Galéria

Admin ☽ Reagszám : 84

Galéria

A Gyöngypalota legkényelmesebbé varázsolt helye, ami gondoskodik lakója kényelméért. A belmagasság az egész lakáson belül nem olyan nagy, hogy teljes félemeletek építésére tegye alkalmassá a helyet, még a másfél méteres Nima is csak fejet hajtva képes közlekedni rajta. A lakás ezen része viszont arra szolgál, hogy a látogatóival együtt lazíthasson. Lebegő droidok szolgálják fel a teát, a kényelmes párnák pedig körülölelik a holoképernyőt, ami a szórakozás egyik formáját nyújtja. A falakba épített hangszórók mindig a legjobb hangminőségről gondoskodnak. A kilátás egyenesen a nappalira néz.

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Nima - & - Ana

Csak tudnám, hogy miért vállaltam én el ezt a megbízást.. Miért?! Kérdezgetem magam, amint a Gyöngypalota felé tartok.. S miért? Mert egy gazdag rajongó szintén nézegetni akarja Nima Taulin hétköznapjait. Valamiért ismerős a neve és nem csak azért, mert eléggé híres fogathajtó.. Máshonnan ismerős, régebbről, ám nem tudnám megmondani, hogy honnan, nem mintha ráérnék ezen gondolkozni most. Már csak pár méter mire elérem a lakását, ami a városra néz. Nem éppen a legjobb kilátás, mert maga a város nem feltétlen szép. Persze kinek mi a szép. Számomra nem éppen az, de ez megint csak az én véleményem. T7 szerencsére gondoskodik a védelemről, ám sajnos csak annyit tud elérni, hogy senki ne zavarjon meg és nem legyen riadó meg hasonló dolgok.
Végül sikeresen elérem a házat és szerencsémre örökbe se futok bele. Eddig egész sima a dolog. Körbenézve.. Kamerák, kamerák mindenhol. Kicsit... Túl soknak érzem, de Huttokról beszélünk.. Nekem nem kell bemutatni őket. Vadul védik azt, amit a magukénak tartanak. S nem kicsit büntetés éri azokat, akik ezzel szembe mernek szállna vagy lopni. Szerencsémre én egyiket sem akarom, csak egy plusz jelet kéne belevarázsolnom a kamerarendszerbe. Kéne.. Tiszta könnyű és egyszerű meló. Nem kapnék annyi kreditet érte, amennyit, akkor nem vállaltam volna el. Na meg.. Pont helyben volt. A lustaság nagy úr, még ezen a téren is. Nincs mit tenni. Odalopózok a ház falához, fülemben T7 ciripel, hogy sok a droid, de megjelölte őket nekem, így ki tudom kerülni őket. De, a kamerákkal nem kell foglalkozzak. Akkor miért is kell bejönnöm? Mindegy.. Ezen már túl vagyunk.. Nem egyszer és nem kétszer. Nem mintha lenne még visszaút ha már itt vagyok, akkor megcsinálom.
Halkan elhúzom az ajtót és szembesülök a lakással. Nem éppen olcsó dolgok tömege. Mondjuk, hires fogatversenyző. Hallom T7-től, hogy a lakásban rajtam kívül pont nincs senki. A pár őrt leszámítva természetesen. De velük most nem kell foglalkoznom. Becsukom az ajtót magam mögött, majd a jobb csuklómon lévő kommunikátor segítségével kivetítem az épület tervrajzát. A szerverszóba a pincében van. Csak el kell helyeznem a zsebemben lévő kis eszközt, összekötnöm rendszerrel és kész. Egyszerű, akár az egyszer egy.. Sóhajtok egyet, majd lopózva elindulok, kerülgetve a droidokat. Pár sarok után, már lefelé haladok egy lépcsőn. Ahogy vártam, a szóba üres. Remek. Belépek és hozzálátok a művelethez. Szerencsémre annyit értek a gépekhez, hogy ezt meg tudjam csinálni. Percek alatt meg is vagyok. Ám ekkor jelez T7, hogy a lakó hazatér. Mi a?!
Gyorsan felmegyek a földszintre és hallom, ahogy bejárat előtt beszélgetnek. Hogy az a... Esélyem sincs így most gond nélkül lelépni. Hirtelen ötlettől vezérelve visszaosonok a nappaliba és más híján elbújok a galériában. Az esélye, hogy itt ne bukjak le.. Nos, nem sok, kevesebb, mint szeretném, ám hirtelen nem volt jobb ötletem. Csak reménykedni tudok, hogy nem az első dolga lesz ide feljönni és akkor, talán, el tudok tűnni úgy, ahogy jöttem. Talán. Remélem. Miért is vállaltam én ezt el. Szidom magam miközben hallom, hogy egyre beljebb jönnek a házban. Mit ne mondjak, nem kicsit izgulok. Nem szívesen húznék ujjat egy Huttal.. Túl jó munka adok és rossz ellenségek.

