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó






Share | 
 

 296 - Wretched hive

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
7

TémanyitásTárgy: 296 - Wretched hive   Hétf. Jan. 15, 2018 12:52 am

Nem a legfelemelőbb érzés kéregetve, mások vonakodó könyörületéből élni meg, főleg egy ilyen helyen, mint Nar Valar, pláne ezek a lepukkant részei, de legalább hű társamként kitart mellettem az érzés, hogy az egészet megérdemlem. Pedig a helyzetem nagyrészéről nem is én tehetek.
Csak Alról. Ő vitathatatlanul jogosan engem kísért. Még egyszer sem aludtam idelent pihentetően, pedig vagyok olyan fáradt már, hogy ha fedele, oldala van, hogy az elemektől megvédjen, vagy akár csak vízszintes, és elférek rajta, beérném vele egy éjszakára. De ha nem a történteket élem át újra, Al keres fel álmomban, és mindig ugyanolyan halott, az elmém mindig kiegészíti a részletekkel, amit nem láttam, nem voltam képes, elég erős megnézni, és van, hogy vádol, vagy számonkér, vagy csak hív magával, de mindig könyörtelenül emlékeztet: őt végül, igazán, én öltem meg. Még ha a gyilkosa nem is én voltam.
Nem vagyok sokkal jobb állapotban, mint az elmúlt napokban bármikor, bár már egyre kevésbé fáj, ahol a súroló sugárnyaláb felszántotta a lapockámat, és a felszakadt fejbőröm is gyógyulásnak indult talán, bár ott a koponyám tetején, hajam alatt nem tudom megnézni, de napok óta ugyanazokban az egyre csak koszosabb ruháimban járok. A hajamból ki tudtam mosni a belealvadt vér nagyrészét. Valami hordóban összegyűlt koszos esővízzel, a tövében inkább békén is hagytam, mintsem a sebet is azzal mossam át véletlen, így is csoda, hogy nem tűnik gyulladtnak.
Egyre beljebb keveredek a városban, bár arra még nem sikerült rávennem magam, hogy lopjak ételt, vagy valami ruhát, ami pedig szükséges lenne ahhoz, hogy a legrosszabb színvonalú részeket hátrahagyhassam, annak reményében, hogy az egy apró fokkal szebb utcákon egy apró fokkal jobblelkű népek lakhatnak. Itt akik megszánnának, azok saját helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak a legjelképesebb minimumon túl, akik meg végül megszánnak valamivel, még nem is leplezik, hogy ha nem adna ez nekik hatalomérzetet fölöttem, figyelmen kjvül is hagynának. Mint a legtöbben, a legtöbbször. Igen, tudom a legkézenfekvőbb lehetőségem, amivel az épphogy megélhetésemnyit meg tudnám teremteni, de ez az egyetlen dolog, aminek még a megfontolásába se tudok belegondolni. Talán még fegyvert is hamarabb vennék a kezembe, amitől pedig azóta az éjszaka óta legalább ugyanannyira irtózom.
Kocsma, csapszék, vagy akármi, ami szó megfelel rá, mert ezek is csak jóindulattal. Hely, ami felett van fedél, és fogyasztható dolgokat adnak a zsúfolt és kétes jelenlévőknek, így eggyel biztosabb a leírás. Hátrányomra, várnak is érte fizetséget is.
Lámpalázasan botorkálok a pulthoz, még gyűjtöm a bátorságot ahhoz, hogy megszólaljak, kérni merjek valamit, bármit, amikor egy ...vendég, előlegezzük meg neki ezt a szót, megragadja a karom.
-Kérem...- kezdem erőtlenül, könyörögve nézek fel rá. Én csak túlélni akarom a napot, lehetőleg épségben maradva. Nem hallgat meg, talán nem is hallotta meg a hangomat, a saját szavait intézi hozzám helyette.
-Hol hagytad a gazdád, kislány? Vagy talán még nincs?
-Kérem, én nem...- Nem tudom, hogyan folytatnám a szavaimat, de el is csuklanak, és bátorság kéne újra belekezdeni a mondatba. És ennyinél több.
Csak finoman próbálom kihúzni a karom a szorításából, de talán észreveszi, mert erősebben rámarkol, és közelebbránt magához, és én megijedek.
Megijedek, kitölti a tudatomat a menekülési ösztön, és egy hirtelen mozdulattal, olyan gyorsan, hogy szinte én se tudom követni, kirántom, a tengelyem körül fordulva kicsavarom a kezéből a karomat. Ezzel lerántva a férfit a bárszékéről, hogy a feje is a pultnak ütközik. Rémülten lépek egyet hátra, mentegezőzve emelve fel a kezeimet.
-Bo-bocsánat, sajnálom, én ne... nem akartam... sajnálom, nem akartam, nem akarok bántani senkit csak...- Elcsuklik a hangom.
Egy dologtól már biztos nem kell tartanom, hogy észre sem vesznek. Mindenki, az egész kis létesítményben énrám figyel, bámul, mered. És hirtelen nagyon örülnék, ha inkább észre se venne senki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
10