Velar Gyöngye ☽ Reagszám : 5

Hajdanán elképzelésem sem volt arról, hogy milyen lehet ilyen életkörülmények között élni. Mára azonban nem egyszerűen természetes, hogy az Ambrosia Park pompájában sétálok, mint aki mindig is ide tartozott volna, hanem gyakorlatilag már az unalmas mindennapokba poshadt az a fényűzés, amit az jelent, ha megteheted, itt laksz. Amennyire lehet, ragaszkodom hozzá, hogy tiszta, egyszerű képet mutassak magamról - semmi szükségem azokra a dizájner ruhákra, amiket a helyiek előszeretettel hordanak, ahogyan a parfüm, amit Voldo utasítására használok, is csupán azért része a napi rutinomnak, mert a hutt azt mondta nekem. Azonban elfogadtam és megtanultam már, hogy elmúltak azok az idők, amikor hétköznapi, egyszerű lakosként elvegyülhetek, és például tehetek egy sétát a Plázában anélkül, ne készítsenek holoképeket rólam, vagy nem akarnák megtudni, épp melyik versenyen, esetleg egyéb, szociális rendezvényen találkozhatnak velem legközelebb. Persze ezek még nem a durvák, egy hónapja Y-O9 például lekapcsolt valakit, amikor az egyik versenyemről indultam haza, mert konkrétan el akart rabolni. Különös módon viszont nem tudtam felzaklatni magam rajta, hiába lett volna ez a normális, elvárt reakció.
A tervezettnél korábban érkezem haza. Voldo személyesen értesített róla, hogy elmarad a tárgyalás azzal a céggel, akinek a termékeit kellett volna promotálnom, nyilvánvalóan azonban nem firtattam, hogy milyen üzleti megfontolásból hozta meg ezt a döntést, hiszen különben sem az a dolgom, hogy kérdezzek. Megbízhatok benne, hiszen eddig is gondomat viselte, nem kell ennél több.
- Ugyan, ne legyél már nevetséges, Y-O9, senki sem tört be. - legyintek egyet a droid megállapítására, amikor az felhívja a figyelmem rá, szerinte behatoltak ide. Elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki is be tudjon ide jutni anélkül, hogy külön meghívót kapott volna, illetve aki mégis képes lenne rá, azt minden bizonnyal nem egy fogatversenyző után fog vadászni. Aztán amikor a droid fegyvert tartva maga elé indul előre a vélt vagy valós fenyegetés felé, s ahogyan az ilyenkor bevett protokoll is szól, úgy teszek, ahogyan azt ő mondja - ez esetben pedig hátrálok a lépcsők felé, mely nagyjából mögöttem van, és ami egészen a galériáig visz.
- Még egy hónapja sincs, hogy feltöltötték a frissítéseket a biztonsági rendszerbe. Azért majd szólj, ha tisztának találtál mindent. - ami Y-O9-t ismerve hosszú idő lesz. Nem tudom, hogy szakmailag ilyen paranoiás, vagy valami tervezési hiba lehet, de olykor inkább hátráltat vele, mint segít. Igen ám, de arról sem tudok, amiről a droidot időben értesítették. Az említett frissítések mit sem érnek, ha nem vetik alá éles tűzpróbának. Várhatóan jó nagy lesz a meglepetésem, amikor egy lemondó sóhaj kíséretében felsétálok a galériába, és szembetalálom magam valakivel, aki egészen biztosan nem tagja a személyzetnek. Félnem kellene? Meglehet, találkoztam már pár elmebeteg rajongóval. De amíg nem fenyeget nyíltan, addig én sem sikoltok. Amíg pedig nem sikoltok, addig a Cyrene-i selyemből szőtt párnám sem fogja összevérezni és összeagyvelőzni Y-O9 egyetlen lövéssel.
- Hát te meg hogy jutottál be? - döntöm oldalra a fejem, ahogyan felteszem kérdésemet.