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Hétf. Jan. 15, 2018 2:52 pm

A hutt, Kagguma, hamar munkára fogta, pedig épp csak pár hónapja történt, hogy Derin a hozzá csatlakozásra kényszerült. Csak ezen a héten ez a harmadik célpontja. Kagguma megígérte neki, hogy hamarosan csökken feladatainak száma, attól függően, hogy mennyire szaporán dolgozik majd. Ez egy egyszerű tisztogató hadjárat: a rivális banda bár megsemmisült, még nem minden túlélő tagja volt hajlandó behódolni a férfi új főnökének. Ámbár, nem igazán bánta a túlórázást, elvégre legalább elvonja figyelmét Jekk, Malor, Rem-Lan és a többiek haláláról. Ahogy mondani szokás, a második családja voltak, még akkor is, ha ez gyakran elég diszfunkcionális módon mutatkozott meg közöttük.
Egy Quman nevű férfi, Derin látásból emlékezett rá de személyesen nem ismerte. Egy vézna girnyó hátrazselézett hajjal, valami borzasztó arcszőrzettel ami össze-vissza állt és sehogy se nézett ki, elegáns, de nem méretre szabott ruhában szokott pózolni. Valami ellátó volt, nem is emlékezett rá pontosan, hogy mivel foglalkozott, talán nőkkel, vagy kalózoktól vett mindenféle rakományt amik “kiestek egy teherszállító rakteréből űrutazás közben”? Esetleg mindkettő. Volt neki egy szokásos helye, valami 296… Egy tipikus késdobáló, bárhol találhat az ember hasonlót a Nar Velaron, gyakran akár egymás mellett szorosan felsorakozva.
Derin úgy döntött, hogy meglátogatja a helyet, s meglesi magának ezt a Qumant. Persze nem hülye, nem ott tervezi elintézni a fickót, elvárhatóan a lebuj tele lesz saját csatlósaival és cimboráival. De remek alkalom lesz arra, hogy megfigyelhesse a girnyó rutinját, s az alapján tervezze meg a galád tettet. Siklóját egy kicsit messzebb parkolta le a 296-tól. “Civil” szerelésben volt: egyszerű, sötétzöld színű kapucnis mellény alatt egy szürke hosszú ujjút viselt, barna vászon nadrágja több helyen kikopott, lábán szürke, bőr bakancs. Nem volt nála több mint ami az átlag Nar Velari lakosnál szokott lenni mint önvédelmi felszerelés: egy kés a bakancsban, egy lézerpisztoly a mellényében rejtve. Ó, talán a biztonsági villanógránát azért nem a mindennapi emberek cókmókjának része, de Derin azért egy olyat is hozott magával, mellénye hátsó részébe rejtve. Zsebre tett kézzel sétált a kocsma felé, közben szemügyre vette az utca tömegét. Nem nevezhető bulinegyednek, inkább még csak a Nar Velaron is lecsúszottnak számító csődtömegek népesítették be a környéket. Öreg fószerek, akik már az este elején a sárga földig itták, bajkeverő fiatalság, keménykedő gengszterivadékok. Észrevett egy szakadt ruhájú, hajléktalan kislányt, aki a sikátorok körül lézengett és kéregetett kevés sikerrel. Nem igazán értette, hogy mit keresett ezen a környéken egyedül, a gyerekek általában egy külön kis közösséget alkotnak a mélyszegények között a Nar Velaron, nagyjából elrejtve mások szeme elől, hogy ne bánthassák őket - tudta, hiszen ő is így kezdte amikor a városba érkezett. Többet gondolatot azonban nem szánt a lánynak, s nem is lassított le mikor elsétált közvetlen mellette. Egy kicsit távolabb megpillantotta a 296-ot, majd habozás nélkül betért oda.
Pont olyan lepukkant, mint gondolta, még világítás is alig volt, csak homályosan lehetett látni. Az ajtó melletti asztalnál foglalt helyet, hogy minél közelebb lehessen a kijárathoz, ha esetleg sietve kellene távoznia. Hátra dőlt a többszörösen felszaggatott bőr ülésen, s árgus szemekkel figyelte a kocsma vendégeit, akik közül csak egy-ketten tekintettek irányába mikor belépett. Qumant még nem látta.
- Mit kér? - kérdezte tőle kedvtelenül egy pincérnő pár perc múlva. Kinézetre pont olyan jó állapotban volt mint a munkahelye.
- Csak egy pohár vizet kérnék, vezetek - Derin hamisan elmosolyodott.
- Cöh… Az sem ingyen van, csak, hogy tudja! - s ezzel azonnal eltávozott a férfi asztalától, majd jól megváratta a vízzel.
Épp az első kortyot szürcsölte, mikor végre megmutatkozott célpontja a helyiség távolabbi pontján, tántorogva a bárpult elé állt. Remek, gondolta magában Derin. Ha Quman olyan részeg lesz, hogy kidől, akkor egész éjszaka itt ülhet majd és várhat amíg az felébred. Aztán hirtelen valami, vagyis inkább valaki váratlan történt: belépett az ajtón egy kislány. Derin felismerte, ő ácsorgott magányosan az utcán egy kis idővel ezelőtt. A többi kocsmatölteléknek először fel se tűnt, de Derinnek rossz előérzete támadt. Tudta, hogy itt valami borzasztó fog történni, a megérzéseiben mindig bízott - hiszen bár másokhoz képest talán gyenge volt ebben, de Haaldumnak “köszönhetően”, mégis csak érti az Erő sugalmait. Arcizmait megfeszítette, előre dőlt ülésén és bámulta, ahogy a lány odasétál a bárpulthoz. Látta, hogy Quman a lányra nézett részeg tekintetével, s bár nem tudja miért pontosan - nem az ő problémája lett volna -, de lassan felállt asztalától, továbbra is az előtte kitárulkozó jelenetet nézve. Óvatos lépésekkel ő is a bárpult felé indult, s mikor meglátta, hogy Quman erősködve magához húzta a gyermeket, mellénye bal része alá nyúlt jobbjával. Azonban a kislány hirtelen megpördült és egy mesteri mozdulattal lefordította Derin célpontját a székéről, aki hallhatóan nagy koppanással még a pultot is lefejelte. Derin azt se tudta, hogy köpjön vagy nyeljen, de ez a többi szemtanúra is igaz volt. Ám érezte ismét, hogy valaki más is hamarosan akcióba fog lendülni, s gyorsan odasietett a kislányhoz miközben kirántotta mellénye hátuljából egyetlen villanógránátját.
- Hé, kapjátok el a kis … ! - ordította fel valaki, de a fejvadász gránátja megszakította a gondolat menetet, ahogy is az a bárpult mögött robbant. Szerencsére ekkorra már mindenki arra figyelt, ezért esélytelen volt, hogy ne lett volna olyan aki ne vakult volna meg pár másodperc erejéig. Kivéve természetesen használóját aki épp idejében eltakarta szemét, s a lányt is, ha az épp Derinre koncentrált aki még a villanás előtt felé rohant nagy robajjal a kocsma másik végéből.
- Fuss, kölyök, gyerünk, mozogj! - ragadta meg a férfi kezét a lánynak, remélve, hogy az az ő karját nem fordítja ki. Azt is csak remélni tudta, hogy hallotta mit mondott, mert a villanógránátnak is van egy olyan kellemetlen tulajdonsága, hogy a vakítás mellé egy ideig süketít is, így saját szavait is nehezen hallotta.
Nagy sebességgel az ajtó és az utca felé szaladt a lánnyal - ha az nem tört ki a kezei közül -, bár még nem tudta, hogy merre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
7

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Hétf. Jan. 15, 2018 6:15 pm

Tisztában vagyok vele, hogy alig van fogalmam arról, mit csinálok, illetve hogy azt hogyan kéne ennél jobban. Hogyan él meg egy helyi utcagyerek. Elméletben és szimulációkból ismerek városokat, felépítést, típusokat, hogy milyen személyek találhatók ott, milyen részeken. De egy űrhajó fedélzetén éltem le az életem nagyrészét, leszámítva talán három-négy évet, amire túl kicsi voltam emlékezni, és leszámítva a talán egy hetet, amióta idelent vagyok. Senki terveiben nem volt benne, hogy utcagyerekkénti boldogulás okán járjak ilyen környéken. Vagy amilyenen ehelyett kéne, amit nem tudok.
Félelemmel nézek körbe a tömegen, kétségbeesetten húzom a felemelt kezeim inkább lassan magam elé, a mellkasomhoz szorítva, mintha elbújhatnék mögéjük. Kizárt. A helyiségben az egyetlen szempár, ami nem engem néz, az összes többit fürkészi ijedten, lévén a sajátom.
-Én nem... én nem...- mentegetőzök egyre gyengébb hangon, de csak azért nem mozdult, azért nem fordult senki ellenem, mert még döbbenten állnak a történtek előtt. És ez csak pár másodpercig fog így maradni.
A férfi, akit lerántottam, is már éktelenül szitkozódva tapogatja a homlokát, és tápászkodik föl, megkapaszkodva a pult szélében, és amint fölkel, újra én leszek a figyelme tárgya, és nem fog finomkodni. Megérzés csak, tipp, de elég valószínű. Nem mintha az előbbi fogása túl finom lett volna. És mégsem ő a legsürgetőbb problémám. Már többen is mozgolódnak, viszont valaki egy távolabbeső asztaltól egyértelműen elindult már énfelém. Félve hátrálok előle, egy egész lépésnyit, mielőtt a hátam a pultnak ütközik. Én nem akartam semmi rosszat!
Felismerem pár perccel korábbról, a koponyája oldalán rövidre nyírt hajú férfi odakintről, láttam felém vetni egy pillantást, és meg akartam szólítani, hátha egy futó pillanatnyi szemkontaktus ébresztett benne annyi szimpátiát, hogy megszánjon valami nélkülözhetővel, esetleg egy kósza kredittöredékkel, amiből még néhány majd valamikor, holnaputánra, kitenne egy egész falatra valót. Megállás nélkül továbbhaladt, mire egy lépést tettem. Végülis, semmi érdekes nem volt bennem, nem különböztem bármelyik hajléktalantól.
Nem rántottam a földre egy látszólag súlycsoportomon felüli férfit egy mozdulattal a szeme láttára. Kívülről még most se látszik, de éppenséggel simán lehetek pontosan ugyanaz a súlycsoport, számadatok terén. És mindenki tudja mostanra, képességre meg bőven több is talán.
A férfi a háta mögé nyúl valamiért, ami kizárt, hogy nem fegyver lesz, és sikertelenül próbálok a bárpult oldalába olvadni előle.
Gránát.
Csak a mozdulatból már felismerem, talán bőven mindenki más előtt. Mielőtt a mozdulat végén hátrahagyná az a férfi ujjait, én már a pult tövébe kuporodtam, a fülemre szorított kézzel, és nagyon remélem, hogy nem repesz, hogy a hátam mögötti bútordarab felfog valamit a nyomáshullámból és lángokból, hogy a dobhártyáim nem szakadnak talán be annyi tompításon át, amennyit a kezeim adnak. A szemeimet csak félelemből szorítom össze, de a szemhéjamon keresztül is látom a villanást és hirtelen hangcsapást, ami elárulja, egy kicsit legalább tévedtem. Csak villanógránát.
Egyből ki is nyitom a szemem, hogy ne veszjtsem el a felismeréssel nyert pár pillanat előnyt. A gránát dobója felém tornyosulva mond valamit, amit nem veszek ki teljes biztossággal, de mintha sürgetni próbálna. Most ő nyúl a kezem után, gyorsan kapom odébb. Az ujjaim végére zárul csak a fogása a csuklóm helyett, azok is futó érintés után kicsúsznak belőle, de engedelmeskedek a szavainak, ha jól vettem ki őket, és iramodok is kifele.