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Ez is csak velem eshet meg, hogy bejövök egy házba, amit eleve nem szokásom megtenni, ám most mégis megesett. S erre pont hazajön a tulaja. T7 csak úgy csipog, hogy jobban tenném, ha lelépnék, ám ahhoz sajnos már túl késő. Így marad egy kissé hülye terv. Elbújok, a galériában.. Ilyen helyzetekben szoktam szidni magam, amiért elvállalok ehhez hasonló munkákat is. Viszont néha képtelen vagyok, mivel a kredit az kredit és a hajóm magától nem tartja fönt magát, pedig mennyire jó dolog lenne. Főleg, hogy jó lenne kicsit felturbozni az öreg vasat. Nem ártana neki. S az sem olcsó mulatság..
De sok időm nem maradt ezen gondolkozni, mivel hallom ahogy közelednek. A lány pont a droidjával beszél, hogy mégis ki törne be ide, főleg, hogy most lett új rendszer rakva. Nos, akkor igen rossz munkát végeztek, ha én be tudtam jutni. Mert valljuk be, vannak nálam jobbak is betörés és lopakodás terén. Habár sok tapasztalatot szereztem gyerekként, amik azért jól jönnek ilyen esetekben. Viszont most, ha lebukok abból egy komolyabb tűzharc is kialakulhat, ahol erősen hátrányba tudok kerülni. Mert habár jól lövök, mégiscsak egyedül vagyok ki tudja hány őrrel szemben. Még egy idióta is tudja, hogy mi lenne a vége egy olyan esetnek.
Pechemre nem sok időm marad ezen filózni, mivel egyre közelebb hallom a ház tulaját. Csak ne a galériába jöjjön, csak ne ide. Próbálok szuggesztiót csinálna, ha sikerül. S már-már úgy tűnik, hogy be is jön, amikor viszont mégis feljön. Ennyit erről. Nem tart neki sokáig, hogy kiszúrjon engem. Kellemes meglepetésemre semmi sikoly, semmi ordítás. Csak egy nyugodt kérdés.
- Elhinnéd ha azt mondom, hogy eltévedtem? - kérdem tőle egy mosollyal, amire igazából tudom a választ, de akaratlanul is kicsúszott a számon a kérdés. Néha képes vagyok ilyesmi hülyeségekre.
- Nem kell tartanod, nem akarok én itt semmilyen bajt. Tény, hogy belógtam, azt hiszem ezt, fölösleges is lenne tagadni. Ám attól még nem szeretnék galibát okozni. - mentegetőzök kicsit, miközben a lányt nézem, aki valamiért igen ismerősnek tűnik, de nem tudnám megmondani, hogy honnan. Csak erősen ismerős, mintha már láttam volna valahol, mintha ismerném.