Valakit félrelökök az utamból, aki az ajtó felé benne állt, az ajtókeretet megfogva hagyom, hogy a lendületem segítsen megfordulni, hogy hátranézzek, már az utcáról befele, hogy egyáltalán felmérhessem a helyzetet és veszélyeit. Több sugárvető is előkerült, túl sok is. Többfele szegeződnek, néhány váltogatja az irányt, mérlegelve, merről fenyegeti nagyobb veszély a gazdáját, néhán az ajtó és az én irányomba, és sok a gránátot dobó férfira, bár lövés eddig még nem sült el. Ő felém fut, gyorsan fogyasztva ki a pár méter rajtelőnyömet, bár fegyvert eddig ő nem szegez rám. Rémülten hátrálok keresztül a sikátoron a túloldali épület faláig, és kicsit oldalra el, hogy legalább abból a térből kint legyek, amennyire bentről a nyitott ajtón keresztül rá lehet látni, hogy pár pillanatom legyen még felmérni, mennyire és mik elől kell menekülnöm, és merre lehet lehetőségem rá.
Egy-két keresztutca, és a nírtfejű férfi, aki talán, csak talán, segíteni próbálhat. És mozgolódás, ahogy a benti tömeg tagjai egyszerre próbálnak utat verekedni kifele és minden bizonnyal utánunk, csak egyszerre ki-ki önmaga előnyére pályázva benne.
Bekiabált szavak, egy motivációnak elég összeg, a kredit szó, és rám vagy ránk történő utalás. Ha jól veszem ki, a hátranyalt hajú ürge hangján, aki korábban karonragadott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
10

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Kedd Jan. 16, 2018 11:33 pm

Kifelé futva Derin még hátratekintett fél szemmel Qumant figyelve aki épp, hogy kezdett magához térni. Legbelül vacillált, hátha gyorsan megtudna állni, és egy gyors lövéssel leteríteni a mocskot? Nem, még saját szerencséjével is túl sok fegyver szegődne magára egyszerre. Fogait összeszorítva újra előre fordította fejét és tovább sprintelt a lány után. A kocsmából kiérvén megtorpant egy pár pillanat erejére, a gyereket kereste és szerencsére hamar meg is találta, követte a sikátor felé. Próbált visszaemlékezni, vajon, hogy is nézhetett ki madártávlatból a város ezen része? Végigfutotta agyában az összes lehetséges menekülőutat, s eszébe is jutott egy-kettő amin keresztül nehéz lenne őket követni. Hallotta, ahogy háta mögött egy kisebb lincselésre való tömeg kezdett el trappolni az irányukba. Nem baj, legalább a sikátorok között nem tudnak majd siklóval utánuk jönni.
- Kövess engem, ha élni akarsz! - ordította futás közben a lánynak, ahogy közel ért ahhoz.
A sikátorban szerencsére csak úgy tornyosult a szemét és mindenféle kacat, így néha amikor elég magas roncs-torony mellett haladtak el Derin gyorsan lerúgta ezeket maga után, hogy egy-két másodperc erejéig elállja üldözőik útját. Pár sarok után nyílvánvalóvá válhatott, hogy mi volt a férfi szeme előtt lebegő úticél: egy vonatállomáshoz vezető lépcsősor. Csak pár ember közlekedett épp rajta, így Derin és követője (már ha az megfogadta tanácsát) problémák nélkül fel tudtak szaladni rajta egyenesen a peronra - természetesen jegy híján csakis úgy, hogy sietősen átmásztak a rosszul karbantartott automata kapukon. Mikor a peronra értek az ott állomásozó vonat már épp indulni készült, így Derin egy utolsó sprintbe kezdve berontott az első ajtón amit elért.
Levegő után kapva a vonatkocsi legmagányosabb falának dőlt, bal kezével végigfutott haján és egyben arrébb söpörtbe arcából a szemtelenebb tincseket. Az ajtó felé nézett: épp bezárult, mikor feltűnt az ablak előtt egyik üldözőjük. Egy elég mérgesnek tűnő Bothan volt, aki még egy utolsó, felesleges csapást mért a jármű oldalára dühében. A többi utasnak nem tűnt túl gyanúsnak a szituáció, csak egy-ketten nevették meg. Elvégre mindenki késett már le vonatot, nemdebár? Derin nagyot fújt, aztán a lány felé fordult, ha az ott volt mellette.
- Mindig ilyen remek első benyomást nyújtassz magadról az embereknek, kölyök? - dobta oda neki, miután újra eltudott kezdeni gondolkodni a helyzeten ami kialakult. Ez az egész elég szépen átszabta a megbízással kapcsolatos terveit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
7

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Szer. Jan. 17, 2018 2:00 am

Teljes bizalmat nem fogok még osztogatni, de egy pillanatnyit egyelőre megelőlegezek a férfinak. Eddig úgy tűnik, segít, és a szavai is ezt támasztják alá, amit felém kiált, miközben elfut mellettem. Az üldözésben legalábbis egyértelműen egy oldalon vagyunk.
Csak azért engedek meg egy pillanatot magamnak arra, hogy gyorsan visszanézzek még a tömegre, ami a nyomunkban próbálja kipréselni magát az ajtón, mert ugyanennyi alatt fel tudok hozzá zárkózni állórajtból. Nem hátrány az sem, hogy bár a bekiabált ajánlat motiválta a csürhét, legalább többet motivált egyszerre, mint amennyi az ajtón kifér, így lőtávon kívül tudnak csak a nyomunkbaeredni. Ami azért is hasznos, mert a rövidebb lábaimmal azért nem tudom olyan jól tartani a tempót a férfival, ha nem sprintelek, és akármeddig nem tudok sprintelni.
Az út akadályokkal teleszórása jó ötlet, meg is fordul a fejemben besegíteni vele, de inkább csak kihasználom azt, hogy ehhez neki lassítania kell valamennyire, így felzárkózhatom a rövidebb lépéseim hátrányát. Nem akarok túl sokat sprintelni, ha nem elengedhetetlen, ha kimerítem vele magam, az ekkora gyerekhez mérten reális tempómat is nehéz lesz tartanom.
Az állomáshoz érve jól is jön az erőtartalék, a lépcsőfokokat kettesével szedve még be is előzöm kicsit a férfit.
-Ide!- fonom össze az ujjaimat tenyérrel fölfele, és ha belelép, emelek is rajta egyet, hogy könnyebben átmászhasson a beléptetőkapun. Láthatta a kocsmában, hogy tudok meglepő dolgokat, ha megbízik bennem, hogy el fogom bírni, ezzel gyorsíthatunk az akadályon való túljutáson.
-És menjen!- folytatom egyből. Magamat gyorsan át tudom húzni-emelni-dobni a kapun, viszont a másik dolog, ami látásból már nem derül ki rólam, hogy ha nem is vagyok ugyanolyan nehéz mint ő lehet, egy véznább felnőttnyi bőven lehetek, és minden nyert előnyünket elveszítenénk, ha ezt onnan tudná meg, hogy egy harminckilós gyerek emelésére készül fel, aztán mégse. Inkább nyújtott segítőkezet se fogadok el, így is elég hamar át tudok mászni, és már csak a legközelebbi ajtóig kell sprintelni egyet. Ebbe már bele is adom minden erőmet, a kocsin ki fogom tudni pihenni.
Néhány üldözőnk így is elég közel ért a lincstömegből, mint a bothan, akinek szinte az orrára csukódik rá az ajtó, olyan közel ért. A biztonság kedvéért befordulok a vonatkocsi falának takarásába. Valószínűleg gond nélkül keresztüllőhető, de még így is több védelem a semminél, ha csak tippelni lehet, hol a célpont. Lehet, hogy ez már csak paranoia a részemről, de inkább nem kockáztatom, a Velaron landolásomat követő órában már lövések elől kellett cikáznom. Az azt megelőzőben is.
-Ezek szerint- szúrom vissza a férfinak, miután mindketten kaptunk elég levegőt a rohanás után a beszédhez is. -És ő kezdte.
Most, hogy van egy perc nyugalmunk, szakítok időt a férfi jobban felmérésére. Segített, szinte egyből, így hogy vissza tudok gondolni az eseményekre, ott és akkor még kevésbé volt egyértelmű a pillanat hevében, de valóban egyből mozdult szinte, és a villanógránátot nekem előnyt nyerni dobta. Vagy nekünk, bár ha nem avatkozik közbe, nem hiszem, hogy ővele bármi történt volna. De magáraharagította talán az egész kocsmát, hogy engem kimentsen, amiért hálás is vagyok. De ez még nem jelenti azt, hogy kizárólag nemes szándékai lehetnek velem ezután is, úgyhogy nem engedhetem magam nem figyelni.
-Miért segített végül?
Érti ő a kérdés el nem hangzott lényegét, legalábbis nagyon ajánlom, hogy értse. Észrevett még odakint is, látott, nyugtázta, és megállás nélkül továbbment. Csak azután lett önfeláldozó és segítőkész, hogy bajbakerültem azzal, hogy megvédeni próbáltam magam.
-Mindenesetre köszönöm.
Nem akarok hálátlannak tűnni, hisz még mindig a saját bőrét kockáztatta értem, ami sokkal több, mint amire a legtöbben méltattak eddig az elmúlt napokban. Hálás is vagyok érte, csak óvatos.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
10