Velar Gyöngye ☽ Reagszám : 5

Tulajdonképpen két fontosabb dologról nem értesítettek. Az egyik, hogy az új biztonsági rendszer még csak bétában van, a másik pedig, hogy a tesztjét épp erre az alkalomra időzítik. Nem azért fizetnek viszont, hogy kérdéseket tegyek fel, hanem azért, hogy mosolyogjak minden futamom után, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az izzadságtól megpihenten, a verseny miatt pattanásig feszült idegekkel még azt a látszatot kelteni, hogy minden eredményt különösebb erőlködés nélkül, természetesen szereztem meg. Az sem árt ehhez, hogy különben ritkán látszik rajtam az idegesség, az arc, amit viselek, valódi maszk, mely mélyen elrejti a rég eltemetett érzelmeket, melyek különben is csupán hátráltatnának abban, hogy élni tudjak.
Mekkora az esélye annak, hogy épp akkor sikerül visszaérnem, mikor a felbérelt behatoló is megérkezik? Mondhatnánk eleve elrendeltetettnek, azonban nekem nem mindig mondanak el mindent, én pedig végtelenül hálás vagyok, amiért vakot tettethetek olyan dolgokban, ami bárkinek a lelkiismeretére ráhatna, aki nem pszichopata.
- Kedves tőled, hogy ezt mondod. - szinte pislogás nélkül nézek a szemébe. Ugyan kicsit tartok tőle, és azt hiszem, mindenki így tenne a helyemben, azonban ez nem egyenlő a félelemmel. A félelem ugyanis nem jó semmire. Csak megbénít, nem enged se tisztán látni, sem pedig cselekedni. Az életem nincs veszélyben, hiszen akkor már rég fegyvert ragadott volna, a szavai pedig őszintének hatnak, engem meggyőzött vele.
- Nem tűnsz olyannak, aki az éhezés miatt lop. - szinte mosolygok, a kisugárzásom még mindig higgadt, azonban egy tétova lépést megteszek hátrafelé, ahonnan jöttem. Az életem nem féltem, nyilván nem ezért jött, hanem azért, hogy valamit meglovasítson. Megesik az ilyen, igazán haragudni pedig nem tudok a tolvajokra sem. Mindenki úgy boldogul, ahogyan tud. A ruházata egyszerűbb, a gundark bőr tapintását szinte úgy is érzem, hogy csak a ruháját nézem, azonban az efféle anyagok mindig is népszerűek voltak akkor, ha strapabíró felszerelést szeretnél, de kellő mozgásszabadságra, mégis stílusra van szükséged. Nem, Ayanes a legkevésbé sem hasonlít arra a csőcselékre, akik odalent a saját anyjukat is eladják egy szelet kenyérért. Őnáluk sokkal kifinomultabb, sokkal határozottabb. Még így is, hogy a meglepettségtől talán még ő sem tudja, mit mondjon.
- Azonban szeretném felhívni rá a figyelmed, hogy magánterületen jársz, és amit most teszel, az illegális, és a törvény bünteti. Ha csak a pénz kell, akkor nevezz meg egy számlát, szívesen utalok, nekem így is több van, mint amit fel tudok emészteni, de a személyes ingóságaimhoz kérlek, ne nyúlj. - kérem meg olyan szépen és tisztelettudóan, mintha épp Voldoval beszélnék. Logikus tehát, hogy azért jött, ellovasítson tőlem valamit, voltak már ilyen próbálkozások, egy éve ilyenkor pedig egyenesen engem akart elrabolni valami elvakult rajongó. Csak hát Y-O9 gyorsabb volt nála.

From dust, to space ☽ Reagszám : 24

Nem is én lennék, ha nem buknék le ebben a helyzetben. Mert mikor máskor jönne vissza a ház lakója, mint amikor betörök. Nem szokásom ez a fajta hivatásnak az űzése. S még akkor is a legrosszabb forgatókönyv kezdődik el előttem. Na szép mondhatom. A nagy csempész, egyszer megy betörni és lebukik. T7 csipog a fülemben, mintha muszáj lenne, ám most nem foglalkozom vele. Szerencsére hamar leesik neki, hogy nem igazán érdekel most, így abbahagyja. Van bőven gondom nélküle is. Nem is kicsi. Nima megjegyzésén csak egy zavart mosoly jelenik meg arcomon. Továbbra is lapulok, mintha hozzánőttem volna a padlóhoz.
- Olyan gondjaim nem igazán vannak. - kicsit megemelkedem, hogy végignézzek magamon - A legkevésbé sem. - fejezem be kissé bánatosan, miután látom, hogy újabb edzés keményítést kell bevezetnem. Csak tudnám, hogy mitől szedek fel kilókat, amikor szinte alig maradok meg a fenekemen. Na jó, amikor ugrok, akkor esetleg. Ám sokszor ugrások alatt is mindent teszek, csak nem a székemből nézek kifelé. Így aztán nem igazán tudom hová rakni ezt. S nem is vagyok olyan, aki nasizik egész nap. Ötször eszem, amikor időm engedi és akkor is figyelek. Túlságosan nem engedhetem meg magamnak, hogy súlyt szedjek fel. Edzésben kell maradnom. A saját érdekemben.
- Nos.. Igazából nem azért vagyok itt, hogy elvigyek valamit. Habár ez meglepően furcsának hangozhat, abban teljesen biztos vagyok. - felelek a kijelentésére. Még amikor betörök sem akkor török be, hogy elvigyek valamit.. Mégis milyen tolvaj vagyok én. Annyira tudnék nevetni a helyzetemen, de annyira.