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Csüt. Jan. 18, 2018 11:37 pm

Letörölte a homlokát kezének hátuljával, de ez sokat nem segített. Érezte, ahogy az izzadság egyre kényelmetlenebbé varázsolta ruházatát a testén. Ez a páncéljában nem tűnt volna fel neki, ezért sem szeret munkába menni nélküle, de most sajnos sok választása nem volt. Elég feltűnő lett volna fémbe csomagolva meglátogatni a kocsmát, nem de bár?
Nem tudja még, hogy miként fogja pontosan majd elvégezni a melót a jelenlegi szituációval tarkítva. Látták s megjegyezték az arcát, viszont legalább nem tudják, hogy azért volt ott, hogy levadásszon valakit. Legfeljebb azt tudják róla, hogy egy idióta aki egy csöves kislány kedvéért képes rendkívüli gyorsasággal több tucat embert magára uszíttatni. Na nem probléma, ha valahol, akkor a Nar Velaron mindig akad lehetőség valakit föld alá rakni.
A lány kijelentésére miszerint a másik kezdte csak fakón mosolygott egyet s egy gyorsat biccentett mellé.
- Hogy miért? Csak nem szeretem ha elveszik tőlem a rivaldafényt, ma én léptem volna fel a kocsmában erre te elvontad mindenki más figyelmét! Nem engedhettem - válaszolt a kérdésre, köszönetére csak bólintott.
Hogy miért segített? Maga sem tudta pontosan. Talán saját magát ismerte fel benne. Még amikor először jött új életet kezdeni ide a városba ő is hasonló helyzetekbe került. Csak a szerencsének és a jószívű idegeneknek volt köszönhető, hogy belőle sem lett szolga vagy önkéntelen szervdonor. Talán csak felkeltette az érdeklődését, hogy olyan játszi könnyedséggel tette a pultra a saját célpontját. Vagy lelkiismeret fordulása volt amiért az utcán rá sem hederített mikor elsétált mellette. Lehet, hogy nem is ő döntött úgy, hogy segít, hanem a lappangó Erő ami alkalomadtán Derin Thenaron keresztül cselekedik. Esetleg az összes egyszerre.
Derin felnézett a vonat egyik kijelzőjére, felismerte a következő megálló nevét, bár még messze voltak az igazi úti céltól. Rég járt arrafelé, kíváncsi volt rá, hogy a rejtekhelyük még ép-e vagy már tele van egy sereg hajléktalannal. Heh, talán a kislány hamar betudna oda illeszkedni.
- Sajnos kicsit később szállunk. Viszont valószínűleg várni fognak minket Qumanék haverjai a megállóban, szóval menjünk előrébb és próbáljunk meg elvegyülni. Ha felismernének minket, fuss amerre látsz - beszéd közben az ablakon kifelé bámult, bár nem tudni miért, a vonat gyorsasága miatt nehéz volt bármit is kiszűrni a "tájból" - Remélem minél előbb megtudok tőled szabadulni, mert volna egy-két elég fontos dolgom.
Derin gondolta, hogy előzékeny lesz és előre indult saját maga, keresztül a tömegen. A vonat közepénél állhatott meg egy kisebb tömörülés közvetlen közelében. Mellényét fegyverével együtt óvatosan levetette magáról, s mindkettőt a kezébe gyűrte. Talán nélküle nehezebb lesz őt felismerni, illetve erős előny, ha kezében tarthatja pisztolyát a mellény takarásában. Nem tudta, a lány követni fogja-e vagy hogy ő mily módon próbálja magát elrejteni, de remélte, hogy jól tud improvizálni. Ahogy a vonat lassan megállt, s az elmosódott kinti látványvilágból kezdtek összeállni a formák felismerhetővé vált a jármű környezete: a megálló. Gyenge fékkel állnak meg az állomás peronja mellett, s a tömeg kisebb szinten meglazul miután nyílnak az ajtók, páran leszállnak de szerencsére nem túl sokan. Annál aggasztóbb, hogy néhány nehézfiú kinézetű alak is felerőszakolta magát a vonat utasai közé, ami talán még nem is lett volna annyira feltűnő, de nagy érdeklődéssel kezdtek el keresgélni az arcok között. Nyilván Derint és újdonsült társát keresték. A férfi elforgatta arcát, s hajának hosszabb oldalát megpróbálta a fal felé fordítani, hogy ne tűnjön fel üldözőiknek. Ezek a nehéz fiúk még nem látták őket ezelőtt, biztos csak valami ócska személyleírást kaptak kettejükről. Legalábbis, Derin ebben reménykedett, és abban, hogy a lány nem ver valakit megint padlóhoz ijedtében: vagy lehet, pont erre lesz szükség egy pár pillanat múlva?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
7

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Pént. Jan. 19, 2018 2:19 am

-Bocsánat, hogy nem hagytam magam rabszolgává rabolódni ...valószínűleg- jegyzem meg válaszul. Attól inkább meg is kímélem magam, hogy belegondoljak, milyen további alternatívák vagy alkategóriák lettek volna a legalább annyira valószínűek a sorsom terén, ha hagyom magam. Lehet, hogy a férfi csak így humorizál, ezesetben nem találom szórakoztatónak. Végülis, figyelem-féltékenységből talán nem lett volna ilyen segítőkész, de inkább nem nyilvánítok annyira véleményt, ameddig nem látom át a motivációit és céljait jobban. Igazából szinte alig ismerek valamit az idelenti világból és működéséből, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a helyzetem. Fogalmam sincs az itteni viszonyokról, talán ez kívülről is látszik, elképzelésem se, hol és hogyan kéne akár koldusként is próbálkoznom a boldogulással. Milyen részeken, kiktől érdemes segítséget kérni, kiktől öngyilkosság. Kiktől átvitten értve az, aminek az eredményeként valami hutt rabszolgájaként vagy bordély készletében kötnék ki, kiktől szó szerint, és szemeteszsákok mögé elkaparva.
Saját magamra utalva elég gyorsan sikerült megtalálni a rossz lehetőségeket. Ha nincs ez az ember, már valamelyik említett sorsom felé tartanék rohamosan. Így talán még nem. Így még van legalábbis lehetőségem menekülni, ha mégis.
-Oké- bólintok a szavaira. -Őt rántottam le?
Csak kíváncsiságból kérdezem igazán, de ő van névleg emlegetve, és azt az illetőt hallottam megmotiválni a "haverjait" az üldözésünkre, talán összefügghet.
Követem a megsegítőmet az "árnyékában", ahol áttör a tömegen a kocsi belseje felé. Én nem is tudnék így átvágni, csak elvesznék az utazóközönség között. Illetve, nem tudnék anélkül, hogy erővel lökjek félre valakit, ami nagyon nem lenne ebben a helyzetünkben előnyös.
-Higyje el, ha tudnám, hol élhetek túl hozzávetőleg békénhagyva, már itt se lennék.
Kihasználom az apró termetem, és ahogy a férfi is megpróbál egy utascsoportba vegyülni be, én elé állok be, hogy ő is, az utasok is, minden irányból eltakarjanak. Szerencsére nem ritkul meg túlságosan a tömeg a megállóban, így talán nem is látszok.
Viszont egyelőre csak őrá tudok hagyatkozni ugyanezért, én se látok a közvetlen körülöttem tömörülő néhány testen túl. Csak a férfit, aki próbál valahonnan elfele fordulni, és a levett mellényében az orrom előtti magasságban rejti el a sugárpisztolyt, amit gyanítottam, hogy lesz nála, ha gránát is volt. Nem tudom eldönteni, mekkora hátrányban vagyok azzal, hogy nálam nincs semmi fegyver baj esetére, ha lenne se érzem úgy, hogy képes is lennék használni. Talán kábító módban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derin Thenar
Fejvadász

avatar

☽ Reagszám :
10

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Vas. Jan. 28, 2018 10:12 pm

Derin csak bólintott egyet a lány kérdésére. Azon, hogy a gyerek már itt sem lenne, ha tudná hogyan kell túlélni viszont már csak mosolyogni tudott. Szóval nem afféle kölyök, aki igényli, hogy mások vigyázzanak rá, önmaga is szívesen túlél? Bár erre már a szituációból is könnyen lehetett ítélni, nem volt hozzá szükség semmilyen természetfeletti megérzésre. Annak legalább örült, hogy a lány a közelében maradt, így legrosszabb esetben is tudják majd fedezni egymást - vagy legalábbis el tud bújni Derin mögött a kölyök, ha lézersugarak kezdenek repkedni a levegőben.
Lassan közeledett az egyik csahos, feltűnően ráncolta homlokát miközben szemeivel végigpásztázta a vonat népét. Többen úgy kezdtek rá vissza bámulni, mintha valami perverz lett volna, bár őt ezt látszólag nem zavarta, esetleg hozzászokott már élete során. Derin fején elkezdett ragyogni a verejték, érezte, ahogy egyre közelebb került a nehézfiú kettejükhöz. Az alaposan szemügyre vett mindenkit a körülöttük lézengő csoportokból, de mintha őket kihagyta volna... Ám épp mikor Derinben felébredt a remény, hogy valóban elkerülik a figyelmét, mégis visszafordult és egyenesen a fejvadász képébe bámult.
- Nem minket keresel - hadarta el a szavakat Derin, mintha reflexből jöttek volna. Rég használta ilyen nyíltan képességeit, de a helyzet megkövetelte, legalábbis ő úgy érezte. A gondolat magját akarta beleültetni a huligán tompa agyába, remélte, hogy eljut odáig ha kellően koncentrál, bár megnehezítette a dolgát a zajos környezet.
A csahos még néhány méla másodpercig bámulta őket, aztán valamit halkan maga elé mormolt, s tovább sétált. Derin megkönnyebbülve nézett körül: a többi csahos látszólag nem tervezett ugyanebbe az irányba jönni, szabad volt az út. Még néhány vonat állomásig nyugton kellett maradniuk újdonsült védencével, hogy ne vonják magukra figyelmet, de azután gond nélkül elhagyhatták a tömegközlekedés fojtó környezetét. Az állomás ahol leszálltak üresebb volt mint az eddigiek úgy átlagban, s koszosabb is egyben.
- Na, az utolsó hajrá most kezdődik - Derin körbenézett az állomáson, furcsa mód azonban tekintete az alagút felé irányult - Készülj futni, mert amint tovább robog a vonat, sprintelni kell. Aztán majd a rejtekhelyen amit mutatok végre mesélhetsz arról, hogy ki is vagy valójában és mit keresel itt.
S ahogy a vonat továbbment a fejvadász szinte egyből rávetette magát a sínekre - meglepően bízva abban, hogy az nem pörköli őt meg -, majd minden erejét beleadva az alagútba rohant.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Miraon Nen
Subject 28

avatar

☽ Reagszám :
7

TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   Kedd Jan. 30, 2018 4:24 pm

Quman. Egy elkerülendő nevet már tudok is, haladás. Főleg így, hogy mostmár minden bizonnyal megjegyzett magának, nem akárhanyadik kis utcagyerek vagyok.
Szinte látnom se kell, hogy tudjam, a fogdmegje valóban minket keresni szállt fel, már nem csak mi ketten ácsorgunk feszülten, egyre több utas körülöttünk szintén megfeszül, feltehetőleg ahogy a gyanús alak közeledik, és mindenkit végigszemlél, őket keresi-e, esetleg bújtatják azokat. Azon kapom magam, hogy a menekülési utakat keresem, merre tudok átvágni a legkisebb ellenállásba ütközve, anélkül, hogy a megmentőmet akadályoznám akár az ő fellökésével, akár máséval az ő útjába, hogyan tudnám az üldözőnket hátráltatni anélkül, hogy hogy idegeneket komolyabb veszélybe is helyeznék egy-két lila foltnál. Én nem akarom, hogy bárkinek baja essen, csak ebbe bizony magunkat is beleértem.
Ijedten nézek fel a szavakra, egyenesen valakire, aki tompa arccal bámul közvetlenül minket. Kétségkívül ő járta végig a kocsit, talán pont így bámulva meg mindenkit előttünk. Az egyetlen dolog, amit el tudok képzelni, hogy a fejében járhat, letaglózva áll az esélytelen próbálkozás előtt afelé, hogy rólunk elterelődjön a gyanúja, mielőtt csinál amit csinál velünk. Lelő, vagy elkábít. Ösztönösen húzódok közelebb a megmentőmhöz, eljátszanom sem kell a rémülten védelmet kereső gyereket, pontosan az vagyok. A mellénybe hajtogatott sugárvető itt van közvetlen az orrom előtt, egy mozdulatnyi idő alatt csak pár mozdulat lenne átvenni, célozni, és mielőtt a bamba alak felismerné a NEM!
Kizárt!
Soha mégegyszer!
De nem is kell, fogalmam sincs hogyan, de valahogy elhiszi az átlátszó szavakat és továbbáll. Én nem hittem volna nekünk, még ha nem is neki vagyunk a keresett célpontjai, valamit egyértelműen rejtegetünk, minden vágyunk, hogy csak inkább ne nézzen ide senki, ami pontosan csak vonzaná a kutató tekinteteket. És valahogy mégse.
Ameddig le nem szálltunk a vonatról, nem tudok teljesen megkönnyebbülni azután se, hogy az illető többet nem keres minket.
-Semmit- motyogom magam elé előre a választ, és nagyot nyelek. Nem is tudom, a felvázolt terv miatt inkább, vagy azon, hogy utána válaszokat fog várni tőlem a férfi. Egyszerűbb és mindenképp biztonságosabb, ha a titkom sírba száll mindenki mással. Allal. csak egyszer jut rossz fülekbe, és még gyorsan felgöngyölítenek, bepótolnak engem is.
Ennél a kilátásnál talán csak a tervtől félek jobban, de kénytelen leszek követni. Megtehetném, hogy hagyom földbe gyökerezni a lábam, nem megyek be az alagútba, de akkor csak maradnék ugyanúgy: ismeretlen helyen, semmi fogalmam arról, mit tehetnék egyáltalán. Úgyhogy a sínekre vetem magam én is, és rohanok.
Hamar felzárkózok a férfihoz, ahol kicsit visszavehetek az iramomból, de még így is túl gyors, és túl messze van az a túloldal. Tudom tartani az iramot, de az izmaim már izzanak, minden métert úgy kell a végére kifacsarnom magamból.
Pánikolok. A nyakamban érzem a következő szerelvényt, akár csupán méterekre van mögöttünk, akár nem, szinte előre érzem, ahogy elgázol, és az eszméletem se tudom elveszteni az ütközés gyorsulásától, csak a fájdalomtól, amint minden csontot ripityára tört már a testemben. Ahogy kiérünk az alagútból, belekapaszkodok a férfi karjába, és magammal együtt lerántom a sínről.
A vonat sokkal később halad el, mint ami ennyire pillanatok kérdése lett volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: 296 - Wretched hive   

Vissza az elejére Go down
 
296 - Wretched hive
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Star Wars - Children of the Force :: Karakterek :: Naplók :: Miraon Nen-
Ugrás